Vajon milyen lehet egy olyan helyen dolgozni, ahol gyermekként életünk meghatározó élményeit szereztük, felnőttként pedig újra előbújik belőlünk a tudásszomjas kisgyerek? Milyen lehet egész nap szőrös cukiságokat, „nem szeretem állatokat” simogatni, gondozni, és válaszolni a kicsik kíváncsi kérdéseire? Nagy Antalnak, a Pécsi Állatkert zoopedagógusának napja ebből áll, most pedig nekünk is bepillantást engedett az izgalmas, állatkerti hétköznapokba a pécsi álommelókat bemutató sorozatunkban.

hirdetés

– Hogy kerültél a Pécsi Állatkertbe?
– A Debreceni Egyetemen végeztem biológia szakon, zoológus szakirányon. Miután megszereztem a diplomám, sajnos nem tudtam elhelyezkedni a lakhelyemhez közeli állatkertben, de szerencsére volt pont egy álláslehetőség itt, a pécsi állatkertben. Először halas gondozóként kezdtem 2016 augusztusában az állatkert akvárium-terrárium részlegén, idén februárban átkerültem a zoopedagógusi pályára.

– Mivel telik egy átlagos napod?
– Miután bejövök reggel, elolvasom az e-mailjeimet, válaszolok a látogatói kérdésekre és frissítem a közösségi oldalainkat. Ezt követően gyakran fogadok csoportokat zoopedagógiai foglalkozásokra vagy állatkerti csoportvezetésekre. Ez utóbbi idegenvezetés alatt rengeteg olyan érdekességeket hallhatnak a gyerekek, melyek egy átlagos látogató előtt titok marad, és néhány állat etetésébe is bekapcsolódhatnak. Miután lementek a vezetések, visszatérek az irodai munkához, részt veszek például jeles napok, események, kiállítások megtervezésében, szemléltető táblák megírásában, de állatgondozói feladatokat is ellátok.

– Az emberek ide kikapcsolódni, élményeket szerezni járnak. Mi az, amit nagyon szeretsz ebben a munkában?
– Gyerekkori álmom volt, hogy állatkertben dolgozzak. Nagyon korán „megfertőződtem” ezzel a gondolattal, így nem is volt kérdés, hogy Debrecenből egészen Pécsig utazzak, hogy állatok között lehessek. Teljesen elvarázsol és lenyűgöz, hogy ilyen sokféle állatfajjal kerülök közeli kapcsolatba. Itt ráadásul nem csak állatokkal, hanem emberekkel is dolgozhatok, ami kifejezetten nagy kihívás.

– Van kedvenc „munkatársad” az állatok közül?
– Több is. Nagyon szeretem azokat az állatokat, akik a gondjaimra vannak bízva, így a szarvasbékát, az agámát, a tengerimalacot és a madárpókokat is nagyon szeretem, de mivel korábban a halas részlegen dolgoztam, nagy kedvencem Fülöpke, a cápa. Ő az abszolút szerelmem. Kint, az állatkerti részen a nagymacskák a kedvenceim, különösen a fehér tigrisek.

– Tartasz otthon te is állatokat?
– Hogyne. Jelenleg albérletben lakom, így „csak” egy 500 literes akváriumom van, amiben édesvízi, ázsiai halakat tartok, de a kis városban, ahol a családom lakik, számos állatfajt gondozok máig. Ott birkák, kutyák, pónik, teknősök vannak, de akváriumunk is van, és mivel az öcsém ragadozómadarakkal foglalkozik, ezért például vörösfarkú ölyvet is tartunk.

– Mit tartasz nehéznek ebben a munkában?
– Mindenképpen az emberekkel való kommunikáció, foglalkozás a legnehezebb. Egy zoopedagógusnak mindig életvidámnak és mosolygósnak kell lennie, még akkor is, ha rossz napja van az embernek, vagy már fogytán a türelme, hiszen nem önmagát, hanem elsősorban az állatkertet képviseli.