A pécsi DK már a saját tagjainak a hangját is letagadná?

Miközben a DK helyi vezetője, Kunszt Márta a Hír TV-nek még nem tudta letagadni, hogy ő hallható a DK pécsi gyűlésén készült hangfelvételen, most már nagyon úgy tűnhet, letagadnák a saját hangjukat is, hiszen bizonyítékokat követelnek arról, amit ők maguk mondtak. Kunszt Mártának mindenesetre nagyon jókedve lett. 

Mint ismert, az egykori MSZP-s alpolgármester, jelenleg DK-s Kunszt Márta és párttársai hallhatóak azon a hangfelvételen, amelyről a Magyar Nemzet írt hétfőn. A Gyurcsány-párt egyik helyi taggyűlésén készült felvételen a pécsi DK vezetője többször is felhívja a tagok figyelmét arra, hogy ne a baloldali kifejezést használják, hanem az ellenzéki, illetve civil terminusokat, és emlékeztetnie kell a jelenlévőket, hogy a Mindenki Pécsért jelöltjeiként indulnak majd. Kunszt szavaiból megtudhatjuk, hogy még a legközelebbi szövetségeseikkel is összevesznek. Kunszt azt mondja ugyanis, „ha én a momentumosokkal elkezdek politikai dolgokról beszélni, két perc alatt összeveszünk, de a szocialistákkal is”.

A helyi DK-elnök arra is kitért: nem tartják fontosnak, hogy az LMP is az összefogás része legyen, s Kóbor Józsefről, a párt pécsi önkormányzati képviselőjéről azt mondta: „Ilyen elvont ember, gyakorlatilag nem találta meg a folyosón a villanyt.”

A közös balliberális polgármesterjelöltet Kunszt Márta becsvágytól fűtött emberként írja le, aki „nagyon gyorsan akar előre menni, még annak árán is, hogy a Mellár Tamást kigolyózza, ha nem sikerül vele megegyezni, de akkor nem a Mellár lesz a Mindenki Pécsért közvetítője”.

Szóba kerül az is, nehezen találják meg a saját jelöltjeiket, az egyik jelöltről azt mondják, hogy „tintás”, a másik megbízhatatlan, link. Az is érdekes, hogy a Gyurcsány-párt helyi szervezetének egy olyan, MSZP-sekkel és DK-val rendkívül közeli kapcsolatot ápoló vállalkozó adott pénzt, akit maguk is alviláginak tartanak, aki ráadásul még egy jelöltet is beküldene a pécsi közgyűlésbe. 

Kunszt Márta a cikk megjelenése után három nappal Hoppál Péter fideszes képviselőnek címezve hozott össze nagy nehezen egy néhány soros levelet, miután a jobboldali politikus gyakorlatilag a DK saját tagjainak meglátásait ismételte el a sajtótájékoztatóján. Hoppál azt kérdezte Kunszt Mártától akkor, hogy „a tagtársai által bűnözőnek nevezett támogató okán a mai naptól nevezhetőek-e a pécsi ellenzék résztvevői maffiapártoknak?” Megkérdezte azt is, hogy „egyetért-e Kunszt Márta, hogy párttársai megbízhatatlannak ítélik saját jelöltjüket csak azért, mert roma származású?”

A balliberális politikus szerda este írt nyílt levelet, amiben terelt, és nem válaszolt semmire, hanem azt közölte, hogy „őt nevetés fogja el, ha a sajtótájékoztatóra gondol”. A Gyurcsány-párt helyi vezetője azt is állította – szinte az ítéletet is előre tudva –, egymilliárd forinttal drágábban szerezték be a holland Volvo buszokat, ezért „szerencsére” már nyomoznak is, és hogy 118 munkavállalót szerveztek ki a Zsolnay-gyárból „több százmillió forint kárt okozva nekik”. A balliberális politikus a közvilágítás korszerűsítését is felhozta és Fodor Ibolya személyét is, akit „többszörösen elítéltnek” nevezett. Kunszt Márta ezután még azt mondta, hogy Pécset a Fidesz sodorta csődbe.

A politikus végül ízlésesen és elegánsan azt tanácsolta Hoppál Péternek, hogy a Notre-Dame katasztrófájával foglalkozzon, majd pedig a saját DK-s taggyűlésükön elhangzottak valóságtartalmát kérdőjelezhette meg, azzal, hogy bizonyítékokat vár.

Fodor Ibolya képviselő – mint Kunszt Márta által is megszólított – a Facebookon reagált: „Tudja, engem nem a nevetés, hanem a sírás kap el, amikor az ön nyílt levelét olvasom. A sírás, amikor azt látom, hogy a DK még mindig gyűlöletkeltéssel akar választást nyerni, mert nincs Pécsről, a Pécsieknek az ön pártjának olyan programja, amely előre visz”. Hozzáteszi, hogy „nem szeretnék arra a szintre süllyedni, hogy felsoroljam az ön pártja tagjainak bűneit (kevés is lenne erre ez az oldal, mindamellett a város lakóit már rég nem ezek a dolgok érdeklik, hanem azok, hogyan tud élni, megélni, boldogulni Pécsen), de kezdhetném a rablóprivatizációval egészen a szemkilövetésig.

Kiemelte, nem nézte, ha segíteni kellett, ha megkérték valamire, nem nézte, hogy aki kéri,  az bal- vagy jobboldali, tette a dolgát. Így tett akkor is, amikor éppen Kunszt Márta kérte meg, hogy egy ügyben a hozzászólását olvassa fel, mert Kunsztnak „sürgős kivonulása volt az ellenzékkel”.

Hirdetés