13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapSportLabdaHazatért a Puskás-díj: Zsóri Dániel az első magyar, aki elnyerte!

Hazatért a Puskás-díj: Zsóri Dániel az első magyar, aki elnyerte!

Hétfő este átadták az elmúlt szezon legszebb góljáért járó elismerést, a Puskás-díjat, amit ezúttal Zsóri Dániel kapott. 

Az elismerés 2009-ben kezdődő történelme során először drukkolhattunk magyar labdarúgónak. A parádés találat bemutatásakor a Debreceni VSC játékosaként pályára lépő futballista Ferencváros elleni ollózása került be a legjobb három találat közé.

Az időközben Fehérvárra szerződő magyar focista – aki egyben a Puskás-díj eddigi legfiatalabb jelöltje is – Lionel Messi okos lövése és Juan Fernando Quintero szabadrúgása ellen versenyzett az elismerésért.

Idén egyébként a FIFA tíz jelöltjéből hármat juttatott döntőbe a közönségszavazás, majd a trióból egy szakértő zsűri döntötte el, ki lesz a végső győztes.

– Óriási megtiszteltetés, hogy első magyarként vehetem át a legnagyobb magyar futballistáról elnevezett díjat. Köszönöm az edzőimnek, a családomnak és mindenkinek, aki segített, hogy idáig eljuthattam. De még csak az út elején járok – mondta Zsóri Dániel a díjátadón.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő