8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletPécsett is volt fideszes politikus lesz az egyetem gazdasági vezetője?

Pécsett is volt fideszes politikus lesz az egyetem gazdasági vezetője?

Decsi Istvánból a Pécsi Tudományegyetem kancellárja lehet. A kancellár az egyetem gazdasági tevékenységéért, vagyongazdálkodásáért felel.  A 38 éves volt önkormányzati képviselő, végzettsége szerint közgazdász akkor volt gazdasági ügyekért is felelős alpolgármester Pécsett, amikor az önkormányzat a csőd szélére jutott és a város gazdálkodása állami felügyelet alá került.

Néhány hét múlva kiderül, ki lesz a Pécsi Tudományegyetem új kancellárja, azaz első számú gazdasági vezetője. Míg a rektor személyéről az egyetem irányító testülete, a szenátus szavaz viszonylag hosszú korteskedés után, a kancellárt az intézményt felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) választja ki pályázati úton. Még egyszerűbben: a kormányzat dönt arról, ki felügyelje a PTE gazdálkodását, azaz gyakorlatilag az egyetem működését.

Az előző kancellár, Jenei Zoltán jóval megbízatásának lejárta előtt távozott, hogy pontosan miért, arról szokás szerint semmi biztosat nem lehet tudni, a hivatalos kommunikáció meglehetősen zavaros volt. Lehet, hogy önszántából mondott le, de távozásának körülményei inkább azt valószínűsítik, hogy lemondatták.

Nem megerősített, de nem is cáfolt sajtóhírek szerint beadta pályázatát a PTE kancellári posztjára a város korábbi fideszes alpolgármestere, Decsi István. Rajta kívül egyes sajtóhírek szerint kettő, lapunk forrásai szerint négy pályázó van, egyikük sem ismert, mint közszereplő. (Decsi ugyan már nem politikus, de mivel néhány hónapja még Pécs alpolgármestere volt, közszereplőnek tekintendő.)

Mivel Magyarországon vagyunk 2020-ban, senkinek sem kell hosszasan magyarázni, hogy az állami szférához kötődő vezetői pályázatok mennyire szólnak a valódi munkaerőpiaci versenyről és mennyire a politikai akaratról. Éppen ezért elég meglepő lenne, ha Pécs korábbi fideszes alpolgármesterének csak úgy egyszerűen eszébe jutott volna, hogy fejest ugrik a kancellárkodásba. Főleg úgy, hogy alpolgármesteri időszaka előtt az állami Szerencsejáték Zrt-nél dolgozott, most pedig a szintén állami Mecsekerdő Zrt. alkalmazottja, a PTE két “profiljához”, a felsőoktatáshoz, és az egészségügyhöz pedig nincs szoros, szakmai kapcsolata. Több forrásunk is valószínűsíti, hogy a NER helyi gépezete indult be a háttérben, hogy egy rövid casting után (még a volt PSN-vezér és polgármester-jelölt Vári Attila neve is felmerült) a neki megfelelő embert kínálja fel a feladatra a végső döntést meghozó kormányzati szereplőknek. 

“Nem nagyon szeretné senki az egyetemen, hogy a helyi Fidesz-elit közvetlen befolyást szerezzen az intézményben” – mondta egy “természetesen” neve elhallgatását kérő, a PTE belső ügyeiben otthonosan mozgó egyetemi forrásunk, de egyben hozzátette: “Decsiről azt mondják, hogy vannak önálló gondolatai”. Azaz tartanak az egyetemen a NER, főleg a helyi “gazdasági-üzleti holdudvarának” erőteljesebb megjelenésétől, ugyanakkor Decsit nem tartják teljesen alkalmatlannak a posztra.

Megkerestük Decsi Istvánt azzal a kérdéssel, hogy pályázott-e a kancellári posztra és ha igen, akkor mi motiválta erre. Kérdésünkre a következőt válaszolta:

“Nem tartom időszerűnek, hogy bármely médium megkeresésére reagáljak.”

(Ez a válasz egyet biztosan jelent: mivel a pályázati beadási határidő már lejárt, azaz az értékelési folyamat zajlik, Decsi István pályázott, hiszen egy egyszerű nemmel is válaszolhatott volna kérdésünkre.)

Hogy a fideszes politikai karrier biztosan nem hátrány a kiválasztásnál, azt egy minapi hír is alátámasztja: a Nyíregyházi Egyetem kancellárjának Orbán Viktor a város volt fideszes alpolgármesterét nevezte ki. A különbség annyi, hogy míg a nyíregyházi Halkóné dr. Rudolf Éva Gizella az ottani egyetem Igazgatási és Humánpolitikai Központjának vezetője volt eddig, Decsinek nincs vezetői tapasztalata felsőoktatási intézményben.

A Pécs Aktuál július 10-ei, és augusztus 5-ei, a lehetséges kancellárjelöltekről szóló cikkében is írt Decsi Istvánról, nagyjából ugyanazt: Decsi kiváló szakember, alkalmas kancellárnak. 

Íme két részlet a cikkekből:

Ő az, aki látszólag “szintetizálja” a kormány régiós és helyi gazdasági, gazdaságfejlesztési céljait, az ehhez szükséges rutint a politikai megbízhatósággal.” 

“Decsit a ‘láthatatlan alpolgármesternek’ nevezték 2016 és 2019 között Pécsett. Ennek az volt az oka, hogy alpolgármesterként szinte sosem engedett a média csábításának, szereplés helyett inkább a háttérben tevékenykedett. Más politikusok lopták el a show-t akkoriban.”

Ezzel a narratívával egyetlen probléma van. A pécsi városvezetés története az említett időszakban nem show volt, hanem brutális vesszőfutás, sokmilliárdos hiánnyal, csőddel, a polgármester kiskorúsításával, állami felügyelettel, beszakadó népszerűséggel. A dicstelen folyamatot, a folyamatos bukdácsolást végül egy hatalmas választási zakó zárta le. A pécsiek elég egyértelműen elmondták a véleményüket többek között a szűk városvezetéshez tartozó Decsi Istvánról is, aki személyesen is bukott uránvárosi képviselői körzetében. 

(Vannak, akik szerint Decsit 2024-re polgármester-jelöltté szeretné felépíteni a Fidesz, és az egyetem kancellári posztja ideális pozíció ehhez. Nincs túlságosan előtérben, azaz politikailag nehezen támadható, de a kancellár neve forog a helyi közéletben.)

A Pécs Aktuál szerzője, aki az elmúlt évtized első felében a pécsi önkormányzat egyik legfontosabb tanácsadója volt, így jól ismerheti a politikával összefonódott gazdasági érdekcsoportok helyi mozgását és motivációit, azt írja a fent linkelt cikkekben, hogy “Decsi nevét régiós gazdasági szereplők dobták be elsőként az ITM döntéshozóinak”. 

Némi kiegészítéssel igaz is lehet ez az állítás. Életszerűbb, illetve Magyarország-szerűbb, hogy a Fideszhez szorosan kötődő, a párt pécsi-baranyai kulcsfiguráinak támogatását bíró gazdasági szereplők dobták be a nevét. Hogy kik? Biztosan nem a Fidelitasból éppen kinőtt szorgos pártkatonák haverjai, hanem sokkal nagyobb, valós befolyással bíró játékosok. 

Már csak az a kérdés, hogy ők mit akarnak játszani, és hagyják-e őket.

[su_box title=”Decsi István” style=”soft” box_color=”#6ba9b6″ radius=”2″]1982-ben született Pécsett. A Fidesz-közeli Pécsi Újság négy éve megjelent interjújában közölt rövid életrajz szerint Pécsett érettségizett, a Kodolányi János Főiskolán szerezte első oklevelét nemzetközi kapcsolatok szakreferens szakon, majd a Szegedi Tudományegyetemen nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszakán lett közgazdász. 2014-től a Fidesz képviselője a pécsi közgyűlésben, 2016 és 2019 között a város alpolgármestere. Jelenleg a Mecsekerdő Zrt. vadgazdálkodási osztályának vezetője. [/su_box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő