Pécsiek, akiknek a fejében beépített GPS van

Kezeket fel, ki tudja, mi az a georallye? Illene, hiszen Pécsett ilyen típusú versenyek már 1978 óta vannak, sehol máshol az országban nincs ilyen, ma is élő hagyománya van ennek a sportnak! A legközelebbi megmérettetés most lesz. 

Ez a fajta rali elég speciális. Nem kifejezetten autóverseny, inkább autóval történő tájékozódási túra. Lényege, hogy a közlekedési szabályokat betartva, pontosan azon az útvonalon kell végighaladni, amit a rendezők előre elterveztek.

Sebestyén György, a Pécsi Georallye Közhasznú Autósport Egyesület elnöke elmondta, a hétvégi ralin – ahogy máskor is – a csapatok egy perccel az indulás előtt kapják csak meg az itinert, mely alapján haladniuk kell.

A verseny szervezői ráadásul az útvonalat rejtvényszerűen adják meg, így bőven kell logikázni. A programnak nappali és esti részei is lehetnek, tájékozódási verseny és ügyességi feladatok is tartoznak hozzá. Nem az autó teljesítménye, sokkal inkább az emberé hangsúlyos. A 81. Georallye részletes programját IDE kattintva érthetjük el.

Nem az autó típusa és felszereltsége a legfontosabb, inkább a sofőr és a segítők talpraesettsége

Sebestyén György arra figyelmeztetett, semmiképp ne gondoljuk, hogy ez csak egy játék. A versenyzők a családias hangulat ellenére igen komolyan veszik kedvenc sportjukat. Nehéz feladat például a navigáció, melyet a legtöbb sofőr egy (vagy több), külön erre a feladatra kijelölt navigátorral old meg.

Az egyik pontról a másikba az itineren található logikai feladvány vezeti el a versenyzőket. Általában a jellemzőbb útkereszteződéseket láthatják ezen, de lehet rajta például vaktérkép, amely több, – esetenként kevesebb – utcát tartalmaz, mint amennyi a valóságban a helyszínen fogadja a résztvevőket. Ha sikerül megfejteni a feladványt, abból kiderül a pontos útirány és eljuthatnak a következő etaphoz. Ugyan lehet használni GPS-t, de ez maximum korrigálásra lehet jó, például ha eltévednek, hiszen az etapok nem GPS-koordináták alapján vannak meghatározva.

A túra teljesítéséhez a valós térképet és a szervezők által kitalált útvonalat egyaránt kell használni, folyamatosan gondolkozva és logikázva. A logikai feladvány mellett általában az utcatáblák számát is össze kell gyűjteni az adott útszakaszokon, ezt sokszor az autóban utazó gyerekekre bízzák a versenyzők. A gyakorlottabbak tudják, hogy érdemes először a feladatot megfejteni, aztán elindulni az autóval. Sőt azt is, hogy sok esetben külön-külön kell minden etapra megfejteni a rejtvényt. A tavalyi versenyekhez tartozó itinereket megtalálhatjuk, IDE kattintva.

A sport tulajdonképpen egy tájékozódási autóstúra és ügyességi programok keveréke

Habár a versenyzőknek általában nem a jó helyezés elérése a fontos, hanem inkább a közös élmény, mégis fontos az elfogadható teljesítmény is, hiszen az eredményhirdetésen ki ne akarná a legnagyobb kupát kézhez kapni? Férfiak és nők vegyesen versengenek akár családokkal is.

A pécsi egyesület elnöke büszke arra is, hogy gyakorlati tudást is átadnak a feladatokkal a kisebbeknek. A gyerekek logikai készségüket és tájékozódási képességüket is fejleszthetik egy-egy esemény alkalmával.

Ügyességi feladatok is vannak a tájékozódásiak mellett

Korábban több magyarországi helyszínen is működtek georallye egyesületek, mára azonban csak a pécsi csapat maradt meg. Ők minden évben rendeznek versenyeket, illetve részt vesznek a Közép-európai nemzetközi futamokon is.

Ugyan az egyesület elnöke szerint a látogatottság a 80-as, 90-es évekhez képest csökkent itthon és külföldön is, vannak továbbra is vállalkozó szellemű autósok, akik igyekeznek a sportág szeretetét a fiatalabbaknak is átadni. A legtöbb autóban nem csak egy sofőr foglal helyet, barátok párban vagy akár többen, és szerelmespárok is jelentkeznek, sőt családok is.

A versenyzők maguk fedezik a költségeiket, mint szállás, ellátás, üzemanyag 

A jelentkezés a legközelebbi versenyre ugyan már lezárult, de akinek cikkünk felkeltette az érdeklődését, további információt talál az egyesületi honlapon, ITT, illetve a teljes évi versenynaptárat is láthatjuk IDE kattintva.

Jócskán kell leleményesség és logikai érzék a feladatok megoldásához
Történet
A motorizáció, illetve az autósport fejlődése hozta létre ezt a nagyon izgalmas, de elsősorban „fejben” játszódó versenyágat. Hazánkban a Geodéziai Vállalatok voltak az elsők, akik létrehoztak és szerveztek ilyen autós találkozókat, versenyeket. A 70-es években – elsősorban a volt szocialista országok egy-egy vállalata köré épülve – már nemzetközi szinten is rendszeressé váltak ezek a versenyek, melyeket az akkori „közös nyelven” georallye-nak kereszteltek.
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés