Hatalmas buli lesz az idei városi gyereknap!

„Mutasd meg, Te miben vagy a legügyesebb!” az idei Pécsi Városi Gyereknap mottója, melyet már nyolcadik alkalommal rendeznek meg Pécsett. Idén május 25-én 9 és 17 óra között várják a családokat az Expo Centerben. 

Idén a képesség- és készségfejlesztés kerül fókuszba a rendezvényen, ahol játékos körülmények között, az önfeledt szórakozás élményét előtérbe helyezve próbálhatják ki magukat a gyermekek 7+1 próbán, melyek a sport, a színház, a filmvilág, a jelmeztervezés, a zsonglőrködés, az ének-zene, a tánc és bónuszként fényfutás és egyéb vizuáltechnikai elemekkel felszerelt terepjátékok.

Szentgyörgyi Dávid, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. vezérigazgatója elmondta, a program célja, hogy minden évben izgalmasabbnál izgalmasabb és változatos elfoglaltságokkal szolgáljanak a gyerekek számára, emiatt is változik a tematika évről évre.

– Korábban nem volt kimondottan gyereknapi program a városban, így 2011-ben a Vagyonhasznosító Zrt.-vel közösen szerveztünk egyet. Akkor még nem is sejtettük, hogy ennyire népszerű lesz a rendezvény, és ez a népszerűség kitart majd hosszú évekig – mondta Páva Zsolt polgármester a gyereknappal kapcsolatos sajtótájékoztatón. Kihangsúlyozta, az idén még több programmal várják a résztvevőket.

Az esemény névadó szponzora 2019-ben az Új-Ház Centrum Léta-Ker Kft., de emellett számos együttműködő partner segítségével valósul meg az idei rendezvény. A névadó szponzor ügyvezetője Kisgéczi László lapunknak elmondta, a gyermek- és családi programok szervezése a vállalat számára kiemelten fontos, emiatt is jelentkeztek az együttműködésre.

2019-ben minden gyerek, aki részt vesz a fentebb említett játékokon, garantált és értékes ajándékban részesül – ez természetesen a készlet erejéig tart. Továbbá fontos a szervezőknek a társadalmi felelősségvállalás is, a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat közreműködésével 52 hátrányos helyzetű gyermeket és kísérőt látnak vendégül az eseményen.

További információkat IDE kattintva találunk.

Hirdetés