Hirdetés

Összesen több mint 700 belvárosi parkolóhely kap olyan szenzort, amelyek érzékelni fogják, hogy az adott helyen áll-e autó vagy sem.

Március 17-én és 18-án, csütörtökön és pénteken kezdődik az okosparkolási rendszer kiépítése Pécsen, a speciális szenzorokat először a Centrum parkolóba és a Czinderi utcába telepítik a szakemberek – közölte az önkormányzat szerdán. A rendszer nemcsak a sofőröket fogja segíteni a szabad parkolóhelyek felkutatásában, hanem hozzájárul a belvárosi levegő- és zajszennyezés csökkentéséhez is.

– Célirányos parkolás, kisebb forgalom, emiatt alacsonyabb környezetterhelés és élhetőbb belváros. Ezeket a célokat egyaránt megvalósítja az okosparkolási rendszer, amelynek pécsi belvárosi bevezetéséről nemrég döntöttünk. Több körben összesen több mint 700 belvárosi parkolóhely kap szenzort, amelyek érzékelni fogják, hogy az adott helyen áll-e autó vagy sem. A jeleket egy applikációra továbbítja a rendszer, így az autósok mérlegelni tudják, hogy egy adott övezetbe behajtanak-e, vagy máshol keresnek parkolási lehetőséget. Ezzel úgy tudjuk megkönnyíteni a parkolóhely-keresést a pécsiek számára, hogy közben csökken a belváros forgalma, és ezzel a környezeti- és zajterhelése is – idézi a közlemény Schmuck Rolandot, a pécsi önkormányzat költségvetési és gazdasági bizottságának elnökét.

Mivel a szenzorok beépítését a parkoló autók megakadályoznák, fontos, hogy az érintett helyek üresek legyenek. Ennek érdekében a munkálatok idejére megállási tilalom lesz érvényben, amelyre a helyszínen táblák is figyelmeztetik az autósokat már a telepítés megkezdése előtti napokban.

A telepítés első napján, március 17-én a Centrum parkoló 119 darab és a Czinderi utca 25 darab parkolóhelye, a második napján, március 18-án pedig a Centrum parkoló fennmaradó 99 darab parkolóhelye kapja meg a szenzorokat. Kedvezőtlen időjárás esetén az időpontok változhatnak.

Az okosparkolási rendszert a fent említett helyszíneken kívül az alábbi utcákban építik majd ki:

• Jókai utca 35. mögötti zsákutca
• Perczel utca
• Lyceum utca
• Munkácsy Mihály utca
• Fürdő utca
• Goldmark Károly utca
• Bercsényi utca
• Toldi Miklós utca
• Gábor utca
• Tímár utca
• Felsőmalom utca
• Király utca (Felsőmalom utca és Alsó-havi utca közti szakasz)
• Jókai utca (Rákóczi úttól északra)
• Váradi Antal utca
• Eötvös utca
• Dischka Győző utca
• Zrínyi Miklós utca

A fenti helyszíneken várhatóan áprilisban, két ütemben végzik majd a szenzorok telepítését.

A beépítés és a kalibrálás után az érzékelők folyamatosan frissülő adatokat küldenek az okostelefonokra ingyen telepíthető, Parkolási Mobil Alkalmazás nevű applikáció számára. A felhasználók így mindig aktuális információkat kapnak arra vonatkozóan, hogy a rendszerbe bevont területeken hol van szabad parkolóhely. Ha az adott utcában nincs ilyen, akkor oda nem is kell behajtani, ha van, akkor pedig célirányosan arra tudják venni az irányt a sofőrök.

A közlemény szerint a rendszer megszünteti a parkolóhelyek utáni felesleges keresgélést, csökkenti a belvárosi forgalmat. Ezáltal mérsékli a belvárosi zajszennyezést, ami javítja az ott lakók életminőségét, és jelentősen kisebb lesz a károsanyag-kibocsátás is, ami pedig a jobb levegőminőséghez járul hozzá a városban.

Korábban itt írtunk az okosparkolási rendszerről.

A LIFE IP HUNGAIRY (LIFE17 IPE/HU/000017) projekt az Európai Unió LIFE programjának támogatásával valósul meg.

 

Hirdetés