Hirdetés

Hangzatos nyilatkozatokkal nyitottak az augusztus 1-től alapítványi fenntartásba került Pécsi Tudományegyetem kormányközeli kurátorai. A modellváltás bírálói által féltett egyetemi autonómiáról például a kuratórium elnöke, Bódis József ex-rektor, államtitkár azt mondta, hogy annak „minden lehetséges formáját” szeretné megőrizni, Szili Katalin szerint pedig az egyetemi autonómia mélyül. 

A PTE polgárai közül sokan úgy gondolják, valós autonómiája akkor lesz az egyetemnek és az intézmény legfőbb irányító testületeként működő szenátusnak, ha a költségvetés alakításába utóbbinak érdemi beleszólása lesz.

A szenátus júliusi ülésén tárgyalt az egyetem új alapító okiratáról, valamint szervezeti és működési szabályzatáról. Az alapító okirat szövegéhez érkezett egy módosító indítvány, ami arról szólt, hogy a testületnek legyen egyetértési joga a költségvetés és egyéb gazdasági ügyek kapcsán. Az indítványt a szenátus kétharmados többséggel elfogadta, a kuratórium viszont csak részben: éppen a költségvetés ügyében csak véleményezési jogot adna az egyetemi testületnek.

Úgy tudjuk, bár az alapító okirat véglegesítése még „folyamatban van”, a kuratórium döntése nagy valószínűséggel végleges. Szeptember 2-án lesz a következő szenátusi ülés, ahol kiderül, hogyan fogadják a korábbi helyzethez képest nyilvánvalóan kisebb autonómiát biztosító fejleményt a szenátorok, és mit mond a rektor, akinek az volt a feladata, hogy az Alapító Okirat és az SZMSZ szenátus által jóváhagyott szövegét fogadtassa el a kuratóriummal.

A költségvetéshez kapcsolódó véleményezési jog a korábbiakhoz képest azért is szűkíti az egyetemi autonómiát, mert amíg az állam volt a fenntartó, a fenntartói jogokat gyakorló minisztérium az egyetem költségvetésének a kereteit ugyan meghatározta, de a büdzsét a szenátus fogadta el. Most a kuratórium határozza meg a kereteket, és ő is fogadja el a költségvetést, a szenátus ehhez csak véleményezési jogot kapna. 

Úgy tudjuk, a Szegedi Tudományegyetemen nem így alakították ki a jogi kereteket a modellváltás után sem. Ott a szenátus fogadja el a költségvetést, és a kuratóriumnak egyetértési joga van, amire a törvény lehetőséget ad. A PTE szenátusa ennél enyhébb jogosultságot igényelt magának azzal, hogy a szenátusnak legyen legalább egyetértési joga a költségvetést illetően is, de úgy tűnik, még ezt sem fogja megkapni. 

Fotó: a pillanat, amikor január 29-én a PTE szenátusának ülésén eldőlt, hogy 29 igen szavazat nyomán elindul a modellváltási folyamat. Kilencen nemmel szavaztak, egy szenátor tartózkodott. A képen balról jobbra: Miseta Attila rektor, Decsi István kancellár, azóta kuratóriumi tag, és Berke Gyula, aki a modellváltási tárgyalások résztvevőjeként volt jelen az ülésen.

Hirdetés