Hirdetés

Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést szerdán az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.

Frissítve (14.40)

Az Európai Parlament (EP) döntése a Sargentini-jelentés elfogadásáról a bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető hangsúlyozta: a dokumentum elfogadásával Magyarországot és a magyar embereket azért ítélik el, mert „bebizonyítottuk, hogy a migrációra nincs szükség és a migrációt meg lehet állítani”.

Szijjártó Péter szerint a döntés csalással született, mert az európai szerződések egyértelmű rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva a tartózkodó szavazatokat nem számolták bele a végeredménybe. A szükséges jogorvoslati lehetőségeket áttekintik – tette hozzá.
A külügyminiszter kiemelte: a döntés újabb világos bizonyítéka annak, hogy az EP-ben masszív többségben vannak a bevándorláspárti politikusok. Azt is tudtuk, de ma be is bizonyosodott: az Európai Néppártban is többségben vannak a bevándorláspártiak – tette hozzá.

Korábban írtuk:

A jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) volt szükség. A tartózkodás nem számított leadott szavazatnak.

A zöldpárti Judith Sargentini által összeállított és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

A történtekről az Index is beszámolt, és azt írják, ha a tartózkodásokat is beszámítanák a leadott szavazatok közé, akkor nem lenne meg a szabály által előírt kétharmados többség a jelentéshez.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét