Húsvét után folytatódik a Ferencesek utcájának felújítása

Idén márciusban még nagyban folyt a munka

Húsvét után, április 14-én folytatódhat a koronavírus-járvány miatt március 27-én ideiglenesen leállított munka a Ferencesek utcájában. A Zöld Kapu-pályázatból fedezett felújítás következő lépésében az utca térköves burkolását folyatják tovább, valamint a sétálóutcára kerülnek növények is. 

Mint azt megírtuk, március végén a Ferencesek utcájában zajló felújítási munkálatokat végző Szedibau Építőipari Kft. az önkormányzattal közösen úgy határozott, hogy a koronavírus járvány terjedésének megállítása érdekében kihirdetett veszélyhelyzetben a felújítási munkát ideiglenesen felfüggeszti. A munkálatok leállításakor mind az önkormányzat, mind pedig a kivitelező rögzítették, hogy a kivitelezés kockázatmentes és biztonságos folytatása a céljuk.

Ennek érdekében a Szedibau Építőipari Kft. a munkavégzés felfüggesztése óta eltelt időszakban azon dolgozott – tekintettel arra, hogy az önkormányzatnak, mint megrendelőnek kiemelt érdeke fűződik a munka mihamarabbi befejezéséhez – hogy megszervezze a felújítás folytatásához szükséges erőforrásokat, és a a munkaterületen a lehető leghatékonyabban biztosítani tudja a járványügyi előírások betartását és betartatását.

A felújítás folytatása érdekében a kivitelező úgy szervezte meg a munkákat, hogy a járványügyi problémák által okozott kockázat a minimálisra csökkent, egyúttal kérte a önkormányzatot, hogy április 14-én folytathassa a Ferencesek utcájának térkőburkolatépítési munkáit. Az önkormányzat a kivitelező szakmai javaslatát áttekintette és azt engedélyezte is.

A város kiemelt célja, hogy a fejlesztés mielőbb elkészülhessen, és hogy a kivitelezés ne húzódjon túl a járványveszély elmúlásán, biztosítva ezzel, hogy a pécsiek és kereskedők a veszélyhelyzet elmúltával már lehetőleg a megújult utcán sétálva juthassanak el otthonukba, boltjaikba.

Az önkormányzat a kivitelező által vállalt járványügyi biztosítékok betartását az április 14-én újrainduló munka során folyamatosan ellenőrizni fogja.

Hirdetés