5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldAz MTA a negyedik hullámról: életet menthet, aki betartja az óvintézkedéseket

Az MTA a negyedik hullámról: életet menthet, aki betartja az óvintézkedéseket

Bár sikerült gyorsan elérni a hazai lakosság 60 százalékos átoltottságát, ez nem elegendő a további nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének mai állásfoglalásában, illetve felhívásában.

Mint írják, az egészségügyi ellátórendszer mindenki számára biztosítja az oltásokat, azonban a hajlandóság elapadt, a tájékoztató kampányok, akciók ellenére sem sikerül érdemi javulást elérni a beoltottak arányában.

Az akadémia szerint ugrásszerűen növelni kell a lakosság átoltottsági arányát, hiszen még 2,5 millió magyar nem kapott oltást, a most jelentkező influenzajárvány pedig tovább súlyosbíthatja a népegészségügyi helyzetet.

Hangsúlyozzák: a legfontosabb védelem az oltás, amit mielőbb fel kell venni, emellett a szakemberek szerint a maszkviseléssel is több ezer életet lehetne megmenteni a negyedik hullám alatt.

Íme az MTA elnökségének felhívása:
  • Mindannyiunk kötelessége az oltásoktól elzárkózók meggyőzése – egyébként felelős állampolgári magatartás hiányában hiábavaló minden intézkedés és erőfeszítés.
  • Zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen orrot és szájat eltakaró maszkot.
  • Tartsunk megfelelő távolságot, gyakran fertőtlenítsük kezeinket.
  • Mindenki lépjen fel környezetében a hamis és áltudományos nézetek ellen.

[su_quote]Életet ment, aki az óvintézkedéseket betartja, és ennek szükségességéről környezetét is meggyőzi[/su_quote]

– zárul a közleményük.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő