Január 6-án szentelik fel az új pécsi püspököt

Január 6-án szentelik fel az új pécsi megyéspüspököt, Felföldi Lászlót

Egy hete nevezték ki az új pécsi megyéspüspököt. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyétől érkező Felföldi László a Magyar Kurírnak adott interjút, amelyben azt is elárulta, hogy 2021. január 6-án fogják felszentelni Pécsett, a székesegyházban.

hirdetés
Uránia Mozi

Nagyon őszinte interjút adott a Magyar Kurírnak Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye november közepén kinevezett új megyéspüspöke. Felföldi a beszélgetésben elismerte, hogy meg is lepődött a kinevezésén, és miután megtudta a döntést, az első napokban elég nagy volt benne a félelem.

Ez persze nem is meglepő, hiszen eddigi papi pályáját a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében töltötte. Ahogy az interjúban modta,

„Most a félelem még nagy teher, hiszen olyan gyorsan történik minden.”

Az új pécsi megyéspüspök azt is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy először is szeretné alaposan feltérképezni a pécsi egyházmegyét, megismerni leendő kollégáit, és a papokat. Semmiképp sem akar ugyanis mindent úgy csinálni, mint ahogyan eddig, hiszen az új környezethez neki kell alkalmazkodnia.

„A hely sajátosságait mindig tiszteletben kell tartani, és nem szabad sem kudarcként, sem sikerként felfogni. Falusi gyerek vagyok, több darab földünk volt különböző területeken. Nem a gazda döntötte el, hol mit ültet, hanem a föld.”

– fogalmazott.

A Magyar Kurír arra is rákérdezett Felföldinél, hogy mikorra tervezik a püspökké szentelését, a Pécsi Egyházmegye új vezetője pedig el is árulta a részleteket. E szerint 2021. január 6-án, a pécsi székesegyházban Erdő Péter bíboros főszentelő, valamint Michael August Blume érsek, apostoli nuncius és Bosák Nándor püspök segédszentelők fogják püspökké szentelni Felföldi Lászlót. Bosák Nándort egyébként Felföldi kérte fel, hogy vegyen részt a szertartáson.

Az új pécsi püspökkel készített teljes Magyar Kurír-interjút IDE KATTINTVA tudják elolvasni.