Hirdetés

Mint ismert, tavaly ősszel hozott támogató döntést a pécsi közgyűlés a Mecsekre és a Mecsekoldalba tervezett, 2021–2027 között megvalósítandó fejlesztésekről, amelyek között kiemelt helyen szerepel a Mandulás kemping területének megújítása is. A volt Bőrklinika épülete és területe – ahogy azt korábban megírtuk – úgy kapcsolódik a projekthez, hogy a Mandulás kempinget a Bőrklinika cseréjével venné vissza az önkormányzat. A városvezetés hétfőn kiadott részletes közleményéből kiderül, mi a cél a csereüzlettel, és hogy mi történt (és mi nem történt) eddig a Bőrklinikával.  

Az önkormányzat hétfőn közleményt adott ki a hosszú évek óta pécsi szégyenfoltnak számító volt Bőrklinika csereüzletével kapcsolatban. A közleményben felidézik, hogy Pécs önkormányzata a múlt pénteki rendkívüli közgyűlésen hozott döntése értelmében a volt Bőrklinika mintegy 1,8 hektár területű ingatlanát el kívánja cserélni az apartmanok építésére vonatkozó szabályozással rendelkező, mintegy kétszer akkora területű, 3,5 hektár nagyságú Mandulás kempingre.

Az ingatlancsere révén a Mandulás kemping városi tulajdonba kerül, miközben 200 millió forint bevételhez is jut a város.

Mint írják, a volt Bőrklinika ingatlana évtizedek óta az enyészeté, az egykor impozáns épület jelentősen rontja a városképet. Bár a helyzet rendezésére több alkalommal is voltak próbálkozások, mindeddig nem született megoldás a város egyik szégyenfoltjának felszámolására.

Kiemelik: A város a pécsiek akarata szerint városi tulajdonba akarja venni és fejleszteni tervezi a Mandulás kemping területét.

Mi és hogyan történt?

2010 – A Bőrklinika és mintegy 1,8 hektáros területe egy csereügylet keretében került a pécsi önkormányzat tulajdonába Páva Zsolt polgármestersége idején. Akkor 920 millió forintra becsülték az ingatlan csereértékét, pénzmozgás nem volt. Az előző városvezetés – az iskolafenntartóval fennálló vitája miatt – a Leőwey Klára Gimnázium számára újította volna fel az ingatlant. Bár ekkor még nem volt műemléki védettségű sem az épület, sem a telek, a fejlesztési tervekből mégsem lett semmi, maradt az enyészet az egyetemhez közeli, frekventált területen. A gimnázium pedig maradt a helyén.

2017 – A fideszes városvezetés megpróbálta értékesíteni az ingatlant, 992,8 millió forintos licitáron, sikertelenül: a licitre nem érkezett ajánlat. Annak ellenére sem, hogy akkor még nem volt műemléki védettségű az ingatlan, igaz, egy kereskedelmi banki hitel fedezetéül jelzálog terhelte.

2018 – Kormányzati hivatali eljárás eredményeként műemléki védettség alá helyezték a volt Bőrklinika épületét és a hozzá tartozó telek teljes területét.

2020 – Az új pécsi városvezetés – ahogy valamennyi ingatlan esetében – megvizsgálta a Bőrklinika jogi helyzetét, majd 2021-ben intézkedett az ingatlan felszabadításáról az azt terhelő kereskedelmi banki jelzálog alól. Eközben reprezentatív közvéleménykutatás készült a pécsiek körében, amely alapján kiderült, tízből több mint nyolc pécsi azt szeretné, ha a Mandulás kemping az önkormányzaté lenne, és a területet közösségi célra használnák, megőrizve a jelenlegi zöldterületeket.

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/dontes-szulethet-osszel-a-volt-borklinika-ingatlananak-ugyeben/?highlight=b%C5%91rklinika%20licit

2021 – Elkészült a Bőrklinika igazságügyi ingatlanszakértői értékbecslése. Ez megállapította, hogy az évtizedes elhanyagoltság, gazdátlanság miatt a telek közműhálózata elavult, csak jelentős költségű beruházással lehetne modernizálni, míg az épület a műemléki védettség miatt jelentős, 25-30 százalékos többletköltséggel újítható csak fel. Ezeknek a tényezőknek a figyelembevételével két szakértő is 995 millió forintra becsülte a Bőrklinika értékét.

2021. október – Ruzsa Csaba alpolgármester részletes prezentációban mutatta be nyilvános sajtótájékoztató keretében, hogy a Megújuló Mecsek program keretében az önkormányzat milyen fejlesztéseket tervez. Részletesen bemutatta a Bőrklinika eladásának céljait és a Mandulás kemping problémáját. Elhangzott, hogy a kemping 3,5 hektáros területén a több mint 10 éves építési szabályok alapján 100 apartmant magába foglaló épület építhető, ezért az értéke mint mecseki építési telek, nagyon magas lett. Az alpolgármester hozzátette, a szabályozást nem alakíthatja át egyoldalúan az önkormányzat, mert jogszabálysértést követne el, és több száz millió forint értékű kártérítési pert vesztene el bíróságon, ahogy egy hasonló pert egy másik telek esetében a korábbi városvezetés már el is vesztett.

https://www.pecsma.hu/top/a-pecsiek-segitsegevel-szulethet-ujja-a-mecsekoldal/?highlight=b%C5%91rklinika

2021. november – a pécsi önkormányzat közgyűlése döntött a Bőrklinika nyílt liciten történő eladásáról és az értékesítés menetéről. A döntés alapján nyilvános liciteljáráson kell értékesíteni az ingatlant, amennyiben pedig ez eredménytelen, úgy a közgyűlés döntése értelmében a város értékegyeztetéssel az akkor 795 millió forintra értékelt, jóval nagyobb területű Mandulás kempingért cserélheti el a volt Bőrklinika ingatlanát.

https://www.pecsma.hu/top/a-volt-borklinikaert-kapott-penzbol-indulhat-el-a-mecsekoldal-megujitasa/?highlight=b%C5%91rklinika

2022. március – A Bőrklinika értékesítésére meghirdetett nyílt, mindenki számára elérhető elektronikus licit eredménytelenül zárult, nem érkezett ajánlat.

2022. május – A pécsi városvezetés másodszor is meghirdette az ingatlan értékesítését célzó országos, mindenki számára elérhető elektronikus árverést, amelyre ezúttal sem érkezett be ajánlat.

2022. július – Liciten kívül egy indikatív, vagyis nem kötelező ajánlatot kapott a pécsi önkormányzat a volt Bőrklinika épületének és telkének megvásárlására. Ez 780 millió forintról szólt, kevesebbről, mint az igazságügyi ingatlanszakértő 995 millió forintról szóló értékbecslése. Mivel ennek elfogadása a jogszabályi előírások alapján vagyonvesztést jelentene a pécsi önkormányzat számára, a városvezetés nem támogatta az ajánlat elfogadását.

2022. augusztus – A 2021. novemberi önkormányzati közgyűlésen hozott döntéseken túl a pécsi önkormányzat felajánlotta az előző városvezetés által felvett állami hitel erre az évre eső 1,75 milliárd forintos törlesztőrészletének csökkentése érdekében az állam számára a Bőrklinika megvásárlásának lehetőségét. Az önkormányzat célja az volt, hogy a Bőrklinika épülete és területe az egyetemi épületek közelsége miatt a Pécsi Tudományegyetem fejlesztési céljait szolgálja.

2022. szeptember – A Pénzügyminisztérium válaszában jelezte, hogy sem az állam, sem az egyetem részére nem kívánja az adósság fejében átvenni az ingatlant.

2022. október – A korábbi, 2021. novemberi önkormányzati döntés alapján a közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a csere lebonyolítására. A volt Bőrklinika a Mandulás kemping tulajdonosáé, egy helyi építőipari vállalkozásé lesz, a kemping területe pedig a pécsi önkormányzat birtokába kerül.

A két ingatlan értéke közötti, 200 millió forintot meghaladó értékkülönbözetet a pécsi cég befizeti az önkormányzat – állami hitel törlesztésére fenntartott adósságrendezési – folyószámlájára.

„Az önkormányzat ezzel végrehajtja a közgyűlés 2021-ben hozott határozatát. Ennek köszönhetően két elhanyagolt terület sorsa is megoldódhat, újabb szégyenfoltok szűnhetnek meg a város területén. Megkezdődhet a Bőrklinika – egyetemi célokat is támogató – ingatlanfejlesztése, a Mandulás kemping pedig a pécsiek akaratának megfelelően visszakerült az önkormányzat tulajdonába. Így tudjuk biztosítani azt, hogy a Mandulásban nem nő a Mecsekoldal beépítettsége, és megvédjük a hegyoldal természeti értékeit. Ezzel párhuzamosan a terület fejlesztési irányairól megkérdezzük a pécsiek véleményét, hiszen a jelenleg is tartó »Aktív Pécs – Megújuló Mecsekoldal« közvélemény-kutatásnak része a Mandulás kemping területére vonatkozó lakossági igények felmérése is. A csereügylet révén biztosítani tudjuk, hogy ezen a területen csak olyan fejlesztés valósulhat meg, amely bírja a pécsiek többségének támogatását” – idézi a közlemény Ruzsa Csabát, Pécs gazdaságért felelős alpolgármesterét.

https://www.pecsma.hu/top/a-pecsiek-donthetnek-a-mecsekoldal-teljes-megujulasarol/?highlight=mecsekoldal

Hirdetés