Három emeletet zuhant a Megyeházán a megyei önkormányzat munkatársa, meghalt

Rendőrök és mentők érkeztek kedden öt óra után a pécsi Széchenyi térre, a megyei önkormányzatnak is helyet adó épületbe, ahol egy férfi a lépcsőházban a harmadik emeletről lezuhant – írja a bama.hu. Az elhunyt a Pécs Aktuál információi szerint a megyei önkormányzat munkatársa, Haffner Tamás lehet. 

A férfi a harmadik emeleten szerette volna megnézni a díszeket és a festményeket.

Innen zuhant le, a mentők már nem tudtak segíteni rajta, meghalt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a haláleset körülményeit a Pécsi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, de részletesebb tájékoztatást a jogszabályok értelmében nem adhatnak.

FRISSÍTVE – 21.30:

Az elhunyt férfi a Pécs Aktuál híre szerint Haffner Tamás, a megyei önkormányzat munkatársa és a Pécsi Helyi Akciócsoport igazgatója volt.

A Baranya Megyei Önkormányzat a tragédia után néhány órával részvétnyilvánítást juttatott el a hírmagazinnak:

“Őszinte megrendüléssel fogadtuk, hogy tragikus hirtelenséggel elveszítettük az egyik legkiválóbb és legfelkészültebb fiatal kollégánkat, dr. Haffner Tamást kedden.

Nagy munkabírású, szorgalmas, aktív és másokért mindig tenni akaró fiatalembertől búcsúzunk, akinek fájdalmas vesztesége mélyen megrázta közösségünket.

A Baranya Megyei Önkormányzat dolgozói, munkatársai és vezetői őszinte részvétüket fejezik ki a családnak, a hozzátartozóknak, és osztoznak fájdalmukban.”

Hirdetés