12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletHagyta meghalni Down-szindrómás testvérét, akit már élve nyüvek, lárvák ettek

Hagyta meghalni Down-szindrómás testvérét, akit már élve nyüvek, lárvák ettek

A Pécsi Törvényszék előkészítő ülést tart kedden abban az ügyben, amelynek vádirata szerint egy pécsi férfi borzalmas körülmények között hagyta meghalni beteg testvérét. 

A vádirat szerint a sértett – aki kromoszóma-rendellenesség következtében Down-szindrómával született – a vádlott testvére volt, súlyos fokú gyengeelméjűségben szenvedett, folyamatos gondozásra, ellátásra szorult, és miután szülei meghaltak, a vádlott lett a gondnoka.

A sértett a vádlottal és annak lányával lakott egy pécsi családi házban, ahol mindannyiuknak külön szobája volt. A vádlott a sértett szobáját nem takarította, az rendetlen, piszkos, elhanyagolt volt.

2017. november közepén a sértett megbetegedett, tartósan ágyban fekvő állapotba került, felkelni nem tudott, pelenka viselésére szorult közölte a Pécsi Törvényszék.

A vádlott a sértett pelenkáját nem cserélte, nem mozgatta őt, nem fürdette, emiatt a sértett a szennyezett ágyban feküdt betegen. A mozgatás hiánya felfekvéses, fekélyes állapotot hozott létre nála, a folyamatos bőrirritáció miatt elvakart sebein lárvák és nyüvek telepedtek meg.

A sértett 2017. december elején tüdőgyulladást kapott, de a vádlott nem hívott hozzá orvost. 2017. december 12-én a hajnali órákban a sértett már alig kapott levegőt, ezért a vádlott a háziorvost hívta fel, akinek tanácsára a vádlott kihívta a mentőket. A sértettet kórházba szállították, azonban még ezen a napon, az esti órákban elhunyt.

A sértett halálának közvetlen oka a heveny, kétoldali tüdőgyulladás talaján kialakult szepszis, melyhez hozzájárult a kezeletlen, elhanyagolt állapota miatt kialakult fertőződése, a betegségek miatti legyengült állapota. A sértett értelmi állapota miatt nem volt képes felmérni a vele történteket, hogy akár a vádlottól, akár mástól segítséget kérjen.

A vádlottnak mint a sértett hozzátartozójának, gondnokának kötelessége volt a sértettről, testvéréről való gondoskodás, mely kötelességének nem tett eleget, amennyiben megfelelően járt volna el, a sértett halála nagy valószínűséggel elkerülhető lett volna.

A bíróság előkészítő ülést tart az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő