Nem kelt el elsőre az Orfűi Aquapark

A bama.hu információi szerint nem érkezett érvényes licitajánlat az Orfűi Aquaparkra, így egyelőre nem kelt el a több mint egymilliárd forintos kikiáltási áron meghirdetett létesítmény. Nagy kérdés, érkezik-e később a “megjósolt” NER-befektető.

A kormányhű médiaholdinghoz tartozó lap a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő elektronikus liciteljárásokért felelős munkatársától megtudta, a licitnapló szerint nem érkezett ajánlat az idén zárva tartó fürdőre. A hivatalos eredményhirdetésre ugyanakkor még várni kell, mert nyolc nap áll rendelkezésre az esetleges fellebbezésekre – teszi hozzá a lap szerzője.

hirdetés

Azt már mi tesszük hozzá, hogy hetek óta tartja magát a híresztelés Pécsett és Orfűn is, hogy NER-közeli turisztikai vállalkozás vetett szemet a fürdőre. Annyiban mindenképpen sormintába illő fejlemény lenne, hogy kormányközeli “üzletemberek” és cégek az utóbbi években elképesztő mértékű terjeszkedést vittek végbe a hazai turisztikai iparban. Ezzel párhuzamosan szabályos közpénzeső zúdult a szektor bizonyos szereplőire, pályázati milliárdok érkeztek felújításokra, fejlesztésekre.

A pécsi és az orfűi önkormányzat vezetése nemrég közös javaslattal fordult a Vagyonkezelőhöz. Felvetésük szerint, amennyiben a tulajdonosnak nem sikerül értékesítenie a fürdőt, akkor a két önkormányzat közösen működtetné azt.

 

Hirdetés