Péterffy Attila: „A sokszínűségnek van építő ereje”

Péterffy Attila, Pécs polgármestere

Élete legkimerítőbb és legintenzívebb éveként tartja számon Péterffy Attila
2019-et. Pécs polgármestere az év jelentős részét kitevő kampányról és az
azóta eltelt bő két hónap történéseiről beszélt.

– Közeleg az egyéves fordulója az eseménynek, amikor először kiállt a pécsiek elé, és ahogy fogalmazott, munkára jelentkezett polgármesterjelöltként. Visszatekintve milyennek látja az azóta eltelt majdnem egy évet?

– Évtizedeket töltöttem a céges világban, de ezzel együtt is nyugodtan mondhatom, hogy életem egyik legkimerítőbb éve volt. Az autópálya minden kilométerkövét ismerem, annyit ingáztam a kampányidőszak első felében Pécs és Budapest között. Valóban, közeleg a bejelentés egyéves fordulója, és egészen biztos, hogy eszembe fog jutni annak az estének a hangulata. Jól esik visszagondolni rá, életem egyik meghatározó élménye volt.

– Hosszú út vezetett onnan az októberi választásokig, az év nagy részét a kampány tette ki. Erre miként gondol vissza?

– A januári fagyos éjszaka óta a mai napig eltelt időszakot én egy összefüggő folyamatként látom, aminek van egy nagyon egyértelmű és erős üzenete. Mégpedig az, hogy ha emberek, akik egészen más irányból érkeznek, sok dologban másként gondolkodnak, de egyetértenek a főbb kérdésekben és összefognak, akkor abból nagy dolgok tudnak megszületni. A nagyon sokféle tagból álló, lassan, fokozatosan, de egyre egyértelműbb formát öltő szövetség munkájából látszott, hogy a sokszínűségnek van építő ereje, még akkor is, ha komoly energiákat igényel ennek a jó irányba terelése. Volt egy szép íve a közös munkánknak már kora tavasztól, ez nagyon biztató volt, de akkor még nyilván nem tudhattuk, hogy mindennek lesz-e eredménye. Főleg, hogy a politikai ellenfelek egy pillanatig sem válogattak az ellenünk bevetett eszközökben. Ezeket a támadásokat nem felejtettem el, de így, karácsony idején, és őszintén mondom, hogy a következő években sem ez kell, és nem is ez fogja vezérelni az építkezésünket.

– Önnek, a Mindenki Pécsért Egyesületnek győzelmet hozott október 13-a, de mit
hozott a pécsieknek?

– A legfontosabbnak azt tartom, hogy ezzel egy komoly lépést tettünk a felé, hogy mi pécsiek ismét egy erős, összetartó közösséggé kovácsolódjunk. Ezt természetesen nem politikai értelemben mondom. Egy város közössége nagyon erős tud lenni közös értékeiben, közös jövőképben származástól, politikai és vallási hovatartozástól függetlenül. Ebben szerintem lehetünk bizakodók, ezen a téren jók a visszajelzések. Sok pécsitől hallottam, hogy mintha megváltozott volna Pécs levegője a választások után, persze átvitt értelemben, a visszajelzések szerint az a többség vélekedése, hogy jó az irány.

– Ezt kimondottan a hangulatra érti?

– Nem csak arra. Bő két hónap telt el a választások óta, és amit ígértünk, már ebben a rövid időszakban elkezdtük véghez vinni. Kiálltunk a bodai atomtemető, a Pécs alá tervezett uránbánya ellen és visszavontuk az előző városvezetés civileket kirekesztő deklarációját. Ahogy azt vállaltam, megkezdődött a cégek átvilágítása, elkezdtük felszámolni a pazarlást. Szakmailag megerősítettük a felügyelőbizottságokat, és létrehoztuk a Gazdaságfejlesztési Főosztályt. Utóbbinak nagyon komoly szerepet szánunk a munkahelyteremtésben, a helyi gazdaság élénkítésében és a korábban elhanyagolt városmarketingben.

A munkahelyteremtésben nagyobb szerepet betöltő befektetők, cégek többségével személyesen találkoztam ebben az időszakban és az önkormányzat támogatásáról biztosítottam őket.

– Nyilván rövid idő telt el október 13-a óta, de sikerült más területeken is előrelépni?

– Útjára indítottuk a város sportkoncepciójának megalkotását, azt gondolom, hogy egy megalapozott szakmai elgondolás mentén haladva lehet ezen a téren is eredményeket elérni. A koncepciótól, amelyen nagy tapasztalattal bíró szakemberek dolgoznak, azt várjuk, hogy tisztelve a pécsi sportélet hagyományait kezelje az egyes szervezetek között fennálló feszültségeket. Kiemelten fontos szerepet szánunk az utánpótlás-nevelésnek, a pécsi gyermekek mozgása mindenképpen a fókuszban lesz, de a több ezer Pécsett tanuló egyetemistára is jobban oda fogunk figyelni. Komoly szerepet szánunk az élsport mellett a szabadidő- és a tömegsportnak, az egészségmegőrzésnek is. Azt várom, hogy a koncepció mentén haladva évről évre, fokozatosan látszanak majd az eredmények, úgy a sportsikerek, mint az infrastrukturális fejlesztések terén.

– Pécset a kultúra fővárosaként aposztrofálta az előző városvezetés, ehhez a
területhez mit tudtak ennyi idő alatt hozzátenni?

– Itt már egészen konkrét lépésekről is beszámolhatok. Új vezetőt választottunk az egyik kulcsszervezet, a ZSÖK élére, és határozottan kiálltunk a színházunk érdekei mellett. A volt Bóbita elhagyott, leromlott épülete, ha sikeres lesz a közvetlenül az EU-hoz benyújtott pályázatunk, egy olyan innovatív kulturális intézménnyé válhat, amely még Európában is párját ritkítja. A célunk az, hogy a pécsi kulturális élet fontos szereplőivel közösen gondolkodjunk hasonló új, innovatív projektek megvalósításáról.

– Kik lehetnek Pécs partnerei, például a kultúra területén?

– Szövetséget kötött tíz magyar nagyváros, közöttük Pécs, egyebek mellett együtt küzdünk a kulturális autonómiáért. A 9 másik, ellenzéki vezetésű nagyváros polgármestereinek jóvoltából nemrég a Megyei Jogú Városok társelnökének választottak, ami egy újabb terepe lehet a közös munkának.

– Tervei szerint hogyan tölti az ünnepeket?

– Mint mondtam, életem legintenzívebb éve volt, nem szégyellem: nagyon elfáradtam. Pihenni szeretnék, a családom tagjaival tölteni a karácsonyt, akik ebben az évben rendkívül keveset láttak. A pécsieknek boldog ünnepeket kívánok, és azt kívánom, hogy ha tehetik, töltsék ők is meghitt békében a karácsonyt. Utána pedig szilveszter estéjén találkozzunk a város főterén, és kezdjük közösen a következő évtizedet!

Hirdetés