A személyes varázs hiányzik, de az érettségit nem hagyják veszni a pécsi matektanárok

Digitális újításról hogyan máshogy lehetne beszélni, mint online formában?

Hat pécsi pedagógus a fejébe vette, hogy a digitális oktatás miatt komoly hátrányba kerülő diákoknak fognak segíteni remX névre keresztelt projektjükkel. A videós anyagokkal, prezentációkkal minden végzős középiskolást támogatnának, hogy sikerrel vehessék majd az érettségit jövőre.

Bár a 2020-as esztendő senkinek sem egyszerű, valószínűleg az e tanévben érettségiző diákokat így sem sokan irigyelik. A digitális oktatásra állás ugyanis nem kicsit nehezíti meg a felkészülést.

A tantárgyak közül hatványozottan igaz lehet ez a matematikára, ami amúgy is mumusnak számít sokak számára. Még a klasszikus oktatás keretei között is rengetegen szenvednek meg azért, hogy sikerrel vegyék az érettségi akadályát a szinuszok, az algebra és a valószínűségszámítás szorításában.

Erre a problémára próbál megoldással szolgálni hat pécsi középiskolai matematika tanár. A Nagy Lajosban tanító Pánczél Róbert, Páll Csaba, Czigány Gábor trió, és a Leőwey Klára Gimnázium három matekosa, Kovács Ágnes, Porkoláb Tamás és Gara Szabolcs a digitális világ vívmányait felhasználva vágtak bele egy olyan projektbe, amely célzottan a középszintű matematikaérettségire segít felkészülni a fiataloknak.

A remX névre keresztelt program már el is indult, első körben Youtube-videókban próbálnak segíteni a diákoknak, hogy ne tévedjenek el a matematika útvesztőjében.

A teljes középiskolai tananyagot átöleli

A hat pécsi pedagógussal stílszerűen videochates konferenciabeszélgetésben igyekeztünk tisztába tenni, hogy pontosan miről is van szó.

Pánczél Róbert a Nagy Lajosban tanít, és egyáltalán nem áll tőle messze az online oktatás. A koronavírus-járvány első, tavaszi hulláma során saját videocsatornáján, JátékMatek néven igyekezett segíteni az otthon tanulni kényszerülő diákságnak. A remX-nek is ő az ötletgazdája, ehhez találta meg társait. Már működik saját Youtube-csatornájuk, és Facebookon is jelen vannak, de hamarosan saját honlappal is jelentkeznek. A weboldal (remx.hu) segít majd a diákoknak eligazodni a tananyag-cunamiban, a Facebook-oldal pedig a visszajelzések, a kölcsönös kommunikáció színtere lesz. A videófelvételek a YouTube-csatornán érhetők el ezentúl.

– A legnagyobb különbség a digitális oktatás és a remX között, hogy

itt a teljes középiskolai matematika tananyaghoz hozzáférnek a gyerekek

– szögezi le Pánczél. – A saját online óráikon a diákok csak a saját tanárukkal tudják tartani a kapcsolatot, csak az aktuális anyagra van lehetőségük fókuszálni. Viszont a járvány miatt mi úgy látjuk, hogy komoly bajban vannak az érettségire készülők. Az utolsó gimnáziumi év jó esetben az ismétlésről szól. Végigveszik az anyagot, ami esetleg nem annyira megy, azt van lehetőség gyakorolni. A pandémia ezt most alaposan megnehezíti. Tavasszal sem irigyeltük a gyerekeket, de az érettségi szempontjából akkor nem volt ilyen nagy a kiesés. Most nagy a baj. Ezért találtuk ki a remX-et. Az alapkoncepció az, hogy

rövid videókban, később pedig digitalizált prezentációkban, segédanyagokban adunk mankót a matekérettségire.

Gara Szabolcs ehhez hozzátette, jelenleg elsősorban a középszintű tananyagra koncentrálnak, de nincs kizárva, hogy később akár – ha van rá igény – az emelt szintű matematika is sorra kerül.

– Meg kell segítenünk a középiskolás ifjúságot – mondta Gara. – A Youtube-csatornánkra kerülnek a videóink, amelyekben rövid elméleti összefoglalókkal, illetve egy-egy feladaton keresztül próbálunk segíteni a témakörök jobb megértésében. A Facebook-oldalunk pedig a kapcsolattartásra szolgáló felület lesz.

Nem egyéni, online „tanácsadásokra” készülnek, így a Facebookot elsősorban arra szeretnék használni, hogy lássák, milyen témakörök iránt van nagy érdeklődés. Egy-egy közvélemény-kutatással, szavazással adják meg a lehetőséget a diákoknak, hogy ők is beleszóljanak a tartalomba.

Nem többórás műsorokra készülnek

– Nagyon fontos, hogy rövid, tömör videókban gondolkodunk  – magyarázta lapunknak Porkoláb Tamás. – Ez azt jelenti, hogy 5-10, de legfeljebb 15 percben szeretnénk egy-egy problémát összefoglalni. Ez nekünk sem egyszerű, az első próbálkozásaink jóval hosszabbak is lettek, de most már rövidítjük az időt. Néhány perc alatt, főleg, ha van lendülete, a gyerekek végig tudnak figyelni, így a megértés is könnyebben megy.

Hamarosan a saját honlap is működni fog, a remx.hu elsősorban arra szolgál majd, hogy minden, a projekthez tartozó tartalmat rendszerezni tudjon. Videókat, prezentációkat, feltöltött dokumentumokat. Mindezt egy egyszerű, átlátható, könnyen kezelhető felületen.

Nem ezért kezdtek tanítani

Abban mind a hat pedagógus egyetért, hogy a digitális oktatás óriási kihívás elé állította nem csak a diákokat, hanem a tanárokat is.

– A tantermi órához hasonlóan, anyagot leadni persze így is lehet – osztott meg velünk Páll Csaba. – Azonban az értékelés roppant nehéz. Igazából egy kicsit ezt a kérdést el is kell engednünk, hiszen képtelenség úgy értékelni, mintha minden a normál kerékvágásban haladna. És ami nagyon nagy hátrány, az a személyes jelenlét varázsa. Minden pedagógusnak van egy saját habitusa, stílusa, amit az évek során kialakított, amit szemtől szemben nagy biztonsággal át tud adni. Az digitális oktatás ezt a személyes varázst elveszi, megöli.

Kovács Ágnes is egyetértett ezzel, sőt, ő kicsit sarkosabban is fogalmazott.

– Szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nem ezért lettünk pedagógusok

– mondta. – A tanítás, nevelés nem csak a tananyagról szól. Nagyon fontos, hogy ott legyünk a gyerekekkel, hogy reagálni tudjunk az ő rezdüléseikre. Ezt online nem lehet megtenni. Persze igyekszünk, hogy a lehető legjobban imitáljuk a valóságot, de ez mégsem ugyanaz. Nekünk ez a helyzet talán még nehezebb, mint a diákoknak. Azzal viszont nem teljesen értek egyet, hogy az értékelést el kell engedni. Szerintem így is törekedni kell arra, hogy a gyerekek is kapjanak visszajelzést azzal kapcsolatban, hogy jól végzik-e a feladatukat, vagy sem. Kell osztályozni, muszáj értékelni.

Ebben már csak azért is lehet valami, mert az érettségin bizony lesz osztályzás, ott nincs apelláta. Éppen ezért lehet nagy segítség a remX. A hat pécsi matematika tanár mindezt szabadidejében, saját feladataik, óráik mellett csinálja, de hangsúlyozottan nem csupán saját diákjaiknak. Vagy még inkább nem is elsősorban nekik. Annak örülnének a legjobban, ha az ország bármely részén lévő, érettségire készülő fiatal hasznosítani tudná a remX-et.

– Természetesen örömmel vesszük akár azt is, ha más pedagóguskollégák is csatlakoznának, feltéve, ha van olyan ötletük, amely nekünk nem jutott eszünkbe – magyarázta Pánczél Róbert. – Ugyanakkor jelenleg úgy látjuk, hogy erre a projektre így hatan elegek vagyunk. Ha pedig esetleg a gyerekek mellett néhány kolléga is hasznosítani tudja a remX-et, az csak külön jó hír a számunkra. Sajnos azt látjuk, hogy a gyerekek esetében, egyre nyílik az olló.

Egyre nagyobb kihívásnak tűnik, hogy egy ilyen tanév után le tudjanak érettségizni. Most azon dolgozunk, hogy egy kicsit szűkítsük az ollót.

Ha mindenki csak egy picit nyom rajta, akkor máris beljebb vagyunk.

De miért is remX lett a név?

Amikor a névválasztás került szóba, érezhetően kedves terepre tévedtünk, szinte dőltek a különböző magyarázatok a tanárokból.

– Jó ötletet kaptam Robitól, hogy az X szerepeljen a névben – mondta nevetve Gara Szabolcs, a projekt névadója. – Az X nálunk az ismeretlen, az örök változó. De akár kicsit távolabb is léphetünk a matematikától. A kalóztérképeken is X szokta jelölni a kincs helyét. Reméljük, hogy nálunk is „kincsekre” bukkannak majd az érdeklődő diákok és pedagógusok. És, hogy miért remX? Az alvásnál ismert fogalom a REM fázis. A gyors szemmozgásos (Rapid Eye Movement) szakasz, de természetesen nem arra készülünk, hogy a videóinkat nézve REM-fázisba zuhannak a gyerekek. Átalakítottuk egy kicsit a kifejezést,

így született meg a Rapid Eye MatematiX (remx) név,

amely arra utal, hogy a felhasználók gyorsan megtalálnak minden szükséges segítséget az egyes felületeinken és a videók rövidsége miatt gyorsan elsajátíthatják a számukra fontos tananyagokat.

Hosszú távú projekt? Még alakul

A kérdés már csupán annyi: mennyire terveznek előre? Csak az idei érettségire való felkészítés a cél, vagy esetleg akár hosszabb távon is vinnék a remX-et?

– Most csak az érettségi a cél – mondta Czigány Gábor. – A többieken úgy látom, hogy hosszú távon gondolkodnak, én ennyire nem tervezek előre. Élvezem ezt a projektet, de később azért szerintem mindannyiunknak meg kell majd vizsgálnia, hogy az egyéb elfoglaltságaink mellett mennyi időt tudunk erre szentelni. Bár, az igazat megvallva azt hiszem, hogy egy idő után a remX önműködővé tud válni. Ilyen értelemben pedig nem csak a következő fél év projektje lehet.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés