Pécsi civil szervezetek újíthatják fel önkormányzati ingatlanjaikat

A Városi Civil Alap pályázatának köszönhetően pécsi székhelyű civil szervezetek újíthatják fel önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanjaikat. A pályázókat a városvezetés is támogatja. Ahogy Bognár Szilvia alpolgármester fogalmazott, ez egy win-win helyzet.

hirdetés
Uránia Mozi

Míg a Magyar Falu Program keretében eddig az 5 ezer fő alatti lélekszámú települések egyesületei és alapítványai juthattak támogatáshoz a Falusi Civil Alap pályázatának köszönhetően, addig idén áprilisban első alkalommal írták ki az 5 ezer főnél népesebb településeken működő civil szervezetek számára a Városi Civil Alap pályázatát. A május 21-ig benyújtható pályázat keretében az ezeken a településeken székhellyel rendelkező alapítványok, egyesületek és szervezetek többek között jelentős gépjármű- vagy eszközbeszerzési, kommunikációs, programszervezési, illetve – ami talán a legfontosabb – ingatlanfelújítási támogatáshoz juthatnak.

Utóbbi pályázati kategóriában a maximálisan igényelhető összeg 8 millió forint.

Bognár Szilvia, Pécs alpolgármestere a pályázat pécsi vonatkozása kapcsán lapunknak elmondta, hogy ezt a forrást nem a város, hanem a kiíró alapítvány biztosítja, ugyanakkor a helyi pályázókat a városvezetés is nagyban tudja segíteni, hiszen számos civil szervezet önkormányzati ingatlanban működik.

Bognár Szilvia: “A város örömmel erősíti meg partnerségét a civiljeivel”

– Mivel a civil szervezetek használatában lévő önkormányzati ingatlanok felújítására is igényehető támogatás, az ezen a pályázaton szereplő civiljeink esetében a város hozzájárul a meglévő szerződéseik módosításához. A pályázat beadásának feltétele ugyanis az, hogy a civil szervezet és az önkormányzat között létrejöjjön az adott ingatlanok ingyenes használatról szóló előzetes megállapodás, legalább az ötéves fenntartási időszakra – mondta az alpolgármester.

Mint mondta, az ingatlanok esetében korábban megkötött szerződések módosítását és a tulajdonosi hozzájárulást az Egészséges Városért Alapítvány, a Bányászok Érdekvédelmi Egyesülete, a Nyugdíjas Egyesület Pécs, a Nevelők Háza Egyesület és a Vakok és Gyengénlátók Egyesület kérte az önkormányzattól.

– A város örömmel erősíti meg partnerségét a civiljeivel, a pályázatok kimenete ugyanis így win-win lehet. A város ingatlanjain megvalósult fejlesztésekkel a civil szervezeteink jobb körülmények között végezhetik tevékenységeiket, ezzel párhuzamosan pedig az érintett városi ingatlanok értéke is gyarapszik – foglalta össze Bognár Szilvia.

Hirdetés