Sokan szabadon engedik az ékszerteknőseiket pécsi, Pécs közeli tavakban. Megunják, kinövi az akváriumot, vagy csak úgy gondolják, jobb lesz neki „szabadlábon”. Ezzel azonban felborítják a természet rendjét. A tavakban ugyanis egy csomó mocsári teknős él. Az ékszerteknős viszont jóval agresszívabb faj és visszaszorítja a hazánkban őshonos mocsári teknőst.

A vörösfülű és sárgafülű ékszerteknősök akár 30 évig is élhetnek, ez idő alatt sokan megunják tartásukat. Emiatt vannak, akik egy-egy tóba helyezik lepasszolni kívánt állatukat, de a napokban például egy kuka mellett is találtak komplett akváriumot teknőssel együtt, mondta Pap Zsuzsanna, a Pécsi Állatkert gyűjteményvezetője.

Gyakorlatilag idegenhonos fajról van szó, amely a mocsári teknősök – melyek hazánkban védett fajnak számítanak – életterét és táplálékforrását veszélyezteti, sőt agresszív mivolta miatt akár fizikailag is fel tud lépni a másik ellen, tudtuk meg az állatkert munkatársától.

Egy-egy tókotráskor például lehet rá lehetőség, hogy kiválogassák az adott vízben élő állatokat és csak az őshonos faj egyedeit helyezzék vissza a munka végeztével a tóba. Ilyenkor azonban felmerül a probléma, mi történjen az idegenhonos egyedekkel, hiszen a menhelyek kapacitása is véges, viszont nekik is szükségük van otthonra.

Természetesen az optimális az lenne, ha az emberek felelősen tartanának állatokat, és nem dobnák ki őket semmilyen okból. 

Idegenhonos ékszerteknős a Malomvölgyi-tóban (Fotó: Takács Andrea, Pécsi Fotósétálók Facebook)

Ma már szerencsére törvényileg szabályozzák azt, hogy milyen fajokat szabad hobbiállatként behozni és tartani Magyarországon, mondta el Pap Zsuzsanna. Az állatkert tudatosan foglalkozik ezzel a témával, beépítették környezeti nevelésükbe is. Nagyon sok megkeresés is van ékszerteknős-elhelyezéssel kapcsolatban, az állatkertnek viszont nincs lehetősége a befogadásukra, állatmenhelyhez irányítják a teknősök megtalálóit vagy gazdáit. Országos szinten vannak olyan állatkertek, akik viszont vállalják a mentőközpont szerepét ennél a fajnál. A pécsi állatkert az utóbbi időben szárazföldi teknősöket, görög teknősöket fogadott be.

A biológiai sokféleség védelme az idegenhonos inváziós fajokkal szemben című rendelet célja az ilyen fajok EU területére való betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzése. 2016 óta az ékszerteknős is a rendelet által tiltott fajok listáján szerepel. A rendeletben foglaltak megszegésénél nagymértékű bírságokra számíthatunk. A szankciókról bővebben a rendelet 2. pontjában olvashatunk, ITT. Akik 2016 előtt szerezték be kedvencüket, nem részesülnek büntetésben, azonban ma már vásárolni nem lehet a tiltott fajok egyedeit. Több tízezer vörösfülű ékszerteknős érkezhetett hazánkba hobbiállatnak, ha csupán minden századikat engedték el gazdáik, mára a szabadon élő teknősök száma akár több ezerre is tehető.

Őshonos mocsári teknős a Malomvölgyi-tóban (Fotó: Takács Andrea, Pécsi Fotósétálók Facebook)

Idén talán kettő teknős érkezett az állatmenhelyre, tudtuk meg Farkas Tamástól, a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület vezetőjétől. Ennek egyik oka, hogy szárazföldi teknősökből egyre többet tartanak, egyszerűbb is velük foglalkozni, és rájuk a már említett szabályozás sem vonatkozik. Farkas Tamás elmondta, a fő probléma az ékszerteknősökkel az agresszivitásuk, sokkal életképesebbek az őshonos mocsári páncélosoknál, így ezek eltűnhetnek vagy nagy mértékben visszaszorulhatnak. Azokban a tavakban ugyanis, ahol már elszaporodtak a vörösfülű ékszerteknősök (a sárgafülűek nem tudnak áttelelni, így elpusztulnak, ha kihelyezik őket egy tóba) nagyon nehéz visszaállítani a rendet. Szinte lehetetlen az adott vizet visszahódítani a mocsári teknősök számára. A Misina Egyesületnél egyébként minden teknőst szívesen fogadnak, egyelőre nincs meghatározva maximum kapacitás sem a páncélosokra.

Kiemelt kép: Pécsi Fotósétálók Facebook – Peter Joo

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés