Indulnak a próbafúrások Tüskésréten, azt kutatják, mire lehetne használni a zagyot

Jövő héten megkezdődnek a próbafúrások Tüskésréten. A cél az, hogy ha erre van lehetőség, a Balokány mögötti 43 hektáros területen elhelyezett pernye hasznosítására tegyenek javaslatot – áll az önkormányzat közleményében.

A területen 1961 és 1970 között a széntüzelés melléktermékeként keletkező híg zagyot helyezte el az erőmű. A nedves pernyét nagy gátakkal határolt medencékben gyűjtötték. A deponált anyag idővel kiszikkadt, majd, amikor a tározó megtelt, a rekultiváció részeként egy méter vastag termőföldet hordtak a tetejére. Azóta cserjés-bokros és ligetes fás növényzet alakult ki a Balokány és a Tüskésréti út közötti, 43 hektáros területen.

A tározókban nyolc méter magasságban felhalmozott pernye mennyiségét 3,5 millió tonnára becsülik a szakemberek. A próbafúrások után felszínre került anyag vegyi összetételét vizsgálják meg, így ellenőrzik szilíciumoxid-, alumíniumoxid- és vasoxid-, valamint nedvességtartalmát – áll a közleményben.

Az eredmények alapján állapítható majd meg, hogy a Belváros határától nem messze tárolt egykori melléktermék milyen hasznosításra lehet alkalmas.

A vizsgálatok márciusban, a hatósági engedélyeztetéssel megkezdődtek. A széleskörű egyeztetést követően a próbafúrások a jövő héten indulhatnak – írja a városháza.