4 C
Pécs
szerda, április 17, 2024
KezdőlapKoncertGyűlölik és szeretik városaikat a baranyai rapperek

Gyűlölik és szeretik városaikat a baranyai rapperek

Ha kicsit körbenézünk a megyében, jól látható – és főként hallható – hogy nem csak Pécs neveli ki az ismert és kevésbé ismert rappereket, akikről az alábbi baranyai hiphop-körképünkben nem is esik szó. Ezzel az összeállítással a Pécs könyékén, a Pécs melletti városokból és városokról szövegelő rapperek előtt tisztelgünk, akik a maguk módján mondják meg a frankót az élet megannyi problémájáról. Cikkünk természetesen a teljesség igénye nélkül készült, hiszen a megyében bizonyára vannak olyan rapperek, akikről nem hallottunk, akiket kifelejtettünk, amiért előre is elnézést kérünk.

Kezdjük először mondjuk Mohács két legismertebb rapperével, vagyis Bálint Zsolttal és Arnold Gáborral, akik Szp és AGĐ néven nyomják, immáron több mint egy évtizede. Annak ellenére, hogy túl vannak már 4 kiadott lemezen és több videóklipet is forgattak már dalaikhoz, mégsem ismerik őket túl sokan, de talán majd most szereznek pár követőt. Az élet mindennapi dolgairól, a mohácsi hétköznapokról szólnak pozitív, optimista, felszínességet szándékuk szerint kerülő szövegeik, többségben azonban a szerelmi témájú rapszámok dominálják kiadványaikat.

Ugorjunk egyet Szigetvárra, amit Slink kétszer is dalba foglalt. Igazi városhimnuszok ezek, árad belőlük a szeretet Szigetvár iránt, és a helyiek tuti nagyon pörögnek rájuk a rapper-énekes helyi koncertjein. Az első Szigetvár-dal hangulata nagyon nyárias, reggae-szerű dubos alapjából árad a napfény, a közel sem bonyolult szövegből meg az, hogy Slink szeret itt élni, itt aludni, itt bulizni.

A másodikban – mely jócskán hasonlít az elsőre – Szigetvár Slink végzete. A jamaikai miliő nagyon sok számában ott figyel, például a nyugis és optimista Engedd el magadban, aminek a klipjében természetesen Szigetvár a főszereplő.

Szigetvárnál maradva: JamEEs Búcsúdalát ajánljuk. Pap Ákos rapper általában keményebb, nyersebb, földhözragadtabb szövegeket ír – mint a koliszobában felvett Elvitt a vonat -, a Búcsúdal ezzel szemben nagyon drámai, érzelmes, slágeres dal, szomorúságában felemelő, vagy felemelőségében szomorú, nem tudjuk eldönteni.

Szigetvár és Komló is összefogott a rapben, ugyanis Slink és a komlói rapper, Mes közös számot is kiadtak, Magam mögött címmel, ami egy szakítós-szerelmes nóta, amiben Slink hozza a dallamokat, Mes meg a kemény, szögletes rímeket.

És ha már Komlónál tartunk, azt tudták, hogy a volt bányászváros ma már inkább a baranyai rapfőváros? Mes, azaz Mester Ferenc a Komló című dalában megénekelte, hogy „vannak itt jó arcok és csicskák”, hogy meggyűlt a baja a rendőrökkel, hogy ebbe a „beteg” városba született, aminek nem örül (csak annak, hogy túlélte). Összefogást és nem csak szeretetet hirdető száma igazi anti-himnusz, nem szépeleg és tisztán lát.

Nem maradhat el összeállításunkból a valaha országszerte ismert, tehetséges Shuka 7300 cím dala sem. Komló irányítószáma mögött egy igazi, kemény, kültelki gengszter-opusz rejlik, sötét és erőszakos jelenetekkel, káromkodásokkal, megmondással, ahogy kell. Nem valószínű, hogy valaha Komló városimázs-filmjének a zenéje lesz. Azt tudja egyébként valaki, hogy mi van vele?

„Komló büszkesége lett a mocsok meg a szemét, aki nem érzi a hangulatát, elfordítja fejét” – tolja az Illegal Crew legendás számában. A „halott város”, ahogy a Hétköznapi Csalódások hívta, úgy tűnik, hogy egyszerűen nem Szigetvár, nem a pozitív gondolatokat hozza elő a rapperekből. Az Illegal Crew a megye legtökösebb gengszter rap bandája, mármint, nem viccből van egy égő rendőrautó a Komló Büszkeségénél, és bizony a többi számuk sem tréfál.

Sokáig lehetne sorolni Komló rappereit, de ennél sokkal hasznosabb és jobb az, ha meghallgatjuk a KML ALLSTARZ Régiek és Újak című dalát, amiben 11 komlói srác működik közre, név szerint Bális István (Öcsi) Schell Bence (Ben), Agócs Attila (azaz Nativ), Mes, Pénzes Szabolcs, Somodi Péter (Zsebes), Stemler Ronnie, Hohmann Szabolcs, Gerber Zsolt, Kerekes Tamás (Aer) és Kis Dániel (Yerosh). Szóval, van ilyen összefogás Komlón, ami jó hír, reméljük nem adták fel amióta megjelent ez a 4 éves szám. Ja, és persze nem igazán hízelgő a nóta Komlóra nézve.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

további hírek