Szegeden nem kér a DK az MSZP-s Botkából

Miközben “példátlan összefogásról” beszélt Szabó Sándor szocialista parlamenti képviselő pénteken a Széchenyi téren, a Demokratikus Koalíció jelezte: nem támogatják Botka Lászlót és a “példátlan összefogást”. Maga Botka László meg sem jelent a nagy bejelentésen, nem adta még az arcát sem az egészhez – írja a Szegedma.hu. 

“Nincs az országban még egy olyan város, amelyiknek ilyen összetartó közössége lenne. (…) Szegeden igenis működik a demokrácia és a szabadság eszméje, itt mindenki, ahogy eddig is, szabadon elmondhatja a véleményét” – mondta Szabó Sándor országgyűlési képviselő, amikor bemutatta az őszi önkormányzati választáson azt a koalíciót, mely Botka Lászlót támogatja, aki eddig be sem jelentette, hogy újra akarna indulni!

Az “ellenzéki összefogás”, tehát az MSZP, a Jobbik, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP mindegyik választókörzetben egy-egy képviselőjelöltet indít – hangzott el.

Botka László el sem ment, az arcát sem adta az egészhez. A Szegedma.hu kérdésére, hogy a DK miért hátrált ki Botka László mögül, Szabó Sándor nem adott pontos magyarázatot.

“Soha ekkora mértékű összefogás nem valósult meg, mint ami az elmúlt 17 évben. A Demokratikus Koalícióval is volt egy megállapodásunk az európai parlamenti-választásokat követően, de azt felrúgták. Természetesen mi nyitottak vagyunk, várjuk őket az összefogásba, amennyiben nem jönnek, akkor nekik is tudniuk kell, hogy ezzel a Fideszt támogatják” – fogalmazott Szabó Sándor, némileg ellentmondva ezzel saját magának, és a kommunikált “példátlan” összefogásnak.

A DK nélkül, amely az EP-választás egyik nagy nyertese volt, kérdés, hogy milyen összefogás ez Szegeden az ellenzék részéről? A lap szerint szinte mérhetetlen tartományban mozgó Párbeszéd és az LMP teljesen súlytalanok a városban; a Momentum csak virtuálisan, Botka házi sajtójában van jelen, nincs komoly támogatói bázisuk sem és még a főszereplőjük: Mihalik Edvin sem szegedi; a pár százalékos Jobbikból lassan csak Tóth Péter marad, akit a hírek szerint alpolgármesteri hellyel kecsegtetnek, és egyre többen mennek át a Mi Hazánkba; az MSZP pedig jelentősen bezuhant országosan és Szegeden is csak 8,4% áll Botka László pártja mögött, a legfrissebb tényadatok szerint, amit bárki ellenőrizhet saját maga is.

Mindezek mellett az elmúlt hetekben és hónapokban teljesen szétzilálhatták a városvezetést a botrányok: a parkoló-botrányként elhíresült ügy elsőfokú, nem jogerős, felfüggesztett börtönbüntetésről szóló ítélethirdetését követően Mózes Ervin címzetes főjegyző nyugdíjba vonult, Solymos László alpolgármester hirtelen lemondott, Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester pedig átült a Momentumba; Botka László kabinetvezetőjét pedig szintén a börtön fenyegeti a vád szerint 40 milliós hűtlen kezelés miatt.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés