Egyesületüket szerették volna népszerűsíteni csodálatos imázsfilmjükkel a pécsi ritmikus gimnasztikás lányok, de ráadásként Pécset is sikerült a lehető legszebben bemutatniuk. 

A ritmikus gimnasztika nem csak nagyon szép és érdekes sport, de Pécsett komoly hagyománya is van. Az idén 25 éves Pécsi Ritmikus Gimnasztika Sportegyesület (Pécsi RGSE) kisebb és nagyobb tagjai pedig vérprofik benne. Habár a sportág központja egyértelműen Budapest, a pécsi egyesületet sportmenedzsere, Laczó Andrea szerint őket tartják a legfontosabb vidéki utánpótlásképzőnek. Baranya megyében ők voltak ugyanis az első ilyen típusú sportklub.

A 25 éves évforduló alkalmából készült imázsvideónak az egyesületi menedzser szerint három célja is volt, illetve van. Egyrészt a ritmikus gimnasztikát és az ezt a sportot űző lányok egyesületi évek alatt végbemenő fejlődését mutatja. Másrészt Pécs legszebb helyszíneit vonultatja fel, harmadrészt pedig beharangozza a következő pécsi versenyt is. Az őszi országos versenyt Pécsett ingyenesen bárki megtekintheti november 9-10. között a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

A sportágról érdemes tudni Laczó Andrea elmondása szerint, hogy egészen kicsi korban kell elkezdeni, tehát legkésőbb 4-5 évesen. Ekkor ugyanis még fejleszthető a gyerekek hajlékonysága. A pécsi egyesület most is tagokat toboroz, mert habár folyamatosan vannak kislányok, akik belekezdenek a sportba, ez egy olyan mozgásforma, amit nem sokáig lehet űzni. A lányok ebben a sportban már 16 évesen a felnőtt kategóriába tartoznak, mivel sportkarrierjük akkor már csak néhány évig tart, hajlékonyságuk és mozgásuk a korral változik.

Ákoshegyi Eszter a magyar ritmikus gimnasztika válogatott egyik pécsi tagja (Forrás: PRGSE)

Sokan tévesen azt hihetik, hogy ez egy könnyű sport, mondta Laczó Andrea. Valójában azonban a világbajnokságokra kijutó lányok napi nyolc órát edzenek keményen, és a pécsi egyesület tagjai is napi 2-3 órás edzésen vesznek részt szinte minden nap. Vagyis tényleg csak a legkitartóbbak tudnak jó eredményeket elérni a Pécsett kifejezetten versenysportként kezelt gimnasztikaágban – mondta el a Pécsi RGSE képviselője.

A videó történetét az egyesület orosz származású vezetőedzője, Ekaterina Dologa találta ki. A koncepciót pedig két pécsi fiatal videóssal, Lehmann Sebastiannal és Kerner Martinnal valósíttatták meg. Laczó Andrea szerint céljuk volt, hogy Pécs kiemelt helyszínein forgassanak, sőt még többet is bemutattak volna szívük szerint ezekből. A sportmenedzser elárulta azt is, a későbbiekben tervezik a videó folytatását is.

Íme az ominózus kisfilm: