Rettenetesen megverte a lányát leitató férfit

Szólt a férfinak, hogy ne itassa a nevelt lányát, de az nem hallgatott rá…

Egy férfi élettársával és annak két, 16 éves ikerlányával szilveszterezett Pécsett egy
szórakozóhelyen, adta hírül az ügyészség. Itt vette észre, hogy élettársának egyik lánya egy férfival – a későbbi sértettel – beszélget, aki a bárpultnál egy italra is meghívta a lányt. A férfi ekkor felhívta a másik férfi figyelmét, hogy ne kínálja alkohollal a lányt, mert még fiatalkorú.

Ennek ellenére az illető továbbra is együtt maradt a lánnyal, táncoltak, illetve a
bárpultnál ittak.

Éjfél után a lány hirtelen rosszul lett, ezért a férfi a mellékhelyiségbe kísérte. Mindezt látta a vádlott is, aki utánuk ment, majd miután látta, hogy nevelt lánya milyen állapotban van, nekitámadt a sértettnek, őt a földre vitte, a földön bántalmazta. A sértett a bántalmazás következtében combnyaktörést, sípcsonttörést, koponyazúzódást szenvedett.

Az elkövető cselekménye a súlyos testi sértés bűntettének a megállapítására alkalmas, közölte az ügyészség, így a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt a férfi ellen.

Hirdetés