Gulyás: elmaradnak az augusztus 20-i rendezvények

Gulyás Gergely

Elmaradnak az augusztus 20-i rendezvények a járványhelyzetre való tekintettel – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. 

Ahogy azt a miniszter közölte, mivel a tömegrendezvények hordozzák magukban a legnagyobb veszélyt a koronavírus járvány terjedésével kapcsolatban, úgy döntöttek, idén az augusztus 20-i ünnepségek elmaradnak és nem is lesznek bepótolva ebben az évben.

Az 500 főnél nagyobb rendezvényekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott, augusztus 15-ig maradnak a korlátozások, a későbbiekről július végén döntenek.

Ha hosszabb távon kell korlátozni a rendezvények megtartását, a kormány egy olyan támogatást fog majd tudni bevezetni, amely az előadóművészek megsegítését szolgálja.

Az Index cikke szerint így több fesztiválnál is rezeg a léc, pedig korábban ezeket már az eredeti időpontjuk helyett augusztus végére szervezték át a járványhelyzet kapcsán hozott korlátozó rendelkezések miatt (például a Fishing On Orfű). Amennyiben a kormány július végén úgy dönt, hogy augusztus 15. után is érvényben marad az 500 fős létszámkorlát a szabadtéri rendezvényeknél, az a fesztiválszervezőknek fog fájni.

A cikk szerint Gulyás miniszter úgy látta, hogy több érv szól amellett, hgy ne enyhítsenek július végén sem, ha viszont augusztus végéig sem változik a járványhelyzet, akkor a kormány be tud vezetni olyan támogatási programot, ami a magyar zeneipart támogatja.

“Van egy nagy különbség a focimeccs és a zenés rendezvények között: az alkoholfogyasztás”

– érvelt az Index szerint Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy meccseket miért lehet tartani, de szabadtéri rendezvényeket nem. Hozzátette, hogy az alkoholfogyasztás miatt kevéssé tartják meg a távolságot az emberek a rendezvényeken, és kontaktus szempontjából egy meccs kevésbé rizikós, mint egy koncert.

Hirdetés