Háromszázmilliós segítség a Tüke Busznak – ülésezett a pécsi közgyűlés

Szöveges élő tudósításban jelentkeztünk a pécsi képviselő-testület üléséről. Több mint húsz napirendi pont volt. A főbb témákról számoltunk be tudósításunkban. Egy, az ülésre utólagosan bevitt előterjesztés váltotta ki a legnagyobb vitát: leváltottak két momentumos képviselőt két bizottság éléről. 

Szöveges tudósításunk véget ért, a Pécs TV közvetítése folytatódik:

16.17: A Pécs-Bányai Közösségi Ház fejlesztése:

20 millió forintból újul meg az ingatlan, ehhez fogadtak most el egy támogatói okiratot. Csúcs Zoltán, a Pécsi Városfejlesztési Zrt. igazgatója Péterffy Attila kérésére, Sajgó György képviselőnek válaszolva elmondta, jövő tavasszal kezdődhet meg a kivitelezés.

15.58: A Király u. 66.-ban egy irodát haszonkölcsönbe ad a SEIREN HUNGARY Kft. részére az önkormányzat.

Bognár Szilvia: rögzítsük, hogy mekkora támogatást kapott a Seiren az államtól és az önkormányzattól?

Ruzsa Csaba alpolgármester: 3,4 milliárd forintot ad az állam, a város pedig egy 60 milliós keretet biztosít.

15.54: Tüke Busz Zrt.-vel kapcsolatos döntések meghozatala:

Ruzsa Csaba alpolgármester: a Tüke Busz elkészítette az év nagy részére már tényadatokat tartalmazó, 2021. évre vonatkozó üzleti tervét. E szerint az árbevétel a járvány miatti drasztikus visszaesés következtében csaknem 300 millió forinttal marad el a 2020-as, és 1 milliárd forinttal a 2019-es év árbevételétől. A gázolaj árának emelkedése, a járvány miatt kötelezően igénybe vett szolgáltatások költsége, a már beszerzett elektromos buszokhoz kapcsolódó bérleti díjak és a szakszervezeti bérmegállapodás alapján történt béremelés 300 millióval növelik a költségeket a 2020-as adatokhoz viszonyítva. 

Mindezek miatt ezt az üzleti évet kerekítve 2 milliárd 222 millió forint veszteséggel zárná a Tüke Busz. Ez a közszolgáltatás működésére, másrészt a cég tőkehelyzetére nézve is súlyos következményekkel járna. Annak érdekében, hogy a közszolgáltatás színvonala továbbra is megfelelő legyen, valamint a cég likviditása rendeződjön, továbbá figyelembe véve a közszolgáltatási szerződésben foglalt kompenzációs kötelezettségeket, további, összesen 311 millió forint működési célú támogatásra van szükség, amit október 31-ig teljesítenek. Ruzsa Csaba reméli, hogy ez elég lesz év végéig. Reméli, hogy a kormány kompenzálja a Tüke Busz járvány miatti kieséseit.

Erre az évre egyébként kapott már 1,7 milliárd forint támogatást a költségvetésből, október elején egy 50 milliós segítséget.

Megszavazták az előterjesztést és a határozati javaslatot.

15.10: Az új bizottságok ügyrendjéről szóló előterjesztés:

Barkóczi Csaba (Fidesz): vizsgálja meg az új környezetvédelmi bizottság, hogy a pécsi erőmű biomassza programja hogyan érintette a környék erdőit. Javasolta, hogy hívják meg a bizottság üléseire a Civilek a Mecsekért Mozgalom képviselőit.

Kóbor József: fogunk a biomassza témával foglalkozni, de azt tudni kell, hogy egy hosszú távú szerződés van érvényben a pécsi erőmű és a város között. A CMM meghívása belefér a testület ügyrendjébe.

Ruzsa Csaba alpolgármester: az összes beruházásnál a fenntarthatóságot kiemelt szempontként kell szerepeltetni, a környezetvédelmi bizottságnak ebben kiemelt szerepe lesz, várhatóan nagy stratégiai projektek szakmai felügyeletét fogja ellátni. Kóbor Józseftől azt is várják, hogy a zöldbusz-nagyprojektet készítse elő. Mindez a bizottság ügyrendjében ugyan nem szerepel, de nagyon fontos tevékenység. Az elnöknek a szakmai tanácsadói hátteret szíve joga kialakítani. A korábbi Kővári-féle vádra, hogy ez egy jelentéktelen és elméleti bizottság, annyit jegyzett meg, hogy ha a leendő zöldprojekteket számba veszi, akkor több tízmilliárdos beruházásokról beszélhetünk.

Kővári János: ha Önök komolyan gondolnák a fenntarthatóságot, akkor az összes bizottság munkájában véleményezési jogot kellene biztosítani a környezetvédelmi bizottságnak.

Ruzsa Csaba: bármit beleírhatunk a bizottságok ügyrendjébe, de egyetlen zöld alapú fejlesztést nem találtak, amit a Fidesz időszakban indítottak volna meg, hiába volt ez a gyakorlat.

Kővári János: miről beszél Ruzsa, amikor ott volt például a Zöld Busz Program, ami a fideszes időszakban indult el.

A Fidesz és az ÖPE-KDNP módosító indítványait a közgyűlés leszavazta, az előterjesztést megszavazták.

(Fun fact: Kővári Jánosnak például volt egy olyan indítványa, hogy valamennyi pécsi polgár kapjon meghívót a két bizottság üléseire.)

14.10: Kérdésekre válaszol a polgármester és a városvezetés.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP): miért sérti meg az szmsz-t megint azzal a városvezetés, hogy az ülés előtt osztanak ki előterjesztéseket, holott erre csak rendkívüli esetben lenne lehetőség, és azt indokolni kell.

Péterffy Attila: nem történt szmsz-sértés, de ezt írásban ki fogja fejteni a képviselőnek.

Berényi Zoltán: miért nem támogatják a civil szervezetek a szükséges mértékben.

Péterffy Attila: 5,77 milliárd hiánnyal indult az év, és mivel 2 milliárd kompenzációt kapott a város, de 3,77 milliárd forint még megmaradt, dolgoznak rajta, hogy ez eltűnjön. Azért nem kapnak több forrást a civil szervezetek, mert nincs több forrás. De ezt is kifejti majd levélben.

Berényi Zoltán: mit remélhet a „Távol-Kelet”, Vasas, Somogy, Hird? Egy éve vontak meg 6 millió forintot a településrésztől, ez aprópénz a pécsi költségvetéshez képest.

Péterffy Attila: jelenleg a 2022-es költségvetésen dolgoznak, a figyelmet ezek a városrészek eddig is megkapták. 2022-ben nem számít jobb költségvetési helyzetre, mint amilyen idén volt. Takarékosabban működnek, mint korábban, de jelentős a hiány még mindig.

Berényi Zoltán: milyen fejlesztési elképzelései vannak a városvezetésnek a három településrészt érintően?

Péterffy Attila: igyekszünk a településrészt ugyanúgy kezelni, mint más városrészeket. Ennél konkrétabban a válaszlevelében fog fogalmazni.

Berényi Zoltán: mit tesznek annak érdekében, hogy a hirdi faluház beígért fejlesztése megvalósuljon? Volt róla támogatói döntés, de egyetlen kapavágás sem történt. Az eredeti tartalommal lesz-e megvalósítva.

Péterffy Attila: nettó 60 millió forint forráshiánnyal rendelkezik a projekt, ennek ellenére az eredeti terveknek megfelelően valósítanák meg. Ha abból a pénzből akarnák megcsinálni, amennyit az előző városvezetés erre hagyott, akkor tényleg nem történne egyetlen kapavágás sem.

Kamarás Péter (ÖPE-KDNP): a megyeri úti lakóparkkal kapcsolatban készül-e szakértői vélemény, hogy az itt lakó több száz ember okozta plusz forgalom hogyan fogja érinteni a Megyeri utat. Nagy dugók vannak már most is erre.

Péterffy Attila: levélben 15 napon belül válaszol.

Kamarás Péter: Kertváros bizonyos területein rossz a közbiztonsági helyzet. Lehetségesnek tartja-e, hogy kihelyezett rendőrőrs jöjjön létre mondjuk a Melinda park, Melinda utca környékén?

Péterffy Attila: a rendőrség válasza szerint van rendőrőrs Kertvárosban, ami egy kilométerre van a Melinda utcától, tehát el tudják látni az említett környék ellenőrzését. Minden utcának van felelős rendőre a rendőrség szerint.

Csizmadia Péter (Fidesz): igaz-e, hogy a polgármester megtiltotta, hogy az önkormányzati cégvezetők közvetlenül tájékoztassák akár a sajtót, akár a képviselőket? A Tüke Busz vezérigazgatójához fordult használt buszok adás-vétele ügyében, és a cég vezetője azt mondta, hogy a városvezetés jogosult válaszolni a kérdésre.

Péterffy Attila: a képviselők információhoz való jutását nem akarja korlátozni. Azt kérte a cégvezetőktől, hogy nyilatkozatok előtt egyeztessenek a városvezetéssel. Csizmadia a buszértékesítéssel kapcsolatos minden adatot, információt megkapott.

Egy óra ebédszünet.

12.32: Személyi változások bizottságokban, ez összefügg az szmsz-módosítással, amiről alább sok szó esett.

Péterffy Attila polgármester: A Jogi és Ügyrendi bizottság élén eddig Pokorádi Gábor (Momentum) volt. A városvezető frakciószövetség elemi érdeke, hogy ebben a bizottságban jelentősebb ellenőrzése legyen, mivel ez a bizottság a nyári időszakban gyakorlatilag a közgyűlés jogköreit gyakorolja. (Szerkesztőségi megjegyzésPokorádi már nem tagja a városvezető frakciószövetségnek, ahogy a másik két momentumos képviselő sem.) P. Horváth Tamást (Öt Torony – Pécs Jövője) javasolta elnöknek a polgármester.

Környezetvédelmi és Innovációs Bizottság elnöke Topán László helyett Kóbor József lenne.

Berényi Zoltán (Fidesz): P. Horváth Tamás helyett Bognár Szilviát javasolja bizottsági elnöknek.

Bognár Szilvia: nem vállalja az elnöki jelölést, mert nem szeretné, ha leváltanák Pokorádit erről a pozícióról.

Kővári János (ÖPE-KDNP): nem lát okot Pokorádi leváltására, ez egy vendetta. Szerinte mindez azért van, mert nem a DK jelöltje nyerte a miniszterelnöki előválasztást, a Momentum pedig a másik jelöltet támogatta. (Szerkesztőségi megjegyzés: nem igazán érthető, ennek mi köze lehet a témához, főleg úgy, hogy Péterffy Attila nyilvánosan Karácsony Gergelyt támogatta az előválasztás első fordulójában, és nem a DK jelöltjét.)

Péterffy Attila: van annak egy diszkrét bája, hogy az ÖPE és a Fidesz egyesült erővel védi a Momentum tagjait. Az előterjesztésben olvashatók az érvek a személyi változásokra.

Kővári János (ÖPE-KDNP): nem hallott szakmai érveket a leváltandó momentumosokkal szemben.

Fogarasi Gábor (Jobbik): arra kér mindenkit, hogy az előterjesztésről vitatkozzanak, ne másról.

Csizmadia Péter (Fidesz): ő nem momentumos képviselőket véd, hanem képviselőket, mert ez az eljárásrend nem elfogadható. Nincsenek indokok és érvek a leváltásuk mellett.

Topán László (Momentum): köszönöm a lehetőséget, hogy két évig ezt a munkát végezhette, jó munkát kíván az új feladatokkal felruházott bizottság tagjainak. Szomorú, mert Kóbor József (LMP) korábban azt ígérte, plusz javadalmazás nélkül fogja zöldbiztosi munkáját végezni.

Topán László

Bognár Szilvia (DK): két kiváló embert veszünk le az elnöki pozícióból. A városvezetés úgy vágott neki ennek a ciklusnak, hogy a szakmaiság lesz a legfontosabb. A két bizottsági elnök megfelel a szakmaiság kritériumának, sajnálja, hogy menniük kell.

Auth István: a momentumos képviselők továbbra is benne vannak a bizottságokban. Politikai cirkusz, hogy a Fidesz védi őket. A frakcióból nem zárták ki a momentumosokat, ők léptek ki.

Megszavazták az előterjesztést és a határozati javaslatot.

12.25: A Biokom ügyvezetőjének megválasztása:

Ruzsa Csaba alpolgármester: a városüzemeltetési cég a temetőt is üzemelteti, a Biokom vezetőjének kegyeleti szolgáltatói OKJ-s képesítéssel is rendelkeznie kell. A nemrég elhunyt Genczler István ügyvezető igazgató rendelkezett ilyen képesítéssel, az egy éve ügyvezetőként tevékenykedő Meixner Barna azt még nem szerezte meg. Amíg ez meg nem történik, szükség van egy olyan ügyvezető megválasztására, akinek a temető üzemeltetéséhez szükséges végzettsége van. Ez Molnár Tamás lesz, aki ezért bruttó 100 ezer forint díjazásban fog részesülni.

Megszavazták az előterjesztést és a határozati javaslatot.

11.51: Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről, elidegenítéséről és használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása.

Nyőgéri Lajos alpolgármester: jórészt a kormányhivatal javaslatára technikai jellegű módosításokat kell elvégezni.

Megszavazták az előterjesztést.

10.09: A közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet módosítása:

A környezetvédelmi és fenntarthatósági biztosi tisztség létrehozása miatt pontosítani kell két önkormányzati bizottság feladatait, és ennek a bizottságok nevében is meg kell jelennie. Ezért módosítanák az szmsz-t. Közben kiderült: ennél több van a témában. A Kommunális Bizottságból Kommunális és Városfejlesztési Bizottság lesz, aminek elnöke Sík László Lajos (MSZP) marad. A Városfejlesztési és Innovációs Bizottság neve pedig Környezetvédelmi és Innovációs Bizottság lesz, aminek elnöke nem Topán László (Momentum) marad, hanem Kóbor József (LMP) lesz. Számos feladat és téma átkerül utóbbi testülettől az előbbihez.

Barkóczi Csaba (Fidesz): a jegyzőtől kérdezi, hogyan változik az új zöldbiztos, Kóbor József díjazása azáltal, hogy ő lesz az egyik említett, dedikáltan zöldtémákkal is foglalkozó bizottság elnöke Topán László (Momentum) helyett. A képviselő arra is utalt, hogy „ez volt az ára Kóbornak”, azaz annak, hogy az LMP-s képviselő csatlakozott a városvezető koalícióhoz. (A Momentum képviselői korábban gyakorlatilag kiléptek a koalícióból.)

Barkóczi Csaba

A jegyző elmondta a vonatkozó rendelet tartalmát, hogy mennyi plusz juttatást kap Kóbor a tisztségért (a képviselői tiszteletdíj 90 százaléka).

Kóbor József (LMP): a környezeti válság témái most váltak a közpolitika részévé. Az országban már mindenhol létezik olyan testület, bizottság, ami ezzel a témával foglalkozik. A magyar kormány összemossa más témákkal, de a világban mindenütt van a zöldproblémáknak gazdája, most Pécsen is lesz.

Kővári János (ÖPE-KDNP): 10-20 éves lemaradásban van környezetvédelmi kérdésekben. Szerinte most egyrészt arról van szó, hogy a városvezetés bosszút akar állni a Momentum képviselőin. Másrészt pedig a kommunális bizottság hatásköréből ki akarja venni a környezetvédelmet, és egy „elméleti” bizottságot akarnak létrehozni a zöldügyeknek, Kóbort politikai célokra használják. Ingatlanpanamákról is beszélt, szerinte ezeket készíti elő ez a módosítás. Szerinte ez felháborító.

Csizmadia Péter (Fidesz): tényleg egy politikai leszámolásról van szó. Szerinte az szmsz-t aszerint módosítják, hogy jutalmazni, vagy büntetni akarnak valakit a „baloldali koalícióból”. Érdemi munka nincs, ez egy show-műsor. Lenullázzák a hatáskörét egy olyan bizottságnak, amiben az Önöknek nem tetsző képviselők tevékenykednek. Ez a show még szórakoztató is lenne, de közben nincs gazdája a városnak. Áldatlan állapotok uralkodnak a közterületeken, drogosok jelentek meg az utcákon, késnek a buszok.

Péterffy Attila polgármester: (szarkasztikusan) nagyszerű szavak attól, aki korábban felvirágoztatta a várost.

Péterffy Attila és Ruzsa Csaba

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP): Kóbor ügyére utalva: megszületett a 30 ezüstpénz. Azt kérdezi, miért választják ketté a városüzemeltetést a városfejlesztéstől, amikor korábban ezt a két területet összevonták.

Ruzsa Csaba alpolgármester: ez a bizottsági módosítás arról szól, hogy az unió és a kormány is szorgalmazza a klímavédelmi szempontok megjelenítését a városfejlesztési stratégiákban és az uniós pénzekből megvalósuló fejlesztésekben.

Ruzsa Csaba

Topán László (Momentum): miért van szükség arra, hogy ma reggel kilenckor szembesültek a bizottsági személyi és működésbeli változásokról szóló előterjesztésről. Mi baja van a városvezetésnek a momentumos képviselőkkel? Ezt máshol puccsnak szokták hívni, szerinte ilyeneket a Fidesz szokott csinálni a magyar parlamentben. Sík László Lajost, a másik, plusz feladatokat, területeket kapott bizottság elnökét kérdezi, hogy el tudja-e végezni az ebből adódó rengeteg munkát a bizottság.

Kóbor József (LMP): Kővárinak válaszol először: szó sincs elméletieskedésről, a környezetvédelmi bizottság minden ügyben illetékes lesz.

Kóbor József

Kunszt Márta (DK- Pécs Jövője): Csizmadiának: az Önök városvezetéséről 2019-ben véleményt mondtak a pécsiek. A Fidesz és a kormány nem reagál az egészségügy és az oktatás problémáira, miközben stopgyurcsányoznak, stopsorosoznak.

Csizmadia Péter (Fidesz): amit Önök művelnek, az nincs bent Péterffy 2019-es programjában. Kunsztnak: Soha ennyit nem költött egyetlen kormány sem az oktatásra és az egészségügyre. Amúgy ennek semmi köze a mostani vitához. Szerinte arról kellene beszélni, hogy mi a helyzet Bognár Szilviával, akit hátba szúrt a DK frakciója, mert az eredeti programot akarta végrehajtani.

Bognár Szilvia (DK): szerinte a képviselőség szabadságfaktora a legfontosabb. Szerinte az eddigi két évben ezt lebontja a városvezetés. Függőségi viszonyokra alapoznak a képviselők között. Egy ilyen függőségi helyzetben lévő képviselő soha nem fog olyan döntést hozni, ami a közösség érdekeit szolgálja. Szerinte ugyanolyan döntési mechanizmusok működnek a városvezető koalícióban, mint a Fidesz-frakcióban a parlamentben. Szerinte a Pécs Jövője frakció változtassa meg a nevét Pécs Múltja frakcióra, mert ahogy működnek, az az ország legsötétebb időszakait idézi.

A fideszes képviselők megtapsolták a volt alpolgármestert.

Sík László Lajos (Momentum): Topán Lászlónak válaszol: igen, sok a feladat, de el tudja végezni a bizottság, és garantálja, hogy ő, mint elnök és a bizottsági tagok is bírni fogják a munkát.

Kővári János (ÖPE): szerinte nagyon gyengén érvelt Ruzsa Csaba, amikor az új bizottsági feladatmegosztást az uniós klímavédelmi elvárásokkal magyarázta. Azt kéri, szakmai érveket soroljanak fel arra, hogy a környezetvédelmet miért egy „elméleti” bizottsághoz sorolták.

(Kis magyarázatként, részlet az előterjesztésből: „A Környezetvédelmi és Innovációs munkája sokkal közelebb áll az elméletihez” és „A Városfejlesztési és Kommunális Bizottság feladata elsősorban gyakorlati”.)

Pokorádi Gábor (Momentum): Ma reggel 9 óráig nem kapták meg a bizottsági változásokról szóló tervezetet. Miért kell titkolózni? Miért a közgyűlés kezdésének pillanatában értesült például ő is arról, hogy nem fog dolgozni a bizottságban. Szerinte Kunszt Márta szájából elhangzott, hogy azért szedik le a momentumosokat a bizottságokból, mert nem csatlakoztak a Pécs Jövője Frakciószövetséghez. Péterffytől azt kérdezi, hogy tudja-e garantálni, hogy a Mandulás kemping területe nem lesz beépítve.

Péterffy Attila: a közgyűlés ad garanciákat erre.

Csizmadia Péter (Fidesz): Péterffyhez: igazat mondott-e Kunszt Márta, amikor azt mondta, hogy azért van szükség a bizottsági módosításra, mert a Momentum-képviselői nem csatlakoztak az új városvezető frakciószövetséghez és nem írták alá az erről szóló nyilatkozatot.

Péterffy Attila: a Pécs Jövője frakciószövetségnek a Momentum szövetségese. Igen jó kapcsolatban vannak a Momentum országos elnökségével és megyei vezetésével is, de a momentumos önkormányzati képviselők máshogy gondolkodnak, mint a városvezetés.

Sajgó György (Momentum): a helyi képviselői munkát nem fogják összemosni az országos politikával, mert őket helyben választották meg.

Topán László (Momentum): fájdalmas, hogy az probléma, ha a képviselők önállóan gondolkoznak. Kéri, hogy szó szerint vegyék jegyzőkönyvbe, amit Péterffy Attila mondott a városvezetés Momentummal való kapcsolatáról. Kéri, szüntessék meg a funkciók nélkül maradt bizottságot.

Kóbor József (LMP): Kővárinak, aki az előző ciklusban lefutott zöldprojektekre hivatkozott: bízik benne, hogy jól együtt fognak tudni működni ebben a bizottságban, ahogy korábban.

Auth István (DK): miért meglepő az, hogy a városvezető koalíció adja a bizottsági elnöki pozíciókat? Kővári hazudott, amikor a Mandulás kempingbe tervezett ingatlanberuházás kapcsán „Mandulásról” beszélt, mintha egy másik területről lenne szó. Reméli, hogy Kóbor József elnökségével végre érdemi munkát tud majd végezni a környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó bizottság.

Kővári János (ÖPE-KDNP): a városvezetés csak politikai leszámolással foglalkozik, és a 2019-es kampány finanszírozója, Puch László érdekeinek kiszolgálásával, például a Mandulás-kemping esetében is, ahol fákat vágtak volna ki.

Péterffy Attila: Kővári alternatív valóságot lát.

Ruzsa Csaba alpolgármester: Kővárinak Mandulás-ügyben: a Fidesz szavazta meg korábban azt a helyi szabályzatot, ami engedélyezte fák kivágását a Mandulás-kempingben.

Kővári János (ÖPE): ahogy vége van az előválasztásnak, most megbüntetik a momentumos jelölteket, erről van szó az szmsz-módosítás ürügyén.

Sajgó György (Momentum): kérjen bocsánatot Auth István Topán Lászlótól, mivel közvetve arra utalt, hogy a Topán elnökölte bizottság nem végzett érdemi munkát.

Auth István (DK): szerinte Topán maga mondta ezt, és nem attól lesz érdemi a munka, hogy más lesz az elnök.

Topán László módosító javaslatát nem szavazta meg a testület, a rendeletmódosítást igen.

9.30: Zárt ülést rendelt el a polgármester, ami a szokásosnál tovább tartott.

9.14: Péterffy Attila polgármester megnyitja a mai közgyűlési ülést, de előtte a testület egyperces néma felállással emlékezett a közelmúltban elhunyt Fodor Ibolya volt önkormányzati képviselőre és a tegnap tragikus hirtelenséggel elhunyt Bernáth Miklósra, a PSN Zrt. vezérigazgató-helyettesére.

A Pécs TV élő videós közvetítése itt érhető el:

 

Hirdetés