Pécs is bezár: összeszedtük, mi mindenről kell lemondanunk a következő minimum egy hónapban

Orbán Viktor tegnapi bejelentése az újabb korlátozó intézkedésekről alaposan átalakítja az életünket. A sportélet – a profi sport kivételével – teljes egészében leáll, a vendéglátás pedig a következő egy hónapban a házhoz szállításra lesz utalva – már aki tud ezzel a lehetőséggel élni. Nincsenek jobb helyzetben a színházak, mozik, edzőtermek, és az egyéb szabadidős szolgáltatást nyújtó intézmények sem. Körbenéztünk Pécsett, mi minden fog bezárni szerdától egy teljes hónapra.

hirdetés
Uránia Mozi

Bár a Magyar Közlönyben még nem jelent meg a kormány hétfőn bejelentett szigorító intézkedéseinek részletezése, az országban már minden érintett gőzerővel készül a szerdai leállásra, bezárásra. Pécsett sincs ez másként, így körbenéztünk, és számba vettük, mi minden fog bezárni november 11-től. Nincs mit szépíteni a dolgon, kis túlzással le fog állni az élet.

Színház, mozi: legördül a függöny

A kultúra nehéz 30 nap elé néz, hiszen sem színházi előadásokat, sem mozivetítéseket nem lehet tartani, de igazából minden rendezvény tilalom alá esik. Ennek megfelelően a Pécsi Nemzeti Színház is lemondta előadásait, mint ahogyan a Bóbita Bábszínház programjai is elmaradnak a következő 30 napban, sőt, a Bábmúzeum is bezár. Az Apolló Mozi és a volt Uránia Mozi, a Kultik Pécs is már közzétette Facebook-oldalán, hogy november 11-étől, a kormány döntése okán átmenetileg bezárnak, de a Cinema City Pécs Plázában lévő termei is becsukják kapuikat a mozirajongók előtt.

Éttermek, kávézók: kiszállítás, vagy semmi…

A vendéglátós szakma kicsit sem boldog. Nem is csoda, hiszen szerdától minden étteremnek, kávézónak, cukrászdának zárva kell lennie, vendégeket nem fogadhatnak, legfeljebb házhoz szállítással próbálkozhatnak meg egy kis bevételhez jutni.

Talán a kávézók, kocsmák vannak a legnagyobb bajban, hiszen esetükben a házhoz szállítás nyilván nem opció. Erre rímelnek azok a reakciók is, amelyek tegnap a különböző vendéglátóhelyek Facebook-oldalain megjelentek. A Pécsi Kávé ugyan elsőre, még a pontos szabályozás megjelenése előtt a bezárás mellett döntött, a Magyar Közlöny megjelenése után, élve a törvény adta lehetőséggel, elvitelre mégis ki tudja szolgálni a kávéra vágyó pécsieket. A Blöff Cafféról is tudjuk, hogy már csak ma este 23 óráig fogad vendégeket. A Pécsett két üzlettel is rendelkező Cafe Frei ugyan hivatalosan, cikkünk megjelenéséig még nem közölt semmit a közeljövőről, mégis sokatmondó tegnapi utolsó Facebook-posztja, amelyben a „jelenlegi helyzetre” hivatkozva arra buzdítja vendégeit, hogy tárazzanak be gyorsan csomagolt termékeikből. A Vödör Cafe ebben a kérdésben bizonyos értelemben különutas megoldást alkalmazott, ugyanis közösségi oldalán azt írta, hogy előbb megvárják az új szabályozások megjelenését a Magyar Közlönyben, majd csak azt követően fognak hivatalos tájékoztatást adni vendégeiknek a bezárás pontos időtartamáról – nem sok kétségünk van afelől, hogy mi lesz az eredmény.

Ha nem is jó, de valamivel azért jobb helyzetben van az éttermek döntő többsége. Az első sokk után ugyanis máris jelezték a város éhes lakóinak, hogy a bezárás idejére házhozszállítással, vagy előrendelés esetén személyesen átvéve a továbbiakban is be tudják szerezni menüjeiket.

A Bacchus Pince és az Aranygaluska egyelőre úgy tűnik, csak a szállítást meri vállalni, legalábbis erről árulkodnak Facebook-posztjaik – a Főtér azonban azt a lehetőséget is meghagyja vendégeinek, hogy előrendelés esetén elkészített ételüket, előre egyeztetett időpontban az étterem bejáratánál is át tudják majd venni szerdától kezdve.

