Majdnem 60 fokos aszfalt, 40 fokos levegő Pécsen

Szerdára és az elkövetkező napokra kánikulát jósolnak az előrejelzések, persze a jelzett harmincegynéhány fokokat a meteorológiai állomásokon mérik. A városban, a házak között, a betonon jóval melegebb van – megnéztük, mennyire. Megdöbbentünk.

Bár minden szakember azt ajánlja, 11 és 15 óra között ne tartózkodjunk napon, mi szerdán mégis a nyakunkba vettük a várost, dacolva a hőséggel. Arra voltunk kíváncsiak, ténylegesen hány fok van Pécsett, milyen forró a díszburkolat, az aszfalt, a belvárosban a levegő. A hivatalos mérések, így a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának meteorológiai állomásai 32,7, illetve 34,5 fokot mértek, ezek a szerkezetek azonban az egyetem Botanikus Kertjében vannak – a városközpontban, ahol a házfalak, az aszfalt, sőt még a kocsik is verik vissza a hőséget, ennél jóval melegebb van. De mennyivel? Íme!

56,5 – ilyen meleg az aszfalt a Konzumnál – már olvadni is kezdett

Kiderült, a belvárosi díszburkolat jóval kellemesebb hőmérsékletű, mint az aszfalt – utóbbi ugyanis majdnem 60 fokos hőséget sugárzott vissza, míg az Irgalmasok utcája és a Széchenyi tér kövei csak 46,9 fokosak. És az is kiderült, miért jók a napvitorlák: alattuk nem forrósodik fel annyira a kő, és nem önti alulról a járókelőkre a hőséget. Íme:

Na, nem mintha a felforrósodott házfalakról nem ezt kapnánk az arcunkba:

De azért a levegő sem semmi, bár tény, a belvárosban az árnyékban, főleg, ahol mozog a levegő, még viszonylag elviselhető a hőség.

 

A napvitorlák alatt „csak” 37,2 fok van
A Király utcában, azon a szakaszon, ahol nincs napvitorla, viszont 41,2

De nemcsak az aszfalt, a házak szívják be, majd sugározzák a hőséget, hanem a kocsik is. Alig hittük el, hogy a pár órára napon hagyott kocsink karosszériája hány fokos:

Nem csalás, nem ámítás: a sötétkék kocsi több mint 72 fokos

Úgyhogy tényleg mindenki legyen óvatos, maradjon árnyékban, igyon sok folyadékot. A hőség elviseléséhez hasznos tanácsokat, információkat ITT találhatnak pécsi olvasóink!

Finnországban közben indul a tanév
Szóval, ha sokat kesergünk amiatt, hogy milyen meleg van, elég csak Finnországra gondolni, ahol indul a tanév. A pécsi Nácsa János évek óta él kint Finnországban, s mint írja Facebook-bejegyzésében, emberemlékezet óta nem volt ilyen száraz, forró nyár. A „forrót” finn viszonyok szerint kell érteni, vagyis +25 Celsius-fok fölött itt már kánikula van. A finnek télen, a szaunában bírják a +80 fokot, de azt nem szeretik, ha a fejükre tűz a nap. Mára +29 Celsius-fok az előrejelzés. Elvileg holnaptól ősz van, mert kezdődik a tanév, de a nyár még nem enged a szorításából. Októberben pedig jön majd az első hó.

Hirdetés