Szenzáció: pécsi arany a téli olimpián!

Gyorskorcsolya váltóban két pécsivel, Knoch Viktorral és Burján Csabával nyertek történelmi aranyat a magyarok! A pjongcsangi téli olimpia férfi 5000 méteres váltó rövidpályás gyorskorcsolyaversenyének döntőjében Magyarország történetének első téli olimpiai elsőségét szerezték meg. 

Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba (balról jobbra)

A tavalyi világ- és az idei Európa-bajnokságon is bronzérmes magyar kvartett Kínát és Kanadát megelőzve érte el a történelmi sikert, a dél-koreai együttes negyedikként zárt, miután a döntőben elesett az egyik tagja.

A fináléban Liu Shaoang az élre rajtolt a dél-koreaiakat megelőzve, de az első váltásnál a hazaiak visszavették a vezetést, kisvártatva pedig a kínaiak is a magyarok elé kerültek. A futam eleje kissé ideges és feszült volt, mindenki próbált minél előrébb helyezkedni. Egy ideig Kína is vezetett a magyarok előtt, de aztán a dél-koreaiak a harmadik pozícióból ismét az élre álltak, sőt a magyar négyes visszaesett negyediknek, amikor az addig hátul „vonatozó” kanadaiak egy váltásnál elé kerültek.

A finálé egyik drámai pillanata az volt, amikor a dél-koreai váltó egyik tagja elesett. Ez megnyugtatta a másik három csapatot, hosszú ideig Kanada haladt az élen Kína és Magyarország előtt. Alig tíz kör volt hátra, amikor ismét megélénkült a verseny, Kína megszerezte a vezető helyet, de Kanada szinte rögtön visszavette azt. Ekkor a magyar kvartett „csak” utazott, várta az alkalmat, amikor meglepheti riválisait.

Ez a pillanat az utolsó két váltásnál jött el. Előbb Liu Shaoang parádés kigyorsítással megelőzte kanadai riválisát, majd váltott bátyjával, Liu Shaolin Sándorral, aki kínai ellenfelét lehagyva élre állt. Innentől pedig már nem engedte ki a kezéből az aranyérmet, hatalmas ökölcsapással haladt át a célvonalon elsőként. A váltó olimpiai rekorddal győzött!

Noha a zsűri még videózott, de az előzgetések ellenére nyugodt, vitás helyzetektől mentes verseny volt, így a magyarok egy hatalmas piros-fehér-zöld zászlóval a jégen korcsolyázva ünnepeltették magukat. Nem is kellett csalatkozniuk, nem történt kizárás, azaz megszerezték a történelmi aranyérmet, amely 177. a sorban Magyarország esetében, de a korábbiak mind a nyári játékokon születtek.

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.