Mátyus János a PMFC új edzője!

Egy nappal Kulcsár Árpád „visszalépése” után az NB II.-es pécsi klub be is jelentette, hogy – a korábbi sajtóhíreket megerősítve – Mátyus János veszi át a csapat irányítását.

Nem maradt sokáig edző nélkül a Merkantil Bank Liga tizedik helyén álló PMFC, szerdán kora este ugyanis a klub bejelentette Mátyus János érkezését.

Miután Kulcsár Árpád távozott a vezetőedzői posztról, az országos sajtóban már felröppent hír, hogy Mátyus lehet az utód, ma pedig ez biztossá vált. A korábbi kőkemény, válogatott védő edzői karrierjét Pápán kezdte, de dolgozott már Nyíregyházán, Szombathelyen és a Budafoknál is. Utóbbi együttesével még Magyar Kupa finálét is játszott. Érdekes kapocs közte és a PMFC közt, hogy a Pécs Nyíregyháza elleni, mindezidáig utolsó élvonalbeli mérkőzésén ő ült a nyírségiek kispadján – a 2-1-es PMFC-sikert hozó meccs után az MLSZ mindkét együttes kizárta az élvonalból.

– Örömmel fogadtam el a PMFC felkérését, vezetőedzőként azon leszek, hogy stabilizáljuk a gárdát, és kirángassuk a kátyúból kissé megrekedt szekerünket – kezdte beköszönőjét Mátyus a klub honlapján. – Meggyőződésem, hogy a keret többre hivatott a mostani szereplésnél, ezt pedig kemény és kitartó munkával szeretnénk bebizonyítani. Szükségünk van a szurkolók támogatására, akik képesek belehajszolni a fiúkat a győzelembe. Együtt előrébb léphetünk!

Nem vár könnyű feladat a szakemberre, hiszen a pécsi együttes idei három bajnokiján csupán egy pontot szerzett, és a hatodikról visszacsúszott a tabella tizedik helyére, a kieső zóna pedig már vészes közelségben van. Most vasárnap, az Ajka elleni hazai meccsen debütálhat Mátyus a PMFC vezetőedzőjeként.

Fotó: PMFC

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés