12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldAz országgyűlés megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbítását

Az országgyűlés megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbítását

A Parlament mai ülésén, a 133 fideszes képviselő igen szavazatával megszületett a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló döntés – írta a 24.hu.

Az igenek mellett 55-en nemmel voksoltak, míg egy képviselő tartózkodott. A szavazásra azért volt szükség, mert a különleges jogrend alatt, a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében hozott kormányhatározatok hatályát csak az országgyűlés felhatalmazásával lehet fenntartani.

Ezzel a szóban forgó kormányrendeletek hatálya, a most megszavazott törvény hatályvesztéséig, azaz a kihirdetése utáni 90. napig meghosszabbodik.

Novemberben ugyanezt a javaslatot még az ellenzék is támogatta, most azonban egységesen nemet mondtak rá.

A Demoktratikus Koalíció egy módosító javaslatot fűzött a törvény eredeti szövegéhez. Gyurcsány Ferenc pártja szerette volna, ha belekerül az a kitétel, hogy a koronavírus elleni vakcinák közül szabadon lehet választani. A kormánytöbbség nem támogatta az indítványt, így végül a DK ezzel indokolota, hogy nemmel szavaz – számolt be a 24.hu.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő