7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletÖsszecsap-e a két politikai oldal a választások előtti utolsó közgyűlésen?

Összecsap-e a két politikai oldal a választások előtti utolsó közgyűlésen?

Spoiler: összecsapott. A választások előtt utoljára ült össze a pécsi közgyűlés, így nem volt meglepő, hogy a keddi ülés alapvetően a politikai vitákról szólt. Sok technikai jellegű előterjesztés szerepelt a napirenden, élő szöveges tudósításunkban a fontosabb témákra és az érdekesebb vitákra fókuszáltunk.

A közgyűlés véget ért.

15.09:

Kérdések következnek.

Több képviselő (Bognár Szilvia, Sajgó György, Csizmadia Péter) arról érdeklődik, mi történik a Lánc utcai önkormányzati lakásoknál, ahol lakásokat, egész lépcsőházakat ürítenek ki, ajtókat zárnak le, átjárókat szüntetnek meg, készült-e előzetes tanulmány az itt zajló folyamatok kapcsán.

Fogarasi Gábor (Pécs Jövője – Jobbik) és Nyőgéri Lajos alpolgármester is tizenöt napon belül írásban válaszol Bognár Szilvia kérdéseire, ahogy a jegyző is néhány napon belül válaszol neki.

Csizmadia Péter: Igaz-e, hogy a Tüke Busznál megvonnák a cafeteriát a dolgozóktól?

Ruzsa Csaba alpolgármester: marad a cafeteria és ki is fizetik.

14.52:

Interpellációk következnek.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP) : A Budai Vámnál a megszűnt bankfiók helyett lesz-e legalább egy ATM?

Péterffy Attila: az önkormányzatnak nem feladata ATM-ek felállítása. A bankok üzleti alapon döntenek az ilyen kérdésekben. Hárommiliós költség egy ilyen ATM beállítása és kétmillió az éves üzemeltetése, amit önkormányzati forrásból kellene fizetni. nem terveznek ilyen lépést.

Miért nem értesíti Péterffy őt a választókörzetében (Somogy, Vasas, Hird) a különböző eseményekről, bejárásokról, egyebekről?

Péterffy Attila: Nem igaz, hogy nem kap meghívót a rendezvényekre. A bejárásokon nem szeretné, ha ott lenne, hogy a „nézésével vagy a járásával” befolyásolná az ott megjelent polgárokat.

14.11:

Elkészült Pécs klímavédelmi stratégiája.

Barkóczi Csaba: a Civilek a Mecsekért Mozgalmat meghívták-e egyeztetni? (Itt arra utal, hogy a polgármester perben állt a CMM szóvivőjével.)

Péterffy Attila: rendeztek egy civil fórumot, ahová bármely szervezet eljöhetett, akár Barkóczi is eljöhetett volna, de nem jött el.

Bognár Szilvia (független): milyen volt a civilek részéről az érdeklődés? szerinte szerény, ami lehet, hogy azért volt, mert a civilek nem kaptak érdemi visszajelzést a javaslataikra. A klímastratégia sokkal fontosabb dolog annál, mint hogy a társadalmasítást ne maxoljuk ki.

Péterffy Attila: ott volt személyesen a civil fórumon a Nevelők Házában, ott kellett volna feltenni a fontos kérdéseket. Nem most, egy többhónapos folyamat után, kellene arról beszélni, hogy ki miért nem volt ott ezen az egyeztetésen.

Kóbor József (LMP): a klímavédelmi stratégia az európai Green Deal része. 2019 és 2030 között 46-47 százalékos energiamegtakarítást kívánnak elérni Pécsett. Tervben van energiahatékony önkormányzati lakások építése, a zöld tömegközlekedés fejlesztése, komoly fásítási programokra van szükség a városban.

Bognár Szilvia (független): ki lett pipálva minden a projektben, de nem volt elégséges. Miért nem volt rajzpályázat a témában például?

Kóbor József: volt rajzpályázat, a zöld biztosi keretből szervezve.

Csizmadia Péter a klímastratégia kapcsán hosszan beszél az óvodai rajzpályázatokról.

Péterffy Attila: stratégiaalkotásról van szó, nem végrehajtásról, stratégiaalkotáskor nem szokás rajzpályázatokat kiírni.

Elfogadták a stratégiát.

13.21:

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége tíz pontjának támogatása

Péterffy Attila: az elmúlt bő tíz évben az önkormányzatiság leépült, az egész rendszert újra kell építeni. Az új kormánynak ezzel a kérdéssel foglalkoznia kell.

„A koronavírus-járvány egészségügyi, gazdasági és szociális következményei egyértelműen rávilágítottak arra, hogy a helyi ügyekről helyben kell dönteni. Ahhoz azonban, hogy jó döntések születhessenek, jól működő önkormányzati rendszerre van szükség. Arra, hogy a települések vezetői megfelelő hatáskörrel és pénzügyi forrásokkal rendelkezzenek…. Az önkormányzatok helyzete ma Magyarországon nincs rendben. Az elmúlt bő egy évtizedben a kormányzat tovább szűkítette az önkormányzatok mozgásterét, elvonták a hatásköreiket és megfosztották őket pénzügyi forrásaik jelentős részétől. Emiatt úgy látom, hogy az önkormányzatiság hazánkban nem pusztán konszolidálásra szorul, hanem teljes újraépítésre” – áll az előterjesztésben.

Csizmadia Péter (Fidesz): ez szerinte egy kampányeszköz, Péterffy Attila kampányeszköznek használja a közgyűlést, ez egy gyalázatos, nyilatkozatnak álcázott kiáltvány. Nem tudja eldönteni, hogy ez egy kommunista vagy fasiszta kiáltvány-e. Itt helyben sem átláthatóságot, sem kiszámíthatóságot nem biztosít a pécsi önkormányzati vezetés. Nem vesznek részt ebben a bolhacirkuszban és a szavazásban.

Péterffy Attila: ez egy önkormányzati szövetség által elfogadott javaslatokról beszélünk, nem követelésekről. Több fideszes polgármester is hasonlóan gondolkodik. Itt az ideje az önkormányzatiság megerősítésének, helyreállításának. Kivéreztetés helyett kapjunk vissza jogokat, forrásokat, akármilyen kormány is áll fel a választás után.

Kunszt Márta (Pécs Jövője – DK) : az önkormányzatiság az egyik lába a demokráciának. Az önkormányzatiság a feladatokat és a forrásokat is elvonta. Az önkormányzatok egy szűkített hatáskörrel dolgoznak, szerény forrásokkal. Vissza kell adni az önkormányzatok hatásköreit és forrásait.

Barkóczi Csaba (Fidesz): A 2000-es években az önkormányzatokat az adósította el, hogy a Medgyessy-kormány feladatokat pakolt az önkormányzatokhoz, források nélkül. Péterffynek javasolja, hogy ezzel kapcsolatban Pálné dr. Kovács Ilona szemináriumát hallgassa meg a politológia tanszéken.

Péterffy Attila: A MÖSZ pont Pálné dr. Kovács Ilonát kérte fel egy, az önkormányzati finanszírozásról szóló javaslatcsomag összeállítására.

Péterffy Attila

Kóbor József (LMP): 2010 előtt a neoliberális kurzus a feladatokat ott hagyta a városoknál, de forrásokat nem adott hozzá, a Fidesz-kurzus pedig elvette a forrásokat is és a feladatokat is. A járvány alatt egész Európában nem volt példa arra, hogy egy kormány forrásokat vegyen el az önkormányzatoktól, mint Magyarországon. A szubszidiaritás folyamatos leépítése történt. A MÖSZ felhívása egy szakmai, racionális, európai értékeket képviselő anyag.

Ruzsa Csaba alpolgármester: 2023-ra nem lehet úgy ráfutni, ha az önkormányzatok finanszírozása, költségvetésének összeállítása (elvonások, stb.) úgy történik, ahogy az elmúlt két évben. A MÖSZ csak azt kéri, hogy a mindenkori kormányzat üljön le tárgyalni az önkormányzatokkal. Azt kéri a fideszesektől, hogy legalább tartózkodjanak a szavazásnál.

Péterffy Attila: Márki-Zay Péter vállalta, hogy ha ő lesz a kormányfő, tiszteletben fogja tartani ezt a tíz pontot.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP): siránkoznak, de nincs rá erkölcsi alapjuk, mert az ellenzék megszólalásai lehetőségeit megnyirbálták a közgyűlésben.

Péterffy Attila: ezek szerint nem fog kiállni a pécsiek érdekeiért.

Csizmadia Péter (Fidesz): Önök minden elkövettek a partnerség aláásása érdekében az elmúlt két és fél évben, talán ennek is köszönhető, hogy egyre többen hagyják ott a hajójukat.

Péterffy Attila: szomorú, hogy Csizmadia ennyit tud hozzátenni az önkormányzatiság visszaépítéséről szóló vitához.

Ágoston Andrea (Pécs Jövője – Öt Torony): a fideszes képviselők mindenféléket számon kérnek a városvezetésen, mikor félnek az önkormányzatiságtól, mint ördög a tömjénfüsttől. Nem gondolja, hogy Orbánék, ha nyernek, visszaadnak bármennyit is az elvett önkormányzatiságból.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP): amiben mi részt veszünk még mindig sokkal fennköltebb, mint ez a kutyakomédia.

Megszavazták az előterjesztést és a határozati javaslatot.

13.08:

Egy sportegyesületek közötti ingatlancsere miatt a Stadion utcai sportkomplexum (PMFC-stadion és részei) a PEAC-hoz, azaz az egyetemhez került 2108-ig. A stadion és a műfüves pálya közti, jelenleg parkolóként használt területen (ami korábban betonos kézilabdapálya volt) kézilabdacsarnokot építene az egyetemi klub, az előterjesztés ezt segítené elő.

13.01:

Elfogadnák Pécs vagyongazdálkodási koncepcióját.

Csizmadia Péter (Fidesz): Koncepciókból most már jól állunk, térjünk át a megvalósításra. Támogatni fogják az előterjesztést.

Csizmadia Péter

12.58:

Az Anikó utcai óvoda épületének állaga leromlott, fel kellene újítani és addig máshová telepíteni az óvodát. Ruzsa Csaba: figyelik a megnyíló forrásokat, hogy a felújításra pályázni tudjanak, és az ehhez szükséges előzetes döntéseket meg kell hozni.

12.49:

Egy kézbe kerül a Diána téri piac tervezésének és majdani kivitelezésének felügyelete. Schmuck Roland (MSZP) elmondta, jövő nyáron kezdődhet az építkezés.

12.15:

A Kulturális Bizottsághoz három támogatási kérelem érkezett.

A Pécsi Férfikar Alapítvány szeptember 23-25. között kívánja megrendezni a XXVI. Európai Bordalfesztivált, erre 1,6 millió forint támogatást kért.

A Jelenkor Alapítvány 900 ezer forintot kért online tartalmainak népszerűsítésére.

A Támasz Alapítvány közösségi házának működtetésére 331 ezer forintot kért.

Mindhárom kérelmet támogatta a közgyűlés, de a Jelenkor támogatását ketten nem támogatták és hárman tartózkodtak.

12.10:

Közfoglalkoztatásról szóló közfeladat-ellátási szerződést köt az önkormányzat a Biokommal.

Egy érdekes adat: az elkövetkező időszakban 75 fő dolgozik majd közfoglalkoztatottként Pécsett.

11.35:

Nyőgéri Lajos alpolgármester: 2017 óta nem kaptak városi ösztöndíjat a helyi diákok, ezt a hagyományt szeretné feléleszteni a városvezetés. A kiemelkedő tanulói és hallgatói teljesítmények elismerése és folyamatos ösztönzése érdekében az önkormányzat a Pécs Város Kiváló Tanulói és Hallgatói Díja és a Pécs Város Kiváló Nemzetiségi Tanulói és Hallgatói Díja elismeréseket kívánja megalapítani. A képzéstípusok által meghatározott kategóriákban évente legfeljebb 5 pályázó részesülhet elismerésben, így összesen 30 fő nyertes pályázót jelölnének ki. Az elismeréssel járó pénzjutalom összege díjazottanként nettó 200 ezer forint.

Nyőgéri Lajos

A Pécs Város Kiváló Nemzetiségi Tanulói és Hallgatói Díja elismerés értékelésének kiemelt részét képezi a helyi nemzetiségi önkormányzat maximum egy oldal terjedelmű ajánlása, mely részletes szöveges indoklást nyújt arról, hogy a pályázó tanulmányi- és versenyeredményeivel, valamint a nemzetiség közösségi életében végzett tevékenységével miként felel meg az elismerés eszmeiségének, és milyen módon járul hozzá annak célkitűzéseihez. A beadott pályázatok minőségének figyelembevételével évente legfeljebb 6 pályázó részesülhet elismerésben. A díjat pécsi nemzetiségi önkormányzatonként legfeljebb 1 pályázó nyerheti el, a pénzjutalom díjazottanként nettó 150 ezer forint lenne.

Csizmadia Péter (Fidesz): üdvözli az előterjesztést, amit támogat a frakciójuk.

Barkóczi Csaba (Fidesz): szerinte a magyar kultúrát nem támogatja eléggé a városvezetés.

Péterffy Attila: várják Barkóczi javaslatát.

Megszavazták az előterjesztést, aztán szavaztak a pályázat kiírásáról is. Április 15-éig kiírják a pályázatot, június 15-éig kell benyújtani a pályázatokat, és szeptemberben dönt a közgyűlés a témában.

11.25:

Ingyenes parkolást biztosít Pécs az ukrán rendszámú autóknak a városban.

11.20:

Napirendi ügyben kért szót Barkóczi Csaba (Fidesz), elmondta, készítettek egy belváros-térképet Mellár Tamás számára, hogy máskor is idetaláljon, ne csak a választások előtt.

Péterffy Attila megkérdezte, miért napirendi téma ez, amire Barkóczi nem igazán tudott érdemi választ adni, de azért átadta Mellárnak a térképet. Péterffy azt is mondta, hogy az ellenzéki politikusok önálló emberi lények, saját döntésük alapján vesznek részt az ülésen, ellentétben a Fidesz droidjaival.

11.06:

Ágoston Andrea (Pécs Jövője – Öt Torony) Pál Ferenc atya prédikációjából idéz, aki nemrég elítélte az ukrajnai orosz agressziót, és egy perces néma felállást kér a résztvevőktől, amivel elítélik az inváziót. Csizmadia Péter (Fidesz) csatlakozik a kezdeményezéshez, azt mondja, a háború minden áldozatára emlékezzenek ezzel az aktussal, és nyilvánítsák ki, hogy a közgyűlés egységesen kiáll a béke mellett. Egy perces néma felállással tiltakozik a közgyűlés az orosz agresszió ellen és emlékezik az áldozatokra.

Ágoston Andrea

11.05:

Péterffy Attila polgármester megnyitja az ülést. A közgyűlésen jelen van az ellenzék két pécsi országgyűlési képviselőjelöltje, Mellár Tamás, és Szakács László országgyűlési képviselők.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő