10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálÖsszefogással rendeződhetnek a Hal téri áldatlan állapotok

Összefogással rendeződhetnek a Hal téri áldatlan állapotok

Az önkormányzat egyeztetésekbe kezdett a Hal téren és környékén működő üzletekkel, hogy együtt találják ki annak a problémának a megoldását, amit bizonyára a legtöbb pécsi naponta tapasztal: a téren italozók és kéregetők ugyanis megnehezítik a boltok, a vásárlók és a járókelők életét is.

A belvárosban a Konzum üzletház lépcsője és az épület előtti buszmegálló mellett talán a Hal tér a másik olyan hely, ahol rendszeresen – a rendőrség, polgárőrség és a közterület-felügyelet intézkedései ellenére – okoznak problémát hajléktalanok és kéregetők kisebb-nagyobb csoportjai. A Hal tér környékén működő üzletek és a téren rendszeresen átkelők jó ideje tapasztalják, hogy az oda „kitelepült”, ott kéregető és italozó hajléktalanok miatt a teret már sem a pécsiek, sem a turisták nem tudják pihenésre használni, nem tudnak leülni a padokra, vagy egyszerűen csak élvezni a szökőkút látványát, emellett pedig ez az állapot jelentősen megnehezíti a tér környékén lévő boltok működését is.

Hosszú távú megoldásra lenne szükség

A Hal téri helyzetről több lakossági bejelentés alapján tud a városvezetés is és dolgoznak egy lehetséges megoldáson. Ruzsa Csaba, Pécs alpolgármestere lapunknak elmondta, hogy a visszatérő problémát több esetben is megvizsgáltatták mind a rendőrséggel, mind pedig a közterület-felügyelettel annak érdekében, hogy kitalálják, milyen intézkedések bevezetésével tudják azt orvosolni. Ez ugyanakkor nem elég.

– Kértük a téren működő kereskedelmi egységek vezetőit és működtetőit, hogy keressünk közösen erre a helyzetre egy lehetséges, hosszú távú megoldást, hiszen ezt a problémát nem lehet rendfenntartói alapokon maradandóan rendezni. Sajnos egy olyan jogi helyzet ez, ami ezt nem teszi lehetővé, az önkormányzat ezt a szituációt hatósági jogkör alapján egyoldalúan nem tudja kezelni. A belváros szívében lévő teret ugyanakkor nem hagyhatja az önkormányzat ilyen állapotban, ezért az egyeztetések az üzletekkel már meg is kezdődtek. Azt gondolom, hogy a párbeszéd, az együtt gondolkodás vezethet ebben a helyzetben igazi megoldásra – mondta az alpolgármester.

Sokan panaszkodtak a téren tapasztalható állapotok miatt

Ruzsa Csaba hozzátette, hogy a közterületi italozás a téren a közterület-felügyelet és a rendőrség figyelmeztetései eredményeként visszaesett, ugyanakkor az alpolgármester a közterület-felügyelettől, valamint a rendőrségtől is gyakoribb ellenőrzést és határozottabb fellépést kért a téren.

A közterületi ivászat mellett a problémához hozzátartozik, hogy az amúgy rendszeresen takarított teret a rendbontók közel sem megfelelő higiéniai és köztisztasági állapotban hagyják maguk után. Ennek érdekében az önkormányzat egyeztetett a Biokommal is, hogy a tér tisztítására és takarítására fordítsanak kiemelt figyelmet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő