Nem csak a műtőben remekeltek a pécsi orvosok!

A pécsi orvosok évek óta remekelnek az Orvosi Világjátékokon, amit idén Máltán rendeztek meg június 16. és 23. között. A nyolc versenyző összesen 23 éremmel tért haza, többségében arannyal!

hirdetés

Több mint 2500 orvos és egészségügyben dolgozó dobta le a fehér köpenyét, hogy a World Medical and Health Gamesen, azaz az Orvosi Világjátékokon összemérje erejét. A pécsiek elsöprő sikert arattak.

11 arany-, 7 ezüst- és 4 bronzérem

Pécsről összesen nyolcan utaztak, köztük szülész-nőgyógyász, ortopéd, traumatológus szakorvos, sporttudományi szakember és gyógytornász is. Az egyik bajnoki címvédő, dr. Stefanovits Ágnes minden számban remekelt.

Ágnes (balra) barátnőjével Kácser Krisztinával jár a világjátékokra

– Súlylökésben, diszkoszvetésben és kalapácsvetésben sikerült megvédenem a bajnoki címet – mondta a szülész-nőgyógyász, aki hozzátette: az idei év legjobbjait dobta a játékokon.

A pécsi csapat

Ágnes szerint a magyarok kiemelkednek kalapácsvetésben a mezőnyből, nem nagyon van ellenfelük. Egyedül Lengyelországban és Németországban van nagy hagyománya a dobóatlétikának. Ezt jelzi az is, hogy az érmek nagy részét ezen számokban szerezték meg.
A másik pécsi sikersport az úszás volt, itt csapatként váltóban is jól szerepeltek a hazaiak

A sport összehozza a világ orvosait

– Egy ilyen világjátékokon egy héten keresztül szinte minden a sportról szól – mondja Ágnes. – De köttetnek olyan barátságok, amik a hétköznapokban is megmaradnak.

– Nagyon jó hangulata van a versenynek, ilyenkor kicsit mindenki kiereszti a gőzt – mondja a szülész-nőgyógyász. Ágnes szerint az elmúlt hat évben, amióta ő jár, egy olyan sportos orvosi gárda alakult ki, akik évről évre találkoznak és megosztják tapasztalataikat.

A fesztiválhangulaton és sportsikereken kívül tudományos szimpózium is kapcsolódott a rendezvényhez, melyen dr. Gőcze Katalin a PTE ÁOK Sportmedicina Tanszék adjunktusa két, nagy érdeklődésre számot tartó előadást tartott.

Köszönet

Ágnes kiemelte, hogy sok pécsi segítséget is kaptak.

– A két dobóedzőnek Katits Kálmánnak és Nagy Ákosnak mindenképp szeretném megköszönni a támogatást, de emellett Czerpán István elnök úrnak is, aki a Pécsi VSK részéről lehetővé tette, hogy a PVSK pályáján készüljünk. Köszönetet mondunk dr. Miseta Attilának, a PTE rektorának; Téczely Tamásnak, a Testnevelés- és Mozgásközpont vezetőjének, valamint Karsai Istvánnak, az ÁOK és a Medikus SE részéről, akik támogatásukkal biztosították részvételünket a világjátékokon. Külön köszönetet érdemel Sántics Béla mesteredző, aki a korábbi olimpikonok felkészítése után vállalta az úszócsapat formába hozását – tette hozzá dr. Stefanovits Ágnes.

Az Orvosi Világjátékokat 1978-óta rendezik meg orvosok és egészségügyi szakdolgozók számára. 20 sportágban és 6 korcsoportban ad lehetőséget a résztvevőknek összemérni erejüket és felkészültségüket az olimpiai eszmék jegyében. A rendezvényt színvonalas kongresszus kíséri, melynek fő témája a sportorvostan, illetve az egészségmegőrzés. 2019-ben Montenegróban rendezik meg.

EREDMÉNYEK

dr. Stefanovits Ágnes – szülész-nőgyógyász

súlylökés: 1. helyezés

diszkoszvetés: 1. helyezés

kalapácsvetés: 1. helyezés

gerelyhajítás: 3. helyezés

4×100 méteres női váltófutás: 3. helyezés

dr. Patczai Balázs – ortopéd, traumatológus szakorvos

súlylökés: 3. helyezés

gerelyhajítás: 2. helyezés

diszkoszvetés: 3. helyezés

kalapácsvetés: 2. helyezés

4×50 m gyorsúszás váltó: 2. helyezés.

dr. Mintál Tibor – osztályvezető adjunktus, Ortopédiai Klinika, tanszékvezető,
ÁOK Sportmedicina Tanszék

100 m gyors: 2. helyezés

50 m pillangó: 1. helyezés

50 m hát: 1. helyezés

200 m vegyes: 1. helyezés

4×50 m gyorsúszás váltó: 2. helyezés

dr. Karsai István – egyetemi adjunktus, intézetigazgató helyettes, Testnevelés- és Mozgásközpont

4×50 m gyorsúszás váltó: 2. helyezés

100 m gyorsúszás: 8. helyezés

Hajduné dr. László Zita – egyetemi adjunktus, Testnevelés- és Mozgásközpont

súlylökés: 2. helyezés

gerelyhajítás: 2. helyezés (VK)

diszkoszvetés: 2. helyezés

dr. Palka Gergely – klinikai orvos, Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika

judo: 1. helyezés

súlylökés: 1. helyezés

diszkosz: 1. helyezés

kalapácsvetés: 1. helyezés

dr. Patczainé dr. Gőcze Katalin – egyetemi adjunktus, Sportmedicina Tanszék

4×100 méteres női váltófutás: 3. helyezés

dr. Vermes Csaba – egyetemi docens, Ortopédiai Klinika

mountain bike: 1. helyezés

Kácser Krisztina – gyógytornász

futás: 800 m – arany, 1500 m – ezüst, 3000 és 4×100 m – bronz

 

Hirdetés