Hirdetés

A 300 éves zengővárkonyi hős szelídgesztenyefa lehet 2018-ban az Európai Év Fája, de ahhoz kell még jó pár szavazat a sokat megélt, egyedülálló baranyai famatuzsálemnek!

Nagyon kellenek a szavazatok az általunk nemrég bemutatott zengővárkonyi hős szelídgesztenyefának, melyet a Pécsváradért Alapítvány tavaly sikeresen nevezett az Ökotárs Alapítvány által 8. alkalommal megrendezett Év Fája versenyen, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet Baranya elfeledett, egyedülálló természeti értékeire. Akkor a 300 éves, 15 méter magas szelídgesztenyefa elnyerte a 2017-es hazai Év Fája címet, így idén indulhatott a közönségszavazásos Európai Év Fája versenyen, mely februárban kezdődött és nemsokára már le is zárul.

A fa bemutató videója:

A hős famatuzsálem – mely túlélte a szövetkezeti művelés időszakának elhanyagolását, az ebből eredő gesztenye-kéregrákot, valamint azt is, hogy egyszer fel is gyújtották – jelenleg az európai verseny középmezőnyében jár, több mint 4500 szavazattal, szinte holtversenyben a cseh, litván, lengyel, román fával.

Megérdemli, hogy mindenki megismerje

Ahhoz ugyanakkor, hogy az élmezőnybe törjön, kellenek még a kattintások, hiszen a portugáliai, orosz, vagy épp a brit fák például már jóval több szavazatot kaptak. De nincs elveszve semmi, február 28-ig még behozható a hátrány!

Ide kattintva találják meg a szavazási oldalt, csak egy klikk és kész is!

Az Európai Év Fája verseny győztesét márciusban hirdetik ki, mi nagyon drukkolunk a zengővárkonyi szelídgesztenyefának!

Egy videót is készítettünk a nem mindennapi történettel bíró öreg fáról:

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét