Pécs Városi Tőkealap: hamarosan megvalósulhat az első tőkefinanszírozási folyósítás

Ruzsa Csaba nyitotta mega workshopot

Alig több mint fél éve jött létre a Pécs Városi Tőkealap, de a gazdaságfejlesztési projekt keretben hamarosan megtörténhet az első tőkefinanszírozási folyósítás is, amely gazdasági fellendülést hozhat a finanszírozott vállalkozásnak és Pécs városának is – derül ki az önkormányzat közleményéből.

Tavaly decemberben adott hírt arról az önkormányzat, hogy a Pécs Városi Tőkealap keretében a közeljövőben több ígéretes projektterv is zöld utat kaphat. Az év végével három tőkeigényt nyújtottak be a Focus Ventures Tőkealap-Kezelő Zrt. felé, amely megkezdte annak vizsgálatát, hogy a beadott projektek az alapkezelő befektetési irányelveinek és alapvető feltételeinek megfelelnek-e. Az alapkezelő feladata még a tervek feldolgozása és elemzése során megállapítani a cégek jelenlegi értékét. Ennek célja meghatározni azt, hogy az a pénzösszeg, amelyet a cégek kérnek a terveik finanszírozására, teljesíthető-e, és hogy ezért az összegért mekkora tulajdonrészhez jut az adott cégekben a Pécs Városi Tőkealap – áll a közleményben.

Nem is kellett sokáig várni, a tavaly júliusban elindított vállalkozásfejlesztési program az év elejére elkönyvelhette első sikerét: az első beadott projektet az alapkezelő elfogadta, és továbbította ahhoz a döntéshozó szervezethez, amely a projektinformációk alapján elbírálta a tőkefinanszírozás támogathatóságát.

A január 26-i Befektetési Bizottsági ülés egyben a Pécs Városi Tőkealaphoz kötődő döntéshozó grémium alakuló ülése is volt. A bizottság az alap befektetési döntéseit előkészítő döntéshozó testület, tagjai olyan szemmel vizsgálják meg a beadott projekteket, hogy azok mennyire vannak összhangban a város és régió fejlesztési elképzeléseivel. A testületbe ezért Pécs önkormányzata kettő tagot (Ruzsa Csaba alpolgármestert és dr. Csizmadia Pétert, a Fidesz frakcióvezetőjét), a Focus Ventures Zrt. pedig egy tagot delegál (Rendek Zoltán befektetési igazgatót).

Az ülésen a tagok egyöntetűen fogadták el Ruzsa Csaba alpolgármestert a bizottság elnökének. Az ügyrend ezután a projekt előterjesztésével folytatódott: Gyenes Réka, a Focus Ventures Zrt. befektetési menedzsere mutatta be és értékelte a beadott fejlesztési projektet és az igényt benyújtó céget. A menedzser ezután felkérte a tagokat, hogy szakmailag értékeljék az előterjesztett befektetési lehetőséget, majd döntsenek a projekt finanszírozhatóságáról.

Ruzsa Csaba elnök személyesen is megerősítette: a város érdeke, hogy olyan fejlesztéseket támogasson, amelyek a Pécs Városi Tőkealap nyújtotta tőkefinanszírozás által is meg tudják találni számításaikat. Fontos, hogy a cégek tőkeerőssé tudjanak válni, és ezáltal a város és a régió fejlődését segíthessék.

– Pécs önkormányzata már több konkrét lépésével is bizonyította: arra törekszik, hogy partnerként kezelje a helyi vállalkozásokat, és hozzájáruljon a város gazdasági növekedéséhez – mondta el Ruzsa Csaba. – A helyi vállalkozások helyzetbe hozásának egyik első lépése volt, hogy megkönnyítettük a kisebb cégek telekhez jutását a Déli Ipari Parkban, ahol különböző adókedvezményeket és számukra megfelelőbb méretű telkeket kaphatnak a betelepülő kkv-k. A vállalkozások finanszírozási helyzetének javítása segítése érdekében hoztuk létre a 3 milliárdos Városi Tőkealapot is. „Reméljük, hogy az alap a közeljövőben akár ipari fejlesztéseknél, csarnoképítéseknél is fontos szerepet játszhat a beruházások finanszírozásában.”

Ruzsa Csaba úgy vélekedett, hogy a mostani és a jövőben elbírálásra váró projekteknél is mindig elsődleges szempont lesz, hogy milyen mértékben segítik a helyi gazdaság fejlődését. Ezzel dr. Csizmadia Péter is egyetértett a Befektetési Bizottság tagjaként, és szintén szükségesnek nevezte a hasonló, helyben és Pécs vonzáskörzetében megvalósuló magánfejlesztések minél szélesebb körű pénzügyi támogatását.

Egybehangzó „igen”

A bizottság az egyeztetés és szakmai értékelés után egybehangzóan pozitív döntést hozott a projektet illetően, ennek megfelelően megkezdődhet a szándéknyilatkozat előkészítése az igazgatóság döntéséhez. A pozitív döntés után egy banki vizsgálatot követően pedig már csak a szerződéskötés és a folyósítás van hátra.

A fejlesztési tőke optimális megoldást jelenthet a növekedési potenciállal rendelkező, már működő vállalkozások számára. A Pécs Városi Tőkealap projektiroda munkatársai továbbra is várják olyan Pécsett vagy Baranya megyében fejleszteni szándékozó vállalkozások jelentkezését, amelyeknek 30 millió és 1 milliárd forint közötti tőkejuttatásra van szükségük további dinamikus fejlődésükhöz – zárul a városházi kommüniké.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés