8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletÖsszejött! Pécsiek, baranyaiak is gyűjtöttek Leventének a 700 milliós gyógyszerre!

Összejött! Pécsiek, baranyaiak is gyűjtöttek Leventének a 700 milliós gyógyszerre!

Mint ismert, a bükkösdi Zentének beadták már azt a szert, ami 700 millióba kerül, és akár segíthet is rajta. Most pedig az a kisbeteg Levente is megkaphatja gyógyszert, akinek gyógyulásért sok-sok pécsi, baranyai gyűjtött. Csütörtökön neki is meglett az összeg.

Mint ismert, Zente és Levente súlyos genetikai rendellenességgel, gerincvelő-izomsorvadással (SMA, Spinal Muscular Atrophy) született, mely akár nagyon korán halálos kimenetelű is lehet. Egy amerikai amerikai kísérleti gyógyszer reményt adhat a gyógyulásra, ám ez 700 millióba kerül. Zente már megkapta a gyógyszert, de ugyanerre a gyűjtöttek a Fejér megyei Levente szülei is, kisfiuk ugyanis szintén gerincvelő-izomsorvadással jött világra.

Érte is összefogott az ország, október 31-én össze is gyűlt a pénz, folyamatosan érkeztek a felajánlások, többek között Baranya megyéből is. Mivel a kezelés csak kétéves korig végezhető el sürgetett az idő, hiszen Levente december 20-án ünnepli második születésnapját.

Pécsett és az egész megyében sok licittel, rendezvénnyel, felhívással, gyűjtési akcióval segítettek a kisfiú családjának: a segíteni akarók licitálhattak például Dzsuzsák Balázs és a veszprémi férfi kézilabdacsapat által aláírt mezekre, különböző használati tárgyakra, még akár gyermekrajzokra is. Mindemellett jótékonysági halászléfőzést, sütivásárt is szerveztek Baranyában, sőt különböző vendéglátóhelyek is gyűjtenek Levente lépteiért. Korábban beszámoltunk róla, hogy Levente még egy dalt is ihletett, mely a leírása minden beteg gyermeknek és családjaiknak szól.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő