Nem görcsöl a kevesebb játéklehetőség miatt a PMFC házi gólkirálya

Az NB II.-ben negyedik helyen álló, a feljutásért még mindig versenyben lévő PMFC labdarúgócsapata vasárnap Szentlőrincre látogat.

hirdetés
Uránia Mozi

A tavasz nem indult jól a PMFC számára, hiszen Vas László együttese vereséget szenvedett Győrben. Azóta azonban ismét egyre jobb formát mutat a csapat.

Három mérkőzésen hét pontot szerzett, és továbbra is harcban van a feljutást jelentő második helyért folytatott versenyben.

Vasárnap pedig egy olyan meccs bár a pécsiekre, amely előtt meglehetősen vegyes érzései lehetnek a játékosoknak. A papírforma alapján ugyanis a Szentlőrinc ellen, még idegenben is a Munkás az egyértelmű esélyes, azonban mégiscsak megyei rangadó lesz ez a javából. És hiába látszik úgy az eddigi eredmények alapján, hogy a lőrinciek a bentmaradásért játszanak hétről hétre, épp a két csapat őszi, egymás elleni meccse intheti óvatosságra a Pécset. Akkor ugyan a PMFC nyert, a játék alapján azonban a Szentlőrinc bőven megérdemelt volna legalább egy pontot.

– Nem készülünk különleges módon erre a meccsre sem – árulta a PécsMa érdeklődésére Geiger Norbert, a PMFC házi góllövőlistáját hat találattal vezető támadó. – Nyilván tudjuk, hogy ez egy pikáns párosítás, azonban pontosan ugyanolyan metódus szerint zajlik a felkészülésünk. Minél jobban igyekszünk kielemezni az ellenfelt, próbáljuk megtalálni azokat a gyenge pontokat, amiket kihasználva begyűjthetjük a három pontot.

Megkérdeztük Geigertől, hogy milyen gyakran téma a pécsi öltözőben a tabella, mennyiszer kerül szóba a feljutás kérdése. Nos, a válaszon alaposan meglepődtünk.

– Olyannyira nem téma, hogy csapat szinten egyszer sem beszéltünk még erről

– jelentette ki a futballista. – Természetes dolog, hogy gondolok rá, eszembe jut olykor. Valószínűleg a csapattársaimnak is, azonban soha nem ejtünk erről szót egymás között. Derűsen, nagy mosollyal az arcunkon konstatáljuk, ha jön egy újabb győzelem, de ennyi. Nem kell ezzel a kérdéssel foglalkozni. Csinálni kell a dolgunkat, lehetőleg nagyjából olyan eredményesen, mint eddig. Ez a lényeg.

Érdekesség, hogy bár Geiger a PMFC leggólerősebb játékosa, az idei négy bajnokin mégis, csupán 96 percnyi játéklehetőség jutott neki úgy, hogy kezdő egyszer sem volt. Igaz, egy gólt még így is összehozott a Kazincbarcika ellen. Pedig például legutóbb, a Csákvár ellen csereként beállva kimondottan aktív volt, még nagy helyzete is akadt.

– Vannak ilyen periódusok egy játékos életében – mondta. – Előfordul néha, hogy az ember kimarad a kezdőből, ez azonban engem nem keserít el. Nagyon keményen dolgozok, és hiszek benne, hogy ennek meg is lesz az eredménye. Az jólesik, ha kívülről úgy látszik, jól szállok be a meccsekbe. Bár azért azt hozzá kell tenni, hogy csereként, 20-25 percre beállni mindig könnyebb. Az ember friss, ha jó ritmusban száll be, akkor ez igazi örömjáték tud lenni. Persze nem is kérdés, hogy azért sokkal jobb lenne, ha kezdőként is megkapnám az esélyt. Nem idegeskedek azonban emiatt. Látom, hogy az egész csapat nagyon keményen melózik, így akárki is kerül pályára, azzal rosszul nem járunk, az biztos.

Fotó: Kurdi József / PMFC