EP-választás – Pécsen is erősödött a Fidesz és nyert

A Fidesz-KDNP a tavalyi országgyűlési választásokhoz képest Pécsen is erősödött, míg az MSZP és a Jobbik a legnagyobb vesztese az EP-választásnak Pécsen – mondta Hoppál Péter, a Fidesz pécsi elnöke, országgyűlési képviselő. 

– Bár még nincs eredmény, de az első szavunk a köszönet – kezdte sajtótájékoztatóját Hoppál Péter vasárnap este. – Nagyon sok új aktivista is csatlakozott hozzánk, és a csapatunkat is meg tudtuk erősíteni, köszönet a munkatársainknak. Napközben is azt érzékeltük, hogy Pécsen nagyon sokan támogatnak bennünket, és a saját delegáltjaiktól származó információik szerint a tavalyi parlamenti választáson tapasztaltnál is többen szavaztak a Fideszre – tette hozzá.

Hangsúlyozta, mind az országos politikai irány, mind a helyben tett erőfeszítések, melyekkel sikerült elérni, hogy végre tartaléka legyen a városnak, együttesen járultak hozzá Pécsen is a Fidesz eredményéhez.

A politikus azt is elmondta, hogy nagyon nagy volt a részvételi hajlandóság is Pécsen, a 18.30-as adatok szerint az országos átlagnál Pécsen többen mentek el voksolni, így a városban is mostani EP-választás rekordrészvétellel zajlott.

– Ezt különösen köszönjük a pécsieknek – közölte. Hoppál Péter kitért arra is, hogy Pécsen az MSZP és a Jobbik a nagy vesztese a választásnak, hiszen a szocialista párt még országos összehasonlításban is nagyon erős volt Pécsen, a Jobbik pedig a legerősebb ellenzéki pártként aposztrofálta magát.

Az LMP nem érte el Pécsen sem a bejutási küszöböt, a Momentum viszont Pécsen is, míg a DK szerezte meg a legtöbb ellenzéki voksot – tette hozzá a szintén a saját delegáltjaiktól származó, nem hivatalos információkra hivatkozva.

A Magyar Nemzet értesülései alapján 98 százalékos feldolgozottságnál 52,3 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az EP-választáson, ami 13 EP-képviselőt jelentene a kormányzó pártoknak Brüsszelben.

Cseh Katalin, a Momentum listavezetője és Fekete-Győr András, a párt elnöke a Momentum eredményváró rendezvényén a fővárosi Dürer Rendezvényházban

A magyarnemzet.hu vasárnap esti cikke szerint a Demokratikus Koalíció 16,3 százalékon áll, és így 4 képviselőt juttathatna az Európai Parlamentbe. A Momentumnak 9,7 százalékos eredménnyel két mandátuma lehet, a Jobbik (6,5 százalék) és az MSZP-Párbeszéd (6,6 százalék) pedig 1-1 képviselőt küldhetne az EP-be.

Az MTI este 22 órakor arról számolt be, hogy lemondott az LMP elnöksége, miután a párt nem szerzett mandátumot a vasárnapi európai parlamenti választáson. Ezt Keresztes László Lóránt társelnök jelentette be.

Súlyos vereségként értékelte Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje vasárnap este a nyilvánosságra került választási adatokat, amelyek szerint a két közös listán indult párt egy mandátumot szerezhet az EP-ben.

Korábban írtuk:

Vasárnap reggel 6 órakor megkezdődött a voksolás a magyarországi európai parlamenti választáson. Az összesen 10 277 szavazókörben valamivel kevesebb mint 7,9 millió választópolgárt várnak este 7 óráig. A fontosabb tudnivalókat korábban már összeszedtük, ebben a folyamatosan frissülő cikkünkben pedig végigkövetjük a választás legfontosabb országos, és helyi eseményeit.

Mikorra várhatók az első becslések? 

Az Európai Parlament (EP) vasárnap este 6 órától közli az EP-választás eredményeinek becslését a tagállamokban elérhető exit pollok, illetve korábban készült közvélemény-kutatások alapján, 20.15-től pedig ezek alapján becsléseket közöl az új EP mandátumeloszlásáról. Az első ideiglenes összeurópai eredményt várhatóan 23.15-kor adják ki.

20.40: A Magyar Nemzet az ellenzék történelmi vereségéről ír

A Magyar Nemzet értesülései alapján 36 százalékos feldolgozottságnál 55 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP, ami 14 EP-képviselőt jelentene a kormányzó pártoknak.

A magyarnemzet.hu-n vasárnap este megjelent cikkben azt írják: „a második a Demokratikus Koalíció, amely 14 százalékon áll, és így 4 képviselőt juttathatna az Európai Parlamentbe”.

A lap szerint a 7,5 százalékos Jobbik, s a szintén ugyanígy álló Momentum, valamint 6,1 százalékával az MSZP is 1-1 képviselőt küldhetne Brüsszelbe.

19.20: Nézőpont Csoport: rekordmagas részvétel volt a választáson 

Történelminek nevezte a magyar európai parlamenti választást Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője. Az idei magyarországi EP-választás rekordmagas részvétellel zajlott le.

A Nézőpont a Fidesz-KDNP eredményét a 2009-es csúcs közelében, 56 százalékon mérte.

Urnabontás Pécsen (fotó: MTI)

Az MSZP és Demokratikus Koalíció küzdelmét nem tudták eldönteni, mindkét párt 10-10 százalékos a kutatás szerint.

A Jobbik az előző EP-választáshoz képest rosszabbul szerepelt, 9 százalékot érhetett el.

A kutatásból az is kiderült, hogy a Momentum 7 százalékos eredményt érhetett el, míg az LMP – 4 százalékkal – várhatóan nem került be az EP-be – közölte Mráz Ágoston Sámuel.

19.00: Befejeződött a választás 

Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 10 277 szavazókörében. Azok, akik ekkor még sorban állnak, leadhatják voksukat.

A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához.

Vége a választásnak, de az eredményre várni kell

A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát.

Csak ezek után bonthatják fel az urnákat, de addig nem kezdik el a szavazókörökből érkező eredményadatok közlését, amíg az Európai Unióban valamennyi szavazókör be nem zár. Olaszországban este 11 órakor zárnak a szavazóhelyiségek.

Egyébként rendben folyt a szavazás, Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke elmondta: nagyon kevés rendkívüli esemény történt.

18.30: Több mint 120 ezer szavazó Baranyában  

18.30-ig a szavazásra jogosultak 41,74 százaléka szavazott a magyarországi szavazókörökben, Budapesten 653 403 választópolgár adta le szavazatát (49,76 százalék), mindeközben Baranyában 39,82 százalékos volt a részvétel, 121 042 szavazó voksolt.

A 2004-es EP-választáson 18.30 óráig a választásra jogosultak 36,89 százaléka szavazott, 2009-ben 34,90 százaléka, 2014-ben pedig 27,64 százaléka.

17.37: Több mint 100 ezren mentek el szavazni a megyében 

17 óráig a szavazásra jogosultak 37,06 százaléka voksolt, a fővárosban a szavazók 44,1 százaléka, 579 064 választópolgár. A megyék közül a részvételi arány terén újfent Vas megye nyert, az ottani 41,5 százalék 85 193 szavazót jelent. Baranyában az arány 35,32  százalék volt 17 órakor (107 351 fő).

A 2004-es EP-választáson 17 óráig a választásra jogosultak 32,25 százaléka szavazott, 2009-ben 30,25 százaléka, 2014-ben pedig 24,06 százaléka.

15.30: Baranyában közel 90 ezren szavaztak 

15 óráig a szavazásra jogosultak 30,52 százaléka adta le szavazatát, Budapesten a szavazók 36,89 százaléka, azaz 484 377-en voksoltak eddig. A megyék közül a részvételi arány 15 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 33,14 százalék, azaz 68 022 szavazó, mindeközben Baranyában 28,99 százalékos volt a részvételi arány, 88 112 szavazó járult az urnákhoz.

Baranyában is többen mennek szavazni, mint korábban

A 2004-es EP-választáson 15 óráig a választásra jogosultak 25,50 százaléka szavazott, 2009-ben 24,09 százaléka, 2014-ben pedig 19,53 százaléka.

15.00: Páva Zsolt: „Egy földrész jövőjéről van szó” 

Pécs polgármestere a Kereskedelmi és Iparkamara épületében szavazott, ahol lapunknak elmondta, hogy mindenképpen jó eredménynek számít az, hogy láthatóan a korábbi EP-választásokhoz képest idén jelentősen nagyobb a részvételi arány.

Páva Zsolt: „két ideológia csap össze”

– A nagyobb részvételi hajlandóság arra is utal, hogy a korábbi választásokhoz képest a mozgósítás jobban sikerült. Ez pedig nem véletlenül van így, hiszen most a legnagyobb a tét, egy földrész jövőjéről van szó. Két ideológia csap most össze. Azok, akik egy olyan közös európai államban gondolkodnak, mely leszorítja a nemzeti értékeket, és vannak az olyan nemzeti oldalon álló erők, mint Magyarország, akik ezt nem szeretnék. Én az utóbbi nézettel egyetértve szavaztam a Fidesz-KDNP listájára – mondta a polgármester.

14.30: Pécs világhírű díszpolgára is szavazásra buzdít

Bárdi László, Pécs díszpolgára, világszerte ismert kelet-kutató professzor, a Pécsi Tudományegyetem Ázsia Központjának alapítója a Deák Ferenc Gimnáziumban adta le voksát.

Bárdi László professzor is az ország védelmére ösztönzi a szavazókat

– Ebben a szavazásban az a fontos, hogy nem a jelennek, hanem a jövőnek szól. Ez a választás nemcsak Magyarország, hanem egész Európa jövőjét alakíthatja. Ezért elengedhetetlen, hogy a szavazók többsége megértse, kulcskérdésről van szó. Arról, hogy engedjük-e például a jövőben azt, hogy az illegális migránsok az országban erőszakos cselekedeteket hajtsanak végre. Én nagyon bizakodom abban, hogy az emberek mindezt figyelembe véve mennek el szavazni – mondta a professzor.

13.00: Baranyában eddig közel 70 ezren szavaztak

Vasárnap 13 óráig a szavazásra jogosultak 24,01 százaléka adta le szavazatát az adatok szerint. A fővárosban a szavazók 29,06 százaléka, 381 628 választópolgár adta le szavazatát és 13 órakor Pest megyében volt a legmagasabb a részvétel is, 25,13 százalék, ami 255 418 szavazót jelent. Baranyában már 69 077 szavazó voksolt (22,73 százalék).

A 2004-es EP-választáson 13 óráig a választásra jogosultak 19,90 százaléka szavazott, 2009-ben 19,40 százaléka, 2014-ben pedig 15,90 százaléka.

 12.35: Őri László kisfiával szavazott

A Köztársaság téri Általános Iskolában adta le voksát Őri László, Pécs alpolgármestere és családja. A városvezetőnek a boríték bedobásában kisfia is segített.

Őri László és kisfia együtt szavaztak

– Ma Európa és hazánk jövőt választ. Azt szeretném, hogy a gyermekeim egy biztonságos, keresztény kultúráját megtartó közösségben élhessenek. Ezért szavaztam a nemzeti érdekeket egyedül képviselő Fidesz-KDNP listájára – mondta.

12.20: Hoppál Péter: „Érzik a magyarok, hogy nagy a tét”

A Bittner Alajos utcában szavazott Hoppál Péter országgyűlési képviselő is, aki családjával érkezett a helyszínre, ahol lapunknak elmondta, hogy véleménye szerint az elmúlt 3-4 év európai folyamatai világossá tették a magyarok számára, hogy „sorskérdés az, hogy milyen európai politika, milyen összetételű Európai Parlament jön a következő években”.

Hoppál Péter a szavazáson: az emberek érzik, hogy csak a Fidesz politikája a járható út

– Ezért én ezen a szavazáson jóval nagyobb részvételt várok, mint ami 5, vagy épp 10 éve volt, és abban is bízok, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága magasabb lesz a parlamenti választásokénál is, hiszen az emberek érzik, hogy csak a mi politikánk a járható. Érzik a magyarok, hogy a vérünkre megy, hogy nagy a tét. Emlékezhetünk arra, hogy 2015-ben az ország déli részét letarolták az illegális bevándorlók, amit itt Pécsett és a baranyai falvakban is érezhettünk. Brüsszel nem gátolta, helyette katalizálta és erősíti ezt a folyamatot. Az, hogy ma már kevesebb illegális migránst látunk, az annak az eredménye, hogy felhúztuk a határkerítést. Mégis, ha kevesebben is, de jönnek még, ez a helyzet pedig nem tartható, ezért kell tennünk, ezért kell elmenni szavazni – mondta.

11.10: Egyedül Kunszt Márta vállalta be a választási fotót 

Kunszt Márta, a DK pécsi önkormányzati képviselője az Illyés Gyula utcai iskolában dobta be az urnába borítékját, amiről készítettünk is egy képet. Szívesen csináltunk volna a többi ellenzéki párt pécsi vezetőiről is hasonló szavazós fotót, csakhogy felkérésünkre kizárólag Kunszt Márta reagált. Itt is van a kép:

Ehhez kapcsolódik, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és az MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője is Pécsett szavazott, a Lánc utcai rendelőintézetben, őt az MTI kapta le a voksolás után:

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) önkormányzati képviselője Facebook-oldalán osztotta meg saját szavazós képét a következő szöveggel: „No ifjúság, a mi generációnk már megtette a magáét, most már rajtatok a sor! A Ti Európátok, a ti Jövőtök a tét! Te szavaztál már?”

11.00: A megyében már több mint 50 ezren mentek el szavazni

11 óráig a szavazásra jogosultak 17,16 százaléka adta le szavazatát, a fővárosban a szavazók 18,66 százaléka, 245 061 választópolgár voksolt eddig. A megyék közül a részvételi arány 11 órakor Veszprém megyében volt a legmagasabb, 18,43 százalék, ami 52 737 szavazót jelent. Baranyában 11 órára a részvételi arány 16,92 százalék volt, ami 51 416 szavazót jelent. A 2004-es EP-választáson délelőtt 11 óráig a választásra jogosultak 13,75 százaléka szavazott, 2009-ben 13,77 százaléka, 2014-ben pedig 11,53 százaléka.

10.40: Vári Attila is elment választani

Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója is leadta voksát a Bittner Alajos utcában. A kétszeres olimpiai bajnok a helyszínen elmondta, hogy felelős választópolgárok jelenlétére számít a szavazáson, akik összefogva elérik, hogy az ország biztonságos hely maradjon minden magyar számára.

Vári Attila: „meg kell védeni az országot”

– Ez a szavazás Magyarország, valamint a gyermekeink és unokáink jövőjéről szól. Aki Pécsett él, az látja azt a virágzó kulturális közeget, amit együtt építettünk fel hosszú évek során, annak el kell jönnie és tennie kell azért, hogy mindezt megvédhessük. A cél az, hogy gyermekeink és az ő gyermekeik szemébe nézve el tudjuk mondani, hogy mi mindent megtettünk azért, hogy Magyarországon mi lehessünk itthon.

Vári Attila a Bittner Alajos utcában szavazott

10.00: Orbán Viktor is leadta a szavazatát

„A részvétel tekintetében is, és az esélyeket tekintve is több vagyok, mint bizakodó” – mondta a kormányfő, a Fidesz elnöke vasárnap reggel újságíróknak, miután az EP-választáson leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított szavazókörben.

Orbán Viktor – aki felesége, Lévai Anikó társaságában érkezett voksolni – kifejtette: a 2014-es EP-választás óta sokat változott a világ elsősorban a migránsválság miatt, és úgy érzi, hogy az emberek ezért a mostani szavazáson nagyobb arányban fognak részt venni. Buzdított is, hogy minél többen voksoljanak.

Azt is kiemelte, hogy mivel listás választásról van szó, tudni lehet majd, melyik politikai erő mögött milyen arányban állnak a magyar választók, ezért szerinte ez a magyar belpolitikát is meghatározó választás. „Nagyon szeretném, ha hosszú éveken keresztül hivatkozhatnánk arra a választási eredményre, amelyet ma érünk el” – tette hozzá.

9.00: Baranyában 20 ezer feletti a szavazók száma

Reggel 9 óráig a szavazásra jogosultak 7,78 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Baranyában a részvételi arány 9 órakor 7,92 százalék volt, ami pontosan 24 064 főt jelent.

A fővárosban a szavazók 7,24 százaléka, 95 095 választópolgár adta le eddig a szavazatát.
A megyék közül a részvételi arány 9 órakor Békés megyében volt a legmagasabb, 8,83 százalék, ami 25 084 szavazót jelent.

A 2004-es EP-választáson reggel 9 óráig a választásra jogosultak 5,45 százaléka szavazott, 2009-ben 6,03 százaléka, 2014-ben pedig 5,25 százaléka.

7.50: Az első baranyai adatok

A vasárnapi európai parlamenti választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 1,48 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. Baranyában 1,45 százalékos volt a részvételi arány eddig, ami 4405 szavazót jelent. Budapesten egyébként a szavazók 1,4 százaléka, 18 396 választópolgár adta le szavazatát 7 óráig, a megyék közül a részvételi arány pedig Bács-Kiskun megyében volt a legmagasabb, 1,71 százalék, ami 7126 szavazót jelent.

Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 9 óra után lesznek elérhetőek az NVI honlapján.

7.28: Minden szavazókör gond nélkül nyílt meg

Valamennyi szavazókör rendben megnyílt, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés – közölte a Nemzeti Választási Iroda szervezési főosztályának vezetője vasárnap reggel. Mucsi Tamás elmondta: mind a 10 277 szavazókör rendben megkezdte a munkáját, biztosítottak a szavazás feltételei, az első választópolgárok mindenhol leadhatták a szavazatukat. Néhány helyen póttagot kellett bevonni, mert a szavazatszámláló bizottság tagja vasárnapra megbetegedett, de erről soron kívül intézkedtek.

7.26: Rendkívüli nyitvatartás van a kormányablakokban, okmányirodákban

A Miniszterelnökség közölte: annak érdekében, hogy minden választásra jogosult szavazhasson az Európai Parlament tagjainak választásán, a választás hétvégéjén, rendkívüli nyitvatartási rend lesz érvényben a kormányablakkal, okmányirodával rendelkező településeken. A nyitva tartó kormányablakok és okmányirodák listája itt érhető el. Az érintett kormányablakok és okmányirodák vasárnap 6 és 19 óra között vannak nyitva.

 

Hirdetés