Gőzmozdony, zongora és a pillanat ereje

Pécs zenei életének egyik újabb meghatározó egyénisége ünnepli jubileumát: Vidovszky László 75 éves lett. A neves komponista művészete egészen különleges – nem a megszokott dimenziókban alkot. Tiszteletére február 23-án, szombaton ünnepi hangversenyen hangzanak el művei a Kodály Központban. 

– Hogy indult a pályája? Volt már zenész a családban?

– Édesapám közepes szinten tudott zongorázni, de a családban nem volt nagy zenész. Jómagam is teljesen másfelé indultam el, az érdeklődési köröm más irányba mozgott: egészen négyéves koromig gőzmozdony szerettem volna lenni. Azután leültem a zongora elé, és eldőlt, minek szentelem az életemet. Régebben még sokkal jobban strukturált volt az oktatási rendszer, szépen haladtam felfelé a hierarchikus tanulmányi ranglétrán a zeneiskolától egészen a Zeneakadémiáig.

– Tanárai, mesterei közül kik tették Önre a legnagyobb hatást?

– Simon Albertet kell megemlítenem, a neves zenepedagógusnál rengetegen tanultak. Mást kiemelni igazán nem is tudnék, mindenki másképpen hatott rám.

– És a zenetörténelem nagyjai közül?

– A nagy zeneszerzők közül leginkább Bach és Schubert művészete hatott rám. A magyarok közül pedig gyakorlatilag minden huszadik századi komponista.

Minden tanár máshogy, kicsit másképpen hatott rá

– Hogyan került Pécsre?

– A szegedi egyetem, majd a Zeneakadémia elvégzése után a művészeti alap ösztöndíjával Párizsban tanultam fél évet, ahol szintén sokan hatással voltak rám. Visszatérve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézetében tanítottam, majd a nyolcvanas évek elején kerültem Pécsre, amikor itt jelentős átalakulások zajlottak, és sok új oktatót hívtak a városba.

Én nem vagyok jó tanár, sosem éreztem magam annak. A jó tanárnál mindenki tanul valamit, addig senki nem megy el, amíg valamit le nem tett az asztalra. Nálam viszont akik jók voltak, jobbak lettek, viszont aki gyengébb volt, az gyengébb is maradt.

– Rengeteg műfajban alkotott, melyikben érzi mégis leginkább otthon magát?

– A legkedvesebb számomra mindig az, amin éppen az adott pillanatban dolgozom. Ha mégis választanom kellene egy műfajt, talán a tágabb értelemben vett kamarazene az, ami mindig is foglalkoztatott. Az a különleges ebben, hogy néhány – nem túl sok – ember közösen gondolkodik, afféle spirituális hálózat jön létre közöttük, ahogy együtt alkotnak valami közöset.

– Számítógépes zeneszerzést is oktatott, ez mit fed?

– Ha számítógépes költészetnek neveznénk a különféle algoritmusok írását, vagy akár a gépen való szövegírást, akkor a számítógépes zeneszerzés tulajdonképpen egyfajta hanggenerálást jelent.

Az adott pillanat ereje a lényeg, nem feltétlenül az időtállóság

– Van olyan műve, amit a legjobbnak, legjobban sikerültnek tart?

– Nehéz válaszolni erre a kérdésre, nem is tudok, hiszen műfajilag némelyik mű nagyon távol áll a másikaktól. Chopin például egész életében zongorára írt darabokat, nála könnyebben lehetne erről beszélni.

– Van valamilyen filozófiája, ami mentén alkot, ami közös a darabjaiban?

– Én a pillanat erejében hiszek. Sokan arról beszélnek, hogy a lényeg, hogy a műveik fennmaradjanak, túléljék őket. Én inkább az adott pillanatra fókuszálok – az a legfontosabb, hogy abban a másodpercben hogyan szólal meg egy mű.

Névjegy
Vidovszky László 1944. február 25-én született Békéscsabán. Zenei tanulmányai elvégzése után Párizsban látogatott még zeneszerzésórákat. Alapító tagja volt az Új Zenei Stúdiónak 1970-ben, ahol a kortárs zene, kortárs alkotókat helyezték az előtérbe. Munkássága során zongoradaraboktól, vonósnégyesektől, kamaraegyüttesektől az operán keresztül a videojátékokhoz készített számítógépes audiofelvételekig számtalan műfajban alkotott.
Többek között Erkel Ferenc- és Kossuth-díjjal is jutalmazták.
Elmondása szerint hobbija leginkább az alvás, ha ébren van, akkor legtöbbször a monitor előtt alkot.

Hirdetés