Egyedülálló mű született: bemutatták Pécs várostörténeti atlaszát

Csütörtökön mutatták be ünnepélyes keretek között, a Városháza közgyűlési termében Pécs várostörténeti atlaszát, majd az egybegyűltek egy kerekasztal-beszélgetés során ismerhették meg a mű összeállításának kulisszatitkait. 

A kötet a Magyar Várostörténeti Atlaszok sorozatának nyolcadik része, mely adattárokat és térképeket tartalmaz többek között: megismerhetjük belőle például utcanevek változásait, de oktatási, egyházi és gazdasági épületekről is olvashatunk az évszázadok információit összefoglaló atlasz oldalain. Helyi egyetemi és múzeumi dolgozók állították össze a művet dr. Fedeles Tamásnak, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (PTE BTK) Középkori és Koraújkori Történeti Tanszéke vezetőjének irányítása mellett.

Fedeles Tamás az atlasszal

Elsőként Pécs polgármestere, Péterffy Attila köszöntötte az ünnepi bemutatóeseményen megjelenteket. Hangsúlyozta, a bemutatott kiadvány közösségépítő érték a város számára. Méltatta a kötetben közreműködő szakemberek közel egy évtizedes, áldozatos munkáját a kutatás során. Kiemelte, hogy a térképek és adatsorok alapján látható Pécs fejlődése a hosszú évek alatt, illetve azt is, hogy az itt lakók számára azért lehet fontos az atlasz, mert

egyedülálló részletességgel mutatja be a város történetét olyan módon, hogy az nem csak történészeknek, hanem laikusok számára is izgalmas és informatív olvasmány.

– Pécs polgármestereként büszke vagyok arra az együttműködésre, melynek hála ez az atlasz elkészülhetett. Külön öröm a számomra, hogy az egyetemünk szakemberei mellett helyi muzeológusok, világi és egyházi levéltárosok is részt vettek ebben a hatalmas munkában. Ez a kötet kézzelfogható bizonyíték arra, milyen remekművek tudnak születni a pécsiek kooperációjából, ez egy gyönyörű eredmény – mondta Péterffy Attila.

Péterffy Attila

Felföldi László pécsi megyéspüspök arról beszélt az eseményen, hogy Pécs múltja – melyet a kötet is összefoglalt – a város köveiből, épületeiből, utcáiból is szól a jelen emberéhez. Úgy fogalmazott: azt reméli, hogy mikor az eljövendő generációk ilyen típusú atlaszt állítanak majd össze, ők ugyanolyan hálásak lehetnek majd nekünk, mint mi azoknak, akik Pécs eddigi történelmének részei voltak, akikről a most bemutatott mű szól.

Dr. Miseta Attila, a PTE rektora a közösségről, annak összetartó erejéről beszélt. Mint mondta, arra biztat minden pécsit, hogy tegye félre a nézeteltéréseket, bocsásson meg, dolgozzon együtt. Utána dr. Molnár Antal, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézetének igazgatója mondott köszöntőt.

Balról jobbra: Molnár Antal, Felföldi László, Miseta Attila, Péterffy Attila

A köszöntők után kezdődő kerekasztal-beszélgetés résztvevői Árvai Tünde, az atlasz adattárának összeállítója, a Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történelmi Intézetének tanársegédje; dr. Fedeles Tamás a kutatás irányítója, a PTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Középkori és Koraújkori Történeti Tanszékének vezetője; valamint dr. Majorossy Judit, a Bécsi Egyetem Osztrák Történeti Kutatóintézetének munkatársa voltak.

Fotók: Müller Andrea, Csortos Szabolcs

Hirdetés