Amikor sóhivatal állt a pécsi belváros kellős közepén

Tudják, hogy volt sóhivatal Pécsett? És hogy miért voltak fontosak ezek az intézmények? Ha nem, akkor most kiderül! A pécsi sóház volt épülete – illetve helye – mellett egyébként a mai napig sok-sok pécsi sétál el nap mint nap, de nem csak ezért fontos tudni róla.

hirdetés

Menj te a sóhivatalba! – hangzik a szép magyar szólás, melyről mindenki tudja, hogy nem jó szándékkal szokás odamondani másoknak, az viszont nem feltétlenül ismert, hogy miért is van bajunk a már több 100 éve nem létező sóhivatalokkal. Arról pedig végképp kevesen tudnak, hogy ilyen hivatal, illetve korábban, annak „sóház” néven futott elődje nagyon sokáig működött Pécsett, megdobva a város gazdaságát.

Ahol a sóház volt, ott állt a volt OTP-székház

A sóházak és sóhivatalok igen fontos szereppel bírtak szerte a világban, hiszen a só évszázadokkal ezelőtt fizetési eszköz is volt, a só termelése, szállítása, a sóval történő üzletelés pedig a 12 századtól a királyok joga volt. A sóhivatal a só kitermelésével és a sójövedékkel kapcsolatos ügyeket intéző hivatal volt. Az adót erre kijelölt tisztviselők szedték be, ők voltak a sótisztek. A só-kifizetéseket intézték tehát ezekben az intézményekben egészen a 17. századig, amikor is a fizetőhely-funkciójukat apránként elvesztett – ez a folyamat nagyjából a 19. századra ért véget – sóházakat átszervezték. A fenti szólás pedig nagyjából innen ered, mivel a gazdaságilag valóban jelentős sóházak ekkor már nem látták el szerepüket, sőt, leginkább semmilyen szerepet nem láttak el. A 19. századi sóhivatalok olyan hivatalokká váltak a közbeszédben, ahol az emberek nem tudtak elintézni semmit, és nem folyt ott komoly, érdemi munka. Tulajdonképpen a bürokrácia szimbólumai voltak.

A sóház épületének helye a város szívében (kép: Sonkoly Károly: A pécsi sóház)

Sajnos olyan történeteknek nem vagyunk birtokában, melyekből kiderülhet, hogy mennyire volt a bürokrácia melegágya a pécsi sóhivatal, ugyanakkor Sonkoly Károly „A Pécsi Sóház” című kimerítő – főként régészeket és építészeket megcélzó – tanulmányából több érdekesség is kiderül a szóban forgó intézményről, mely másfél évszázadig állt a város főutcájában.

A sóház helye jelölve egy 1680-as évekbeli Pécs-térképen (kép: Sonkoly Károly: A pécsi sóház)

Bizony, a pécsi sóház a mai Király utca „elődutcáiban” működött, mely a török alóli felszabadulást valószínűleg jó állapotban megélt, feltehetően középkori eredetű, tartós anyagból készülhetett. Egyemeletes, szintenként többhelyiséges épület volt, melyet idővel többször átépítettek. Na de, melyik is volt ez az épület? A pécsiek által csak volt OTP-székházként ismert ház telkén állt, tehát naponta sétálunk el a volt sóház helye mellett.

Gondoljunk csak bele, a pécsi sóház túlélte a törökök pusztítását, és már akkor is állt, amikor a mai Színház téren még nem a Pécsi Nemzeti Színház, hanem egy dominikánus templom állt. Ebben a korban – az 1700-as években – tulajdonképpen egy komplett sóház-generáció jött létre a városban: egy bizonyos Heblig – avagy Helbing, esetleg Höbling – György volt a kincstár képviselője és dolgozott sótisztként itt, aki 1751-ben fiaival együtt nemességet kapott. Egyik fia nemcsak a pécsi, de a mohácsi sóházat is igazgatta. Pár évtizeddel később a Horváth-dinasztia lépett helyükre, szintén apáról fiúra szállt a sóhivatali sómázsáló munka, ami az úgynevezett „sótiszti kar” egyik fontos tisztsége volt. A sóházakat vezető hivatalnok egyébként a pénztárnok volt, alatta szolgált az ellenőr, a mérlegmester és a mérlegszolga, akik amúgy általában német származású pécsi polgárok voltak.

A sokadik alkalommal átépített sóház egyik homlokzatterve 1722-ből (kép: Sonkoly Károly: A pécsi sóház)

De hogyan került Pécsre a só? Nos, a várost vízi és szárazföldi úton látták el főként erdélyi, máramarosi sóval, Szegeden keresztül. Azt azért jó tudni, hogy ugyan volt a pécsi sóháznak forgalma, az ott dolgozók elég jól meg is szedték magukat, de az országban nem számított túl jelentős ilyen intézménynek. Mindezt jól mutatja, hogy 1744-ben egy kimutatás szerint a pécsi lerakat éves forgalma összesen 5 ezer mázsát tett ki. Csak az összehasonlítás kedvéért, a szegedi főhivatalban több mint tízszer ennyi volt az éves „sótermés”. Az 1800-as évek elején mértek Pécsett amúgy 6 ezer mázsát is, de ez a mennyiséget nem csak Baranyában osztották szét, hanem Somogyban is. Ekkor viszont már az épület a harmadik átépítésén is átesett, ez a „verziója” viszont közel száz évig állt háborítatlanul.

A 18. század közepén a pécsi sóház forgalma látványosan megugrott, több mint a tízszeresére, ezért tervezték is, hogy építenek a városban egy újabb épületet a sódömping kezelésére, ez azonban nem történt meg, előbb szűnt meg a sóhivatal, mint fogalom. A Király utcai épületet átalakították az oda költöző Pénzügyigazgatóság számára, melyet 1850-es években emeltek a sóhivatal építőelemeit is felhasználva. Az igazgatóságot aztán lebontották 1870-ben.

Újra megtelik élettel a nagy múltú épület

A nagy múltú helyre most új élet költözik, miután két évtizeden át üresen állt az OTP-székház bezárása után. Emlékezetes, hogy 2002-ben több mint 180 millió forintért vásárolta meg a szocialista városvezetés az üres házat, annak reményében, hogy jó áron túladhat rajta. Ez sajnos sokáig nem történt meg, így az ingatlan majdnem két évtizeden át üresen állt, noha kisebb-nagyobb megszakításokkal, hiszen pár évig például kaszinó is üzemelt itt. Most pedig megújult az épület: az első szemfülesek már járhattak is a menő új belvárosi szórakozóhelyen a Zsolnay Fényfesztivál keretén belül.

Hirdetés