Persze akadnak olyan vendéglátósok is, akik még ennyire sem szerencsések. A sokak által ismert és kedvelt, korábban rekord méretű gyros-tálat készítő uránvárosi Mr. Remy Gyros tulajdonosa például azt mondta el lapunknak, hogy neki szerdától ennyi volt, teljesen be kell zárnia. Már hétfő délután kénytelen volt mindkét alkalmazottját elbocsátani. Mivel ő olyan tevékenységi körrel végzi munkáját, amelyre már tavasszal sem járt semmilyen állami támogatás, és friss, helyben készült alapanyagai miatt a kiszállításhoz sincs berendezkedve, nem sok választása maradt, mint a bezárás. Ő is még várja még, hogy a szabályozások részletei is megjelenjenek, abban még bízik, hogy talán az ablakos kiszolgálást folytathatja.

A kalandpark is búcsúzik erre az évre, edzőterem sem marad nyitva

Sokak kedvelt helye, a Mecsextrém Park sem maradhat nyitva, az élménypark vezetői arról számoltak be, hogy bár nem így tervezték az idei szezon lezárását, sajnos nincs más választásuk, erre az évre már biztosan lakatot kell tenniük a bejáratra.

Nincsenek könnyű helyzetben az fitnesz-, és edzőtermek tulajdonosai sem, hiszen a tegnap bejelentett korlátozások miatt ma lehetnek nyitva utoljára, szerdától egészen december 11-ig nem fogadhatnak vendégeket. Ez nyilván rajtuk kívül a személyi edzők életét is alaposan meg fogja nehezíteni.

Holnaptól a nagyközönség számára bezár a Hullámfürdő és a Jégpálya. A megváltott bérletek érvényessége a bezárás időtartalmával automatikusan meghosszabbodik.

Az utánpótlássport teljesen leállhat

A Magyar Labdarúgó Szövetség már bejelentette, hogy az NB III. és a megyei osztályok versenysorozatait felfüggeszti, az élvonal és a másodosztály azonban folytatódhat, igaz zárt kapus meccsekkel. Győri Jánosnál, a PMFC operatív igazgatójánál arról érdeklődtünk, mi lesz az utánpótlással?

– Az utánpótlás amatőr sportnak minősül, így elvileg ott is leállás jöhet – mondta lapunknak a klubvezető. – Ugyanakkor ezzel még nem akarok előre szaladni, ugyanis az MLSZ hivatalos állásfoglalására várunk épp. Az szinte biztos, hogy a gyerekek bajnoki mérkőzéseket nem játszhatnak, de abban még bízunk, hogy talán az edzéseket engedik nekik. Természetesen nagyon nagy odafigyeléssel, az egészségügyi szabályokat maximálisan betartva. Az sem lenne megoldhatatlan, hogy akár csoportokra bontva legyenek edzések, hiszen még ez is jobb lenne, mint az, ha teljesen leállna a munka. Itt azonban hivatalos döntés még nincs.

FRISSÍTÉS: a kedd éjjel megjelent kormányrendelet szerint a versenyszerű sportolás folytatódhat.

Kedd éjjel jelent meg a rendelet, ami szerdától szabályozza az életünket

Ami a Merkantil Bank Ligában szereplő PMFC felnőtt csapatát illeti, az biztos, hogy egyelőre üres lelátók előtt fogadhatja majd ellenfeleit. Azonban Győri Jánostól megtudtuk, hogy

a klub dolgozik azon, hogy a hazai meccseket élőképes közvetítéssel tudják majd sugározni a PMFC Youtube csatornáján. Jelen állás szerint jó esély van arra, hogy ez össze is fog jönni,

így a csapat szurkolói, ha a stadionban nem is, de otthon, a számítógép előtt ülve láthatják Helesfayékat.

FRISSÍTÉS 16.00:

Elmarad a ZSÖK összes rendezvénye is:

Koronavírus: elmarad a ZSÖK összes rendezvénye, de online programokkal készülnek

Bezár az állatkert:

Bezár az állatkert is, de most jó kilátásokkal indulnak neki a következő hónapoknak