Ötletbörzét indít a Pécs Jövője Egyesület két kertvárosi kutyafuttató fejlesztésére

Bárki elmondhatja véleményét két kertvárosi kutyafuttató zöldfelületeinek fejlesztéséről, a Pécs Jövője Egyesület által indított lakossági ötletbörzén a Littke utcai és a Szaturnusz utcai futtatókkal kapcsolatos ötleteket és javaslatokat várják.

A Littke József utcai, illetve a Szaturnusz utcai kutyafuttatók zöldfelületeinek fejlesztésére indít ötletbörzét a Pécs Jövője Egyesület. A társadalmi párbeszéd keretében augusztus végéig várják a civilek fejlesztési javaslatait a két kertvárosi futtatóval kapcsolatban. Az ötletbörze kapcsán tartott sajtótájékoztatót szerdán a Littke József utcai futtatónál Schmuck Roland, a terület önkormányzati képviselője és a Pécs Jövője Egyesület elnökségi tagja, valamint Meixner Barna, a Biokom NKft. ügyvezetője.

Meixner Barna, Schmuck Roland és kutyája, Oszi

Meixner Barna elmondta, hogy a két terület faültetési koncepcióját a Biokom készítette elő, azokat a pécsiek véleményezhetik is. Mint mondta, szakmai anyagukban a Littke József utcában a 2019-ben és 2020-ban telepített faállomány pótlására, illetve kismértékű kiegészítésére tettek javaslatot, míg a Szaturnusz utcában egy nagyobb arányú fásítás történhet.

– A környéken élők körében megfogalmazódott az igény, hogy a két említett kutyafuttató területén további fásítási munkákra lenne szükség. Ez érthető, hiszen mi is nagyon jól tudjuk, hogy a nyári melegben az árnyékos és nem árnyékolt területek hőmérséklete között akár 10 fokos különbség is lehet. A fák által árnyékolt területek sokkal élhetőbbek, ezeken a részeken sokkal kellemesebb klíma alakul ki – mondta.

Több árnyékot adó fa lesz a Littke utcai futtatón

Hozzátette, hogy Szaturnusz utcai futtatón korábban telepített fák megeredésével is probléma volt, sok facsemete száradt ki, ezért van szükség ezen a területen jelentős fapótlásra. Ezzel a Littke József utcai futtatón nem volt gond, ezért

ott 7 új facsemetét ültetnének, míg a Szaturnusz utcában 180 fa ültetése van tervben.

– Mindkét esetben a Városi Csemetekertben nevelt, gyorsan fejlődő, városi környezetet kedvelő, hosszú életű, terebélyes koronát nevelő fákat ültetnénk, például kőriseket, hársakat, juharokat és gyertyánokat – vázolta a terveket a városüzemeltetési cég vezetője.

Kiemelte, hogy a Szaturnusz utcában mindemellett egy különlegességet is becsempésztek a javaslatba: egy nemesített császárfa-klón felhasználásával

egy hatalmas (130×40 méteres), levegőből kirajzolódó „PÉCS” feliratot alakítanának ki.

A tervezett ültetéseket egy-egy alább látható térképvázlaton is jelölték, ez képezi az alapját annak a társadalmi egyeztetésnek, amit a kutyafuttatók zöldfelületeinek fejlesztésével kapcsolatban indított honlapján a Pécs Jövője Egyesület.

A városvezetés nem először indít ilyen párbeszédet, hasonló volt a Misina Ötletbörze, valamint a Diana téri piac környékének megújítását célzó egyeztetés is.

– Fontosnak tartjuk, hogy az érintettekkel előzetesen egyeztetett fejlesztéseket hajtsunk végre Pécsett, mert ez a garancia arra, hogy valóban élhető környezetet teremtsünk. Arra számítok, hogy értékes és érdekes ötleteket adnak a pécsiek azzal kapcsolatban, hogy ők hogyan képzelik el a két népszerű kutyafuttató fejlesztését. Bármilyen kisebb üzemeltetési, fejlesztési ötletet szívesen vesszünk. A beérkezett ötleteket összegezzük és a megvalósítható javaslatok közül a legtöbbek által megfogalmazott és legötletesebb elképzeléseket valósítjuk meg – mondta a sajtótájékoztatón Schmuck Roland.

Ebek, árnyékban

Megjegyezte, hogy a két fenti kutyafuttató-fejlesztés – valamint a tavaly átadott új Árnyas utcai futtató – példája is jól jelzi, hogy a városvezetés a kutyatartók és a kutyafuttatók megújításának pártján áll.

Az ötleteket az info@pecsjovoje.hu email címre várják, a név, lakcím, telefonszám, e-mail cím megadásával, vagy akár névtelenül. Tárgyként fel kell tüntetni: „Kutyafuttatók ötletbörze 2021”.

Az ötletek benyújtásának határideje:

augusztus 31.

A sajtótájékoztatóról élőben is jelentkeztünk és készítettünk egy összefoglaló videót is róla:

https://www.facebook.com/pecsma.hu/posts/6700920513267108

Hirdetés