A pécsi tv-toronnyal ünnepli az ország a kommunizmus bukását

Egy rendhagyó, nemes cél érdekében Pécs csatlakozott egy nemzetközi kezdeményezéshez, melynek keretében a város több más európai várossal összefogva látványos fényfestéssel ünnepli a kommunizmus bukásának 30. évfordulóját.

Idén 30 éve bukott meg a kommunizmus Közép- és Kelet-Európában, Pécs pedig az örömteli évforduló alkalmából Magyarországot képviselve vesz részt egy Csehországban született rendhagyó nemzetközi kezdeményezésben, melynek keretében számos európai ország – Lengyelország, Csehország, Lettország, Litvánia, Észtország, Németország, Bulgária, Szlovákia és Románia – egymással összefogva szemkápráztató módon emlékezik meg szabadságuk kivívásáról.

Nemzeti trikolorba öltözik a torony

A prágai „#thanks that we can” („köszönjük, hogy megtehetjük”) elnevezésű cseh fiatalok által tető alá hozott programban részt vevő országok városai az évforduló apropóján nemzeti zászlaik színeivel, trikolorjuk mintájával világítják be egy-egy nevezetes, világhírű épületüket. Ezzel a gesztussal a szervezők célja az, hogy a részt vevő országok és városok együtt emlékezzenek és emlékeztessenek a 30 évvel ezelőtti európai állapotokra, hogy felhívják a figyelmet a kommunizmus bukása után született nemzeti értékeikre, és hogy támogassák egymást és azokat, akik még küzdenek hasonló elnyomással.

Magyarországról is csatlakozhatnak a nem mindennapi összefogáshoz városok, Pécs ezt már meg is tette. Nem meglepő módon Pécsen a tv-toronyra esett a választás, hiszen amióta az országban egyedülálló módon modern, látványos és gazdaságos LED-világítású fényfestést kapott a város egyik legfontosabb jelképe, minden este érdemes felnézni gyönyörű, színes fényjátékára. Az pedig még jobban megkönnyíti a város dolgát, hogy a tornyot különböző világnapokon, kiemelt alkalmakkor, nemzeti és helyi ünnepeken rendszeresen, minden hónapban speciális fényekbe „öltöztetik”.

Van hagyománya Pécsen a torony kivilágításának

A részt vevő városok nem egy adott nap világítják ki egyszerre híres épületeiket, hanem saját, nemzeti ünnepeiken. Magyarország esetében ez október 23., az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja. A nemzetközi fényfestéses megemlékezés menete a következő: a nemzeti színekbe borult épületekről a fényfestések napján készíteni kell pár szép fotót, amiket aztán el kell küldeni a szervezőknek, akik azokat megosztják megannyi internetes közösségi és tartalommegosztó-oldalon (természetesen az adott esemény leírásával) és a nyomtatott sajtóban is, ezzel népszerűsítve Európa-szerte az összefogást, a célt.

A tervek szerint tehát idén október 23-án az ország a nemzeti színekkel megfestett pécsi tv-toronnyal emlékezteti a kontinenst a magyar szabadság kivívására, a részt vevő városok pedig ugyanígy járnak el saját ünnepeiken, az általuk készített fotókat szintén közzétesszük a Pécsma.hu-n.

Hirdetés