Magyar Orvosi Kamara: Korai a nyitás

A Magyar Orvosi Kamara korainak tartja a nyitást, és felhívják a figyelmet arra, hogy ne változtassunk szokásaikon, továbbra is csak a lehető legszükségesebb esetben menjünk boltba, nyilvános helyekre – írták szerdán közölt nyilatkozatukban a Facebookon.

“A Magyar Orvosi Kamara elnökségének határozott álláspontja, hogy a korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs. A nyitás megkezdését korainak tartjuk. Változatlanul nem a jelenlegi oltottsági szintet, hanem a járványadatok javulását és az ellátórendszer terhelésének csökkenését tekintjük a nyitás feltételének.” – írja a kamara a Facebook-oldalukon megosztott nyilatkozatukban.

Állásfoglalásuk szerint a járvány harmadik hullámának legjobb esetben is csak a platóját értük el. A koronavírus elleni oltás pedig csak a második oltást követő hetedik nap után nyújt járványügyi szempontból is megnyugtató, bizonyítottan magas szintű védettséget.

Minden ennél korábbi időpontban csak részleges védettség áll fenn, ami lehetővé teszi a fertőzés terjedését és hamis biztonságérzetet nyújt – írják.

“Miközben a boltok hosszabb nyitvatartását, így a vásárlók időben, valamint térben való jobb elosztását jó iránynak tartjuk, az egyéb szolgáltatások és főként az oktatási intézmények nyitását határozottan korainak ítéljük meg” – fogalmaznak.

A közleményben arra kérnek mindenkit, hogy ne változtassanak eddigi szokásaikon, továbbra is a lehető legszükségesebb esetben menjenek csak boltba, nyilvános helyekre, tartsák a távolságot, hordják a maszkot, és ne látogassák ismerőseiket, rokonaikat.

Hirdetés