Jó hír: megfiatalodnak a gömbkőrisek a belváros szívében

Nagy fametszési munkákba kezd a Biokom március közepén a belvárosban: a Széchenyi tér délnyugati oldalán, a Virág Cukrászda előtt található hat darab különleges Mecsek gömbkőris ifjító metszését végzik el a szakemberek, melyre több okból is szükség van. 

A Mecsek (Fraxinus ornus Mecsek) egy pécsi nemesítésű gömb koronájú virágos kőris fajta, amely metszés nélkül idővel sajnos elveszítheti gömb jellegét, és egy terpedt koronájú fává nő.

Ez történt a belvárosi növényekkel is, ugyanis erősebb visszametszésük korábban nem történt meg soha, ráadásul mivel a tér 10 évvel ezelőtti felújítása során a körülöttük lévő szabad zöldterület megszűnt (leburkolták), életterük beszűkült.

A kőrisek koronája a komolyabb metszés hiányában az évek alatt megnőtt, megbomlott az egyensúlyi helyzetük, belső részeik elszáradtak, felkopaszodtak, sőt, nagyobb terhelést kaphat egy-egy vázáguk töve, így pedig megnő a lehasadás veszélye is.

Előfordulhat, hogy az ágak a gyalogosokra, a kirakatokra, a kitelepült vendéglátóhelyek asztalaira vagy a biciklitárolókra esnek. A legészakibb fánál múlt nyáron például ezért kellett „kényszermetszést” végrehajtani, most pedig már több fán is repedések láthatók.

Emellett probléma az is, hogy a lombkorona takarja a kandeláberek fényét, és az ágak szinte az épületekhez érnek.

Több kertészmérnök is megvizsgálta a Széchenyi téren található nagy növényeket és az ifjító metszés mellett döntöttek.

Így zajlik majd a metszés

A szakemberek súlykönnyítéssel szeretnék elérni, hogy a vezérágrendszer ne hasítsa szét a koronát, helyreálljon a statikai egyensúly. Emellett gondoskodnak majd a metszett felületek kezeléséről (sebzárás és gombaölőszerek alkalmazása), a fák tápanyag-utánpótlásáról és öntözéséről.

Bár a kőrisek lombja kicsit kisebb lesz, vagyis kevesebb árnyékot tudnak majd adni és jelentősen változik a megszokott utcakép is, ez az állapot ideiglenes lesz.

2-3 év múlva ismét életerős, gömb alakú tömött koronában gyönyörködhetnek a pécsiek.

Mutatunk néhány előtte-utána fotót a Krúdy Gyula utcából, reméljük, ilyen szépek lesznek pár év múlva a belvárosi kőrisek is!

 

 

Hirdetés