„Az elmúlt 30 év legnagyobb iskolafejlesztési programja zajlik”

„A kormánynak kell, hogy legyen világos társadalomképe, amelynek a nemzeti azonosságtudat megőrzésén, a megmaradáson és a gyarapodáson kell alapulnia. Mindezek elérése nem valósulhat meg a történelmi egyházak szerepvállalása nélkül” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitó ünnepségén a Pécsi Református Kollégiumban.

Augusztus utolsó napján, a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő, közel 1100 diáknak otthont adó Pécsi Református Kollégiumban rendezték meg a Kárpát-medencei református iskolák nagyszabású, közös tanévnyitó ünnepélyét, melynek keretében felavatták a kollégium új általános iskoláját is.

Az ünnepség Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnökének tanévnyitó istentiszteletével vette kezdetét, majd ezt követően Kádár Péter, a Pécsi Református Kollégium főigazgatója köszöntötte a rendezvény résztvevőit. A főigazgató elmondta, szimbolikus jelentősége van annak, hogy a pécsi tanévnyitón a református egyház szétszakított – de már évek óta összetartozó – baranyai és hazai részei, valamint amerikai és kárpátaljai reformátusok is együtt ünnepelnek, bizonyítva az egyház szétszakíthatatlanságát. Kádár Péter beszéde végén megköszönte a kormány teljes körű támogatását, melynek köszönhetően megépülhetett a kollégium új általános iskolai épülete.

Sokan látogattak el a Pécsi Református Kollégium ünnepi tanévnyitójára

Az eseményen részt vett Hoppál Péter országgyűlési képviselő, a Pécsi Református Kollégium Igazgatótanácsának elnöke is, aki tanévnyitó köszöntőbeszédében felidézte, hogy Trianon következményeként Baranya kettészakadt, a mai határon túlra került Baranya és a határon innen eső megye útjai így elváltak, a jelenlegi kollégium jogelődjét pedig a még egységes baranyai egyházmegye alapította, válaszul a háborúra. Mint mondta, az intézményt a rendszerváltozást követően alapították újra, ez az iskola azóta azonban a határon túli és a határon inneni Baranya magyar diákjainak is otthona.

Hoppál Péter: az intézmény a határon túli és a határon inneni Baranya magyar diákjainak is otthona

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntőjében kiemelte: az egyházi – és kiemelten a református – oktatás a kezdeteitől fogva minden emberhez szól, többek között a szegényeknek és a jómódúaknak is, vagy épp a „hívőknek és a hitet keresőknek”. Hozzátette: a kormány az egyház társadalmi, azon belül is a hitéleti és intézményfenntartói tevékenységét nélkülözhetetlennek tartja. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a református oktatás a hit megismerését, megtalálását, a hitben történő megerősödést kínálja a diákoknak.

„A keresztény kultúrkör feladásával elveszhet mindaz, ami Európát évszázadokon át jellemezte”

– Jelenleg a közoktatásban tizennégy százalék az egyházi iskolák aránya, ami sem soknak, sem elégnek nem mondható, mégis kétszer akkora ez az arány, mint kilenc évvel ezelőtt. Senki hitbeli meggyőződése nem tartozik az államra, azonban az államnak és a kormánynak kell, hogy legyen világos társadalomképe, amelynek a nemzeti azonosságtudat megőrzésén, a megmaradáson és a gyarapodáson kell alapulnia. Mindezek elérése a kormány meggyőződése szerint nem valósulhat meg a történelmi egyházak szerepvállalása nélkül – mondta Gulyás Gergely, majd hozzátette, hogy a keresztény kultúrkör feladásával elveszhet mindaz, ami Európát évszázadokon át jellemezte.

Gulyás Gergely: az elmúlt 30 év legnagyobb iskolafejlesztési programja zajlik

– Lehetséges, hogy ma ez kisebbségi vélemény, amely az uralkodó, nyugat-európai közéletet megbénító politikai korrektség véleménydiktatúráját veszélyezteti, de jelenleg sajátos módon épp azokat vádolják antidemokratikus és nem jogállami lépésekkel, akik minden diktatúrát, így a véleménydiktatúrát is le akarják bontani, mert egyszerre hisznek a szabadságban és a kereszténységben – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Őri László alpolgármester, Vári Attila polgármesterjelölt és Decsi István alpolgármester is részt vett az ünnepélyen

Végezetül felidézte, hogy az országban jelenleg az elmúlt 30 év legnagyobb iskolafejlesztési programja megy végbe, amihez a kormány több mint 110 milliárd forintnyi uniós, valamint közel 50 milliárd forintnyi állami támogatást nyújt. Emlékeztetett arra, hogy a program során állami forrásokból közel 160 nagyszabású iskolafejlesztési munka valósulhat meg, és arra is, hogy mind az egyházi, mind pedig az állami fenntartású iskolák diákjai az idei évben már ingyenesen kapják meg tankönyveiket.

Bódis József: az iskolának nem csak az a feladata, hogy alapismereteket átadjon

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára, a Pécsi Tudományegyetem volt rektora köszöntőbeszédében elmondta, hogy ma Magyarországon egyre több olyan iskola és oktatási intézmény létezik, ahova a gyerekek szeretnek belépni. Azonban – folytatta – az iskoláktól szinte lehetetlen feladatot várunk el, hiszen egy iskolának a jövőre kell felkészítenie a diákokat, miközben a körülöttük lévő világ folyamatosan, gyorsan változik, új ismeretekkel bővül.

– Nem lehet mindent megtanítani és nem lehet mindent megtanulni. De van, amit meg lehet. Az iskolának nem csak az a feladata, hogy alapismereteket átadjon, hanem az is, hogy felismerje, hogy kiben milyen képességek rejlenek, és azt fejlessze. Így lehet a világunkat, a világukat igazán megélő fiatalokon keresztül jövőt építeni – mondta.

Egy új iskolát kaptak a pécsi diákok

Az ünnepség ezután a Pécsi Református Kollégium új iskolaépületének felavatásával folytatódott. Mint az ismert, a háromszintes általános iskola épületét tavaly év elején kezdték el felhúzni, műszaki átadása pedig idén áprilisban történt meg.

Az új általános iskolai épület

Az új – egyébiránt teljesen akadálymentesített – iskolában a tanévnyitó után többek között átlagosnál nagyobb, kifogástalanul felszerelt osztálytermek, csoportszobák, digitális könyvtárterem, modern természettudományi laboratórium és egy szabadtéri foglalkozásoknak helyet adó tetőtéri, félig nyitott terasz várja majd a diákokat.

A diákok nemsokára birtokba vehetik az új épületet

Ki kell emelni, hogy a fejlesztés a Pécsi Református Kollégium középiskolásai számára is jelentős, hiszen a gimnáziumi épületben az új intézménynek köszönhetően tantermek szabadulnak fel. Összességében mintegy 1100 pécsi, Pécs környéki tanuló számára fontos, 1,32 milliárd forintból megvalósult beruházás zárul le.

Hivatalosan is átadták az új iskolaépületet

– Így a pécsi általános iskolánk alapítása után 23 esztendővel végre felépülhetett önálló, modern általános iskolai épületünk, melyet az intézmény 450 fő körüli általános iskolás gyermekseregének adhatunk át második otthonukként. Kívánom, hogy napjaink értékválságokkal terhes ideológiai útvesztőiben az oázisként virágzó egyházi iskolák gyarapodó közösségében a Pécsi Református Kollégium még sok-sok diákgeneráció számára legyen otthon és iránytű a hithez, tudáshoz, a hazaszeretethez vezető úton – mondta az új pécsi iskola felavatásakor Hoppál Péter.

Hoppál Péter ajánlotta fel a kopjafát

Az ünnepségen továbbá felavattak egy Hoppál Péter által felajánlott kopjafát, valamint egy emlékfát is ültettek az iskola udvarán az eseményen részt vevő határon túli magyar iskolák képviselőivel.

Hirdetés