Javában zajlik a második alkalommal meghirdetett népmesevetélkedő, az EFOP-3.3.4-17-2017-00026 azonosítószámú, NépmesePont Pécsett, a kultúra városában elnevezésű projekt keretein belül.

A 3-8. osztályos általános iskolásoknak 2019.03.29-ig volt lehetőségük a vetélkedőn való regisztrációra. A tavalyi év jelentkezési létszámát felülmúlva, összesen 53 kisdiák rögzítette adatait az erre a célra kijelölt online felületen.

A vetélkedő híre az egész megyét bejárta, a pécsi iskolások mellett, vidéki oktatási intézményekből is szép számmal jelentkeztek – többek között pogányi, komlói, villányi, vajszlói és szigetvári általános iskolák tanulói. A pécsi iskolák közül kiemelkedő volt a Belvárosi Általános Iskolából jelentkezők létszáma, a résztvevők több mint harmada regisztrált az intézményből.
A tavalyi verseny első 3 helyezettje is az említett tanintézet falai közül került ki, a trónfoglaló első helyezett kisiskolás idén is jelentkezett, hogy megvédje címét. A Belvárosi Általános Iskola diákjainak felkészítő tanárnője Kraáh Bea, aki Tehetséggondozó Szakkör keretén belül segíti a gyerekek felkészülését a versenyre.
A siker kulcsa véleménye szerint a megfelelő motiváció, és a kellő lelkesedés. Tanítványai különösen élvezik a meseírást, a NépmesePont mesébe illő környezete, a döntő koronázási ceremóniája és a kitartó munka díjazásaként kiosztott értékes nyeremények mind olyan tényezők, amelyek a regisztrációra ösztönözték őket.

A diákok a regisztrációt követően a https://vetelkedo.pecsinepmese.hu/ weboldal Népmesekalauz menüpontjában található magyar és nemzetiségi népmesék feldolgozásával indulnak el a mesevilágba vezető kalandos úton.
A feldolgozást 2 fordulóból álló kvíz kérdések segítik, mindkét fordulóban 20 kérdés megválaszolásával szerezhetnek értékes pontokat a versenyen résztvevő tanulók. A forduló lezárását követően a nyári szünetben, a jelentkezők saját illusztrációval gazdagított mesét írnak, amit a 2019. novemberében sorra kerülő döntőben adnak majd elő.
A verseny során mindazon résztvevő, aki valamennyi fordulóban részt vesz, díjazásban részesül. A kategóriák legjobbjai Népmese táborban való részvételt, valamint értékes ajándékcsomagokat nyernek. A legjobb meseíró, a legjobb mesemondó és a legjobb illusztrátor különdíjban részesül.

A népmesevetélkedőn való részvétel során a fiatalok saját kutatásuk segítségével ismerkednek meg az ezeréves magyar kultúra motívumait tartalmazó népmesevilággal, amely amellett, hogy segít megóvni, fenntartani a kulturális örökségünket, a gyermekek érzelmi, lelki fejlődésére is pozitívan hat.

Hirdetés