10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletPéterffy Attila: "Újra kell építeni a politika szabdalta nemzet egységét"

Péterffy Attila: „Újra kell építeni a politika szabdalta nemzet egységét”

Péterffy Attila, Pécs polgármestere a Kodály Központban, a Rendhagyó Prímástalálkozó előtt mondta el ünnepi beszédét péntek este.

A polgármester kiemelte, az 56-os forradalomban a diákságnak, az egyetemistáknak meghatározó szerepük volt. Felidézte: a fiatalok „a szovjet csapatok kivonását, a Rákosi-féle rendszer lebontását akarták, szabadságot, függetlenséget és demokratikus viszonyokat”.

„Ha a demokráciát, a szabadságot, mondjuk éppen valamelyik egyetem függetlenségét kell megóvni, láthatóan ma is számíthatunk a diákokra” – fogalmazott Péterffy, egyértelműen utalva a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak ellenállására, amely péntek este többezres tüntetést eredményezett Budapesten. Hozzátette ugyanakkor: most azért mások a követelések, és más a tét is, mint 1956-ban.

A polgármester ezt követően arról beszélt, hogy mennyit köszönhet Pécs az egyetemistáknak, az egyetemnek. „Ez most látszik csak igazán, amikor a vírus miatt sokan otthonról folytatják tanulmányaikat. Hiányzik az utcákról, terekről a diákok nyüzsgése” – jelentette ki.

Mint mondta, a kiálláson és bátorságon túl is van tehát miért megbecsülni a fiatalokat, Pécs vezetése azon van, hogy a városban tartsa vagy hazacsábítsa a tehetséges, tanult fiatalokat.

Péterffy Attila beszélt arról is, hogy újra kell építeni „a politika szabdalta nemzet egységét”.

„Úgy kell dolgoznunk közösen, hogy a magyar önkormányzatok – Bibó István szavaival – a szabadság kis körei legyenek szerte az országban” – fogalmazott. Szerinte ezzel tisztelgünk 1956 hősei előtt, és szolgáljuk 1989 reményeinek beteljesítését.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